116. Könyvmoly

Eszti:

Szeptember van. A nyáron elmentünk egy hétre a Balatonhoz, és a mamáknál is voltuk.

Minden reggel, bárhol voltunk elmentem futni. Egyre jobban bírtam, és úgy éreztem, hogy sokat erősödtem. Simán lefutottam a kilométereket, még csak nem is lihegtem utána.

Néha Panni is elmozdult a könyvei mellől. Újabban teljesen az olvasmányai rabja lett.

Amíg én a Balatonban szórakoztam apuval, és úsztunk, meg fröcsköltük egymást, labdáztunk, addig a testvérem a parton olvasott. Amikor elmentünk kirándulni ő otthon maradt, és olvasott. Kissé antiszociális lett, még velünk is alig beszélt. Ms Anna óráira sem készült, semmit sem tanult. Nem akarom magam fényezni, hogy bezzeg én mindent megcsináltam, és mindenben benne voltam. Zavart nagyon is, hogy ő nem volt ott velünk. Olyan volt, mintha egy részem hiányozna.

Mikor próbáltam vele beszélgetni, vagy rávenni, hogy jöjjön velem valahová pár szó után otthagyott, és elment olvasni.

Amúgy a nyár folyamán az egyik balatonparti reggeli futásom során találkoztam egy rendes fiúval. Utána pár napig minden reggel együtt futottunk. Nagyon aranyos volt. Talán vele próbáltam betömni a két barátom elvesztése és a nővérem miatt keletkezett űrt a lelkemben. Számot cseréltünk, és különböző közösségi oldalakon beszélgettünk. Megbízhatónak tűnt. És valóságos volt, egy hús-vér ember. Nem egy rémálom, vagy egy olyan ember, akit egy gép képzeltetett el velem. Nem hiszem, hogy ennyi idő után beleszerettem volna, de amikor anyával róla beszélgettünk anya csak vigyorgott. Bár az igaz, hogy, ahogy anya hívja: a Balatoni Fiú, valóságosabb volt, mint a titokzatos zaklatóm, H_H. Még mindig ne tudom ki ő, pedig már elég sok idő eltelt. A leveleiből pedig nem derül ki, hogy ki lehet, és bárhogy próbáltam a képei alapján rájönni, hogy ki ő nem sikerült. Soha nem írok neki vissza, de ő csak írogat. Talán majd egyszer rájövök, hogy ki ő.

Ideges voltam, mikor otthonról elindultunk a suliba. Persze az új suliban is egy osztályba kerültünk a nővéremmel, de akkorra már annyira különböztünk egymástól a szokásaink miatt, hogy akárki ha tölt velünk egy percet meg tud minket különböztetni. Meg hát én azért egy kissé le is barnultam a nyár alatt, Panni meg sápadt fehér volt.

Nehéz újrakezdeni, de úgy éreztem nekem sikerült. Szeretném ha Panninak is sikerülne. Ha végre kimászna a könyveiből, amik miatt majdnem lekéstük a buszt.

Beérve az iskolába megkerestük a titkárságot, ahol már jártunk a beiratkozás során. Kaptunk egy órarendet, ami alapján eljutottunk abba a terembe, persze csak hosszas keresgélés után, amiben az első óránk kezdődött.

Leültünk a leghátsó padba, egymás mellé. Panni azonnal a könyveibe temetkezett, én meg írtam anyának, hogy minden oké, aztán a beérkező diákokat néztem.

Sok idegen arc volt, összeszokott társaságok. Kicsit rosszul éreztem magam, mert itt nem voltak barátaim, és féltem, hogy nagy veszekedések lesznek az osztálytársak között, ha bárkihez közeledni próbálok. Így csak ültem ott a padban, és firkáltam a noteszembe. Egy arcot rajzoltam, ami minden álmomban megtalál.

Az osztályfőnök bemutatott minket első órában az osztálynak, majd elmondta a fontos dolgokat, a házirendet, meg az érettségivel, szalagavatóval, és a ballagással kapcsolatos dolgokat, aztán kicsengettek.

Pár diák odajött hozzánk, és bemutatkoztak. Egy kicsit meséltek az osztályról, és a balhéikról, amikre az igazgató nem, de ők nagyon büszkék. Bár akikkel találkoztam annyira nem tűntek rossznak, mint ahogy állították magukról. Első látásra szimpatikusak voltak.

Panni beburkolózott a könyveibe, és addig nem nézett fel, míg a tanárnő be nem ért a következő órára. Miután neki is bemutatkoztunk a nő csak nekünk elmondta, hogy mit követel, mik az elvárásai, és hogy milyen rendszer van nála.

Igazából egész nap bemutatkoztunk, és kioktatásokat hallgattunk.

De jó volt emberek között lenni. Elég sokan voltunk az osztályban, majdnem negyven volt az osztálylétszám. A legtöbben aranyosak voltak, de mivel egy összeszokott társaság volt nem éreztem magam odaillőnek. Egy antiszociális könyvmoly, és egy strébernek mondható, az életét újrakezdeni próbáló leányzó. Nem igazán illettünk a balhésok társaságába.

Én jókedvűen mentem haza, Panni meg olyan volt, mint mindig. Nem tudom mióta nem láttam mosolyogni, és nem hallottam nevetni. Pedig azelőtt biztos nem ilyen volt.

Anya boldog volt, mikor elmeséltem neki, hogy akik odajöttek hozzám beszélgetni, azok aranyosak voltak. Bár nem igazán tetszett neki, hogy egy balhés osztályba raktak minket, de állítása szerint talán megkomolyodtak már. Hát, remélem nem lesz nagy balhé a tanévben.

Késői ebéd után felmentem a szobába. Panni éppen nem ott olvasott, így egyedül voltam. A telefonom jelezte, hogy a titokzatos H_H írt, de ahogy a kezembe vettem észrevettem, hogy egy csomó másik üzenet is érkezett. Az új osztálytársaink legtöbbje ismerősnek jelölt, és beraktak a osztályuk facebook csoportjába is. Az egyik fiú pedig külön írt nekem.

szia! Dani vagyok. üdv az osztályunkban. a tesódnak is, bár ő kissé fura. nem akarlak  megbántani, de antiszociálisnak tűnik. de nem zavar senkit, mert van elég fura alak az osztályban, nem fog kitűnni.

Vagy háromszor olvastam el. Nem igazán értettem mit akar. Végül visszaírtam neki, hogy Panni mostanában fura, és örülök neki, hogy írt nekem.

Elolvastam amit a titokzatos H_H írt. Megint, mint mindig, naplószerűen leírta az egész napját. Már kezdtem megszokni, hogy minden este az ő sorait olvasom.

Átöltöztem, és elmentem a parkba futni.

Utána otthon még tettem a dolgom, meg segítettem anyának. Végül a nővéremmel egy szobában próbáltam aludni, és bár könyörögnöm kellett neki, hogy tegye már le a könyvet, és kapcsolja le a lámpát, valahogy sikerült elaludnom.

Reggel kipattantak a szemeim az ébresztőre, gyorsan felvettem a futós cuccom, és futottam egy órát a parkban aztán hazamentem.

Igaz, hogy korábban kellett kelnem, de nem bántam, mert jól esett, és hiányozna a futás, ha nem mennék. Otthon lezuhanyoztam, felöltöztem, fogat mostam, és kirángattam Pannit az ágyból.

Ott pattogtam az ajtóban, táskával a vállamon, hogy el fogunk késni, mire a drága testvérem vállat vont, és kijelentette, hogy annyira nem kellene izgulni a hülye suli miatt. Nagyon sietnünk kellett a buszhoz, de éppen sikerült felugranunk rá, így nem késtünk el.

Még pont a tanár előtt be tudtunk surranni a terembe.

Leültünk, és én azonnal elővettem a füzetem, míg Panni a könyvét vette elő. Nem tudom mi a célja, de kezdem úgy érezni, hogy A-tól Z-ig ki akarja olvasni a könyvtárat.

Szünetben odajöttek hozzánk, de főleg hozzám az új osztálytársaink. Köztük Dani is. Főleg arról kérdeztek, hogy utolsó évben miért váltottunk sulit. Ugye az igazat nem mondhattam el, mert nem akartuk hogy ránk szálljon bárki is. Ezért leleveleztük Woo Du Jae-vel hogy sehol ne jelenjen meg a nevünk, és ne legyenek fotók rólunk sem. Az emberek előítéletesek, és ha újra akarunk kezdeni, akkor a múltra semmi szükség.

Így bekamuztam a jól ismert szöveget: nagyon rossz suli volt, a tanárok tojtak a tanításra, pofára osztályoztak, csak írogattak mindenféle jegyeket a naplóba. Nem emlékeztem a régi sulinkra, hogy mi volt a gépes álom előtt, de reméltem, hogy amikor anya ezt mondta, hogy felkészítsen minket a bemutatkozásra, akkor csak kitalálta.

A nap végére Dani odaköltözött mellénk, a leghátsó padba. Sokat beszélgettünk a szünetekben. Ő is aranyos volt, bár a Balatoni Fiúhoz képest persze más volt. Utolsó óra előtt kijelentette, hogy a nővérem nagyon csinos, és hogy egy ilyen lány nem lehet antiszociális. Óra alatt eldöntötte, hogy olyan lesz mint egy szuperhős, és megváltoztatja a világot, vagyis legalább a nővéremet.

-Ha sikerül, én nagyon boldog leszek. - Suttogtam neki az utolsó óra végén.

-Akkor már csak azért is megéri. - Vigyorgott, aztán rohant a vonatához.

Kihúztam Pannit a padból, és mentünk a villamoshoz, amiről aztán átszálltunk a buszunkra.

Otthon Panni evés után kiment az udvarra olvasni, én meg megtanultam azt, amit Ms Anna feladott, aztán írogattam Danival, és elolvastam H_H aznapi életjelentését.

Este elalvás előtt a Balatoni Fiú, akit amúgy Kevinnek hívnak, kérdezte, hogy mi van velem. Megírtam neki az új sulit, hogy egész jól érzem magam, meg írtam neki Dani tervéről. Mire ő kijelentette, hogy ez a Dani csak annyiban szimpatikus neki, hogy Pannit akarja megváltani.

Én: én is örülök neki. de amúgy is jóban kell lennem valakivel az osztályból. nem kerülhetek el mindenkit, nem lehetek antiszoc. és Dani aranyos fiú.

Kevin: akkor is csak addig oké a csávó, amíg Pannit hozza ki a könyvekből.

Én: most miért?

Kevin: megtaláltam az ismerőseid között. teneked tényleg szimpatikus?

Én: mit látsz benne, hogy ennyire ellene vagy?

Kevin: ha miatta nem írsz nekem besértődök.

Én: akkor majd én is megsértődök ha egy siófoki csaj miatt nem írsz. Dani meg aranyos, szóval hagyd békén.

Kevin: kicseszettül felmegyek hozzád Pestre ha bármit csinál veled, és elintézem.

Én: köszi, hogy ennyire meg akarsz védeni, de tudok magamra vigyázni.

Kevin: írj, ha bármi van vele. megyek futni Rozival.

Én: most vettél magadnak egy kutyát, vagy csak a szomszédtól kérted kölcsön?

Kevin: Rozi a barátnőm.

Én: majd el is hiszem. menjél, futtass kutyát!

Kevin: nehéz téged átverni.

Én: bírd ki.

-Esztikém, jóéjt! - Nézett be a nyitott ajtón apa.

-Nektek is. - Mentem oda hozzá, és megöleltem. Kevin épp visszaírt, így a mobilom csipogott.

-Te lány, kivel tervezed a randit? - Nézett rám az apám szigorúan.

-Csak a Balatoni Fiúval beszélgetek.

-Tudod hogy nem engedlek el Siófokra hét közben. - Vigyorodott el apa.

-Nem tervezek semmit, és ha akar valamit majd ő jön ide. - Mutattam a padlón egy pontra. - Én biztos nem utazok el hozzá.

-Ne maradj fent sokáig. - Borzolta össze a hajam, és elment. Visszaültem az ágyra, és kezembe vettem a mobilt.

Kevin: csak a szomszéd kutyájára vigyázunk.

Én: akkor fuss egyet a kutyával, én meg megyek aludni.

Kevin: mér alszol ilyen korán? nem tök 8, hogy mikor fekszel le?

Én: nem tök 8, hanem 10 óra van. és jó éjt.

Kevin: ez a végszó? mindegy, aludj jól!

Letettem az éjjeliszekrényre a telefonom, és lekapcsoltam a kislámpát.

Bámultam egy ideig a sötét plafont azon gondolkodva, hogy Panni vajon tényleg meg tud-e változni, aztán azon imádkozva, hogy hagyjanak a rémálmok elaludtam.

115. Új iskola

Pati:

Kétnaponta átjártam az ikrekhez Ms. Anna óráira. Egész gyorsan tanultam, és minden jól ment. Bár eléggé egyedül éreztem magam, de anya és apa mindig szolgáltattak valami új hírt.

Kipakoltam a szobámat is és anyával végigjártunk jó pár bútorzati áruházat, és festékboltot.

Amíg a cuccaim nem voltak bent a szobámban és amíg a festék száradt a falon, a nappaliban aludtam.

De most már beköltözhettem, és az új íróasztalom fölött ülve a homlokomra támaszkodva próbáltam a fejembe verni a kémiát. Persze nem sok sikerrel.

Már javában nyári szünet tombolt az országban a diákság körében. Én meg begubózva és tankönyvekkel körülvéve ültem a szobában, és tanultam, mint egy idióta. Bárki azt mondhatta volna, hogy megőrültem. Tuti nem ilyen voltam régen.

Anya azt mondta, hogy a mai napon megyünk el beiratkozni az új iskolába, ahol majd érettségizni fogok.

Becsuktam a szemem, és lassan ellöktem magam az asztaltól, és az ágyamhoz gurultam a székkel. Ölembe vettem a laptopom, és elmentettem az összes tételt, amit aznap kidolgoztam. Visszagurultam az asztalhoz, és félretoltam az összes könyvet, és füzetet. Néhány a földre is leesett, de nem igazán foglalkoztam vele.

Leraktam a gépet az asztalra, aztán kinyomtattam a nagyjából hetven oldalnyi tételt.

Mire a nyomtatással végeztem anya hazaért.

A konyhába mentem, kaját melegítettem, gyorsan ebédeltünk, elmosogattam, addig anya pihent egy kicsit, majd szépen felöltöztem, és elindultunk beiratkozni.

A kocsiban csendben voltam, csak a rádió beszélt, és anya hümmögött néha, mintha meg akarná törni a csendet kettőnk között.

Igazából a régi életemen gondolkodtam. Milyen lenne, ha meg sem történt volna az a baleset, akkor vajon hol lennék.

Arra figyeltem fel, hogy anya meglökte a vállam.

-Itt vagyunk. - Mosolygott rám.

Ahogy kiszálltam fel tudtam mérni az épület hatalmasságát. Óriási fehér épület volt, rengeteg ablakkal, és egy nagy ajtóval, ami fölé szépen ki volt írva az iskola neve.

Ahogy anya betolta a nagy ajtót megcsapott a hideg, ami az épületből áramlott ki. Amíg anya a portással beszélt én körbenéztem. Fehér falak-amik tökéletesen tiszták voltak, a padló kissé kopott, de egész jól néz ki, néhol szobanövények, és vannak a falba beépített szekrények. Tisztítószer szagot éreztem, így azonnal a kórházi hangulat jutott róla eszembe.

Anya visszajött hozzám, és elindultunk felfelé a lépcsőn. Ahogy lépkedtünk a padló kopogott, és visszhangzott a falakról a cipőnk hangja. A falakon tablók lógtak, és minden lépcsőfordulóban dzsungelszerűen összenőtt növények voltak.

Amikor anya bekopogott az "IGAZGATÓ" feliratú ajtón gombóc keletkezett a torkomban.

Kinyílt az ajtó, és egy fekete hajú, komoly arcú, sovány nő jelent meg.

-Már vártam magukat! Jöjjenek csak beljebb! - Tárta ki az ajtót. Meglepődtem a kedves hangján, mer nem igazán illett a kinézetéhez. Magam után becsuktam az ajtót, és leültem anya mellé egy székre, a nő íróasztalával szemben.

-Üdvözlöm önöket az iskolánkban! - Tárta szét a diri a sovány karjait. - Sajnos körbevezetni nem tudom önöket, mivel az épület egy része felújítás alatt áll. De augusztus elejére elkészül, szóval szeptemberben már minden használható lesz. - Ahogy jobban megnéztem a nő arcát emlékeztetett egy zomira. De tényleg: fekete karikák voltak a szemei körül (ami lehet hogy csak az elkenődött sminkje volt), nagyon sápadt bőre és nagyon fekete haja volt. Tuti festette a haját, mert természetellenesen csillogott, és kissé érezni lehetett a dohányszagot, amit árasztott, igaz, az egész irodát egy nagyon erős parfüm- nevezzük illatnak lengte be.

-Láttam az állványokat a bal szárnynál.- Bólogatott anya. Gyorsan elvettem a szemem a nőről, és a kezem kezdtem piszkálni. Anya tök jól elbeszélgetett a nővel a felújításokról... Ezek szerint csak én nem voltam képben. Kéne tudni a suli történelmét? De annyira nem érdekel. A gombóc meg egyre nőtt a torkomban.

-Esetleg megkínálhatom önöket egy kis teával, vagy kávéval? - Villantotta ki a fogait a nő. Ijesztően nézett ki. Kezdtem meggyőződni arról, hogy ő nem ember, hanem valami űrlény.

-Nem köszönöm. - Rázta meg a fejét anya, majd rám nézett.

-Én sem kérek, köszönöm. - Préseltem ki magamból.

Kopogtak az ajtón, és egy szőke nőci jött be. Ő egy kicsit jobban nézett ki mint a diri, róla elhittem hogy tényleg ember.

-Az iskolatitkár vagyok. - Mondta gyorsan. - Az iratokat szeretném elkérni, és amíg az igazgatóasszonnyal beszélgetnek én elintézek mindent.

-Köszönjük. - Adta át anya az összes papíromat, a régi diákommal és bizonyítványommal együtt. A szöszi elment, anya pedig a dirihez fordult. Én meg idegességemben a karkötőmet kezdtem el piszkálni.

-Az érettségivel kapcsolatban mire számíthatunk? - Érdeklődött anya.

-Általában azoknál, akik itt kezdtek nálunk az országos átlag fölött szokott lenni az eredmény, szinte sohasem buknak meg a tanulók, ami remek hír. A pedagógus kollegák remekül fel tudják készíteni a diákokat az érettségire. Ha keményen dolgozik akkor biztosan jó lesz. - Nézett rám a nő. Anya meg mintha észre sem vette volna, hogy milyen ijesztő.

-Tehát akkor van esélyük tovább tanulni. - Elemezte anya a helyzetet.

-Az osztályok háromnegyede megy tovább egyetemre, főiskolára. - Bólintott a diri.

Amíg a titkárnő nem jött vissza, addig azt elemezték, hogy ha orvosira akarok menni, akkor miből kell emelt érettségit tennem. A nő totál meglepődött azon, hogy érettségi előtt állok, és vannak terveim a jövőmre nézve. Mert nem lehetne?

Amint a titkárnő visszajött a diri aláírogatott egy raklapnyi papírt, majd visszaadta az irataimat, és a bizonyítványomat anyának, mivel én csak ültem ott, mint egy jól nevelt kislány szobra a parkban.

Az igazgatónő elmondta, hogy melyik osztályba fogok kerülni, átadta az órarendem, egy beléptetőkártyát, és a raklapnyi papír felét, egy házirendet, és eligazított, hogy merre kell mennünk a tankönyvekért.

Ahogy kiléptünk az igazgatói irodából kissé megkönnyebbültem.

-Szerintem kedves nő. - Mosolygott anya lefelé menet a lépcsőn.

-Hááát... Mondjuk. Furcsa. - Zártam rövidre, mire anya csak a szemét forgatta.

-Attól még lehet kedves, és jó igazgató. Nem a kinézet tesz intézményvezetővé.

-Tudom. De akkor is. Olyan mint egy zombi. - Fintorogtam.

-Csak egy évet jársz majd ide. Nem hiszem, hogy sokszor fogtok találkozni.

-Én is reménykedek benne. - Suttogtam, hogy anya ne hallja.

A tankönyvhegyek között az egyik teremben találtunk egy számomra ismerős nőt. Mintha már találkoztam volna vele. Ismerős volt az arca. Nagyon ismerős. Lehet, hogy csak a gép által generált álomban, de... Miért van már megint ez a fejemben? Hülye gondolatok, tünés!

Megráztam a fejem, és anya hátára koncentráltam, aki mindent elintézett helyettem.

Rosszul éreztem magam amiatt, hogy végzős vagyok, majdnem felnőtt korú, és a tankönyvek átvételét nem tudom elintézni. De nem tudtam semmit tenni, mert teljesen leblokkoltam ott, hogy ismerős volt egy olyan valaki, akivel soha nem találkozhattam.

Miután anya elintézett mindent kifelé indultunk az iskolából.

Lassan baktattunk az autóhoz a sok könyvvel és papírral megrakva.

-Mi van veled? - Kérdezte anya, mikor beültünk az autóba.

-Olyan furcsa ez az egész. - Motyogtam, ahogy beindította a motort.

-Figyelj kicsim, valahogy el kell kezdeni. - Nézett rám.

-Tudom. De furcsa. Nem találkozhattam azzal a könyves nővel előtte, ugye? - Bámultam a parkoló betonját a szélvédőn keresztül.

-Hol voltál akkor, amikor mondta, hogy angoltanár, és hét évet töltött Angliában? Hogy találkozhattál volna vele? - Lágyult meg a hangja.

-Csak ismerős volt. - Motyogtam.

-Van kedved elmenni vásárolni? - Terelte anya a témát.

-Elég lesz a sulit fizetnetek. - Ráztam meg a fejem.

-Apád fizetését megemelték. - Sandított rám anya. - Többé már nem lesz probléma.

Csak néztem magam elé, de anya ezt valószínűleg igennek vette.

A pláza felé indult meg.

Reméltem, hogy ott nem találkozunk senki ismerőssel. Vagyis a CSAK számomra ismerőssel. Nem bírnám ki, sírva elrohannék.

Szerencsémre nem így történt. Rengeteg ruhaüzletet végigjártunk, és tényleg egy szekrényre való ruhát vettünk nekem és anyának is. Kezdtem kicsit feloldódni, hogy nem láttam senki ismerőst. Jó érzés volt anyával mászkálni a hatalmas üzletben. megoldódott a nyelvem is, és mindenféle dolgot megosztottam vele, mind a diriről, és az új iskolába való kerülés izgalmairól. Jól éreztem magam. Anya megnevettetett, és boldog voltam, végre, annyi idő után.

-Nem tudom hová fogom tenni ezeket. - Emeltem fel a szatyrokat, mikor már a parkolóban mentünk a kocsihoz. - Szerintem annyi hely nincs is a szobámban.

-Majd találunk nekik helyet. - Vont vállat anya, mire felnevettem. - Jó látni, hogy nevetni is tudsz. - Lökte meg a vállam, ahogy bepakoltunk a csomagtartóba, és a hátsó ülésekre. Örültem neki, hogy minden befért, bár az elején kételkedtem benne. Úgy gondoltam az a kamion jobb lett volna, amit a másik parkolóban láttunk. Oda kényelmesen befértünk volna minden cuccal.

-Remélem a sírást elfelejthetem, és csak nevetni fogok. - Mosolyogtam rá.

-Mindent az új kezdetért! - Ölelt meg anya.

-Az újrakezdésért. - Suttogtam, és hozzábújtam.