115. Új iskola

Pati:

Kétnaponta átjártam az ikrekhez Ms. Anna óráira. Egész gyorsan tanultam, és minden jól ment. Bár eléggé egyedül éreztem magam, de anya és apa mindig szolgáltattak valami új hírt.

Kipakoltam a szobámat is és anyával végigjártunk jó pár bútorzati áruházat, és festékboltot.

Amíg a cuccaim nem voltak bent a szobámban és amíg a festék száradt a falon, a nappaliban aludtam.

De most már beköltözhettem, és az új íróasztalom fölött ülve a homlokomra támaszkodva próbáltam a fejembe verni a kémiát. Persze nem sok sikerrel.

Már javában nyári szünet tombolt az országban a diákság körében. Én meg begubózva és tankönyvekkel körülvéve ültem a szobában, és tanultam, mint egy idióta. Bárki azt mondhatta volna, hogy megőrültem. Tuti nem ilyen voltam régen.

Anya azt mondta, hogy a mai napon megyünk el beiratkozni az új iskolába, ahol majd érettségizni fogok.

Becsuktam a szemem, és lassan ellöktem magam az asztaltól, és az ágyamhoz gurultam a székkel. Ölembe vettem a laptopom, és elmentettem az összes tételt, amit aznap kidolgoztam. Visszagurultam az asztalhoz, és félretoltam az összes könyvet, és füzetet. Néhány a földre is leesett, de nem igazán foglalkoztam vele.

Leraktam a gépet az asztalra, aztán kinyomtattam a nagyjából hetven oldalnyi tételt.

Mire a nyomtatással végeztem anya hazaért.

A konyhába mentem, kaját melegítettem, gyorsan ebédeltünk, elmosogattam, addig anya pihent egy kicsit, majd szépen felöltöztem, és elindultunk beiratkozni.

A kocsiban csendben voltam, csak a rádió beszélt, és anya hümmögött néha, mintha meg akarná törni a csendet kettőnk között.

Igazából a régi életemen gondolkodtam. Milyen lenne, ha meg sem történt volna az a baleset, akkor vajon hol lennék.

Arra figyeltem fel, hogy anya meglökte a vállam.

-Itt vagyunk. - Mosolygott rám.

Ahogy kiszálltam fel tudtam mérni az épület hatalmasságát. Óriási fehér épület volt, rengeteg ablakkal, és egy nagy ajtóval, ami fölé szépen ki volt írva az iskola neve.

Ahogy anya betolta a nagy ajtót megcsapott a hideg, ami az épületből áramlott ki. Amíg anya a portással beszélt én körbenéztem. Fehér falak-amik tökéletesen tiszták voltak, a padló kissé kopott, de egész jól néz ki, néhol szobanövények, és vannak a falba beépített szekrények. Tisztítószer szagot éreztem, így azonnal a kórházi hangulat jutott róla eszembe.

Anya visszajött hozzám, és elindultunk felfelé a lépcsőn. Ahogy lépkedtünk a padló kopogott, és visszhangzott a falakról a cipőnk hangja. A falakon tablók lógtak, és minden lépcsőfordulóban dzsungelszerűen összenőtt növények voltak.

Amikor anya bekopogott az "IGAZGATÓ" feliratú ajtón gombóc keletkezett a torkomban.

Kinyílt az ajtó, és egy fekete hajú, komoly arcú, sovány nő jelent meg.

-Már vártam magukat! Jöjjenek csak beljebb! - Tárta ki az ajtót. Meglepődtem a kedves hangján, mer nem igazán illett a kinézetéhez. Magam után becsuktam az ajtót, és leültem anya mellé egy székre, a nő íróasztalával szemben.

-Üdvözlöm önöket az iskolánkban! - Tárta szét a diri a sovány karjait. - Sajnos körbevezetni nem tudom önöket, mivel az épület egy része felújítás alatt áll. De augusztus elejére elkészül, szóval szeptemberben már minden használható lesz. - Ahogy jobban megnéztem a nő arcát emlékeztetett egy zomira. De tényleg: fekete karikák voltak a szemei körül (ami lehet hogy csak az elkenődött sminkje volt), nagyon sápadt bőre és nagyon fekete haja volt. Tuti festette a haját, mert természetellenesen csillogott, és kissé érezni lehetett a dohányszagot, amit árasztott, igaz, az egész irodát egy nagyon erős parfüm- nevezzük illatnak lengte be.

-Láttam az állványokat a bal szárnynál.- Bólogatott anya. Gyorsan elvettem a szemem a nőről, és a kezem kezdtem piszkálni. Anya tök jól elbeszélgetett a nővel a felújításokról... Ezek szerint csak én nem voltam képben. Kéne tudni a suli történelmét? De annyira nem érdekel. A gombóc meg egyre nőtt a torkomban.

-Esetleg megkínálhatom önöket egy kis teával, vagy kávéval? - Villantotta ki a fogait a nő. Ijesztően nézett ki. Kezdtem meggyőződni arról, hogy ő nem ember, hanem valami űrlény.

-Nem köszönöm. - Rázta meg a fejét anya, majd rám nézett.

-Én sem kérek, köszönöm. - Préseltem ki magamból.

Kopogtak az ajtón, és egy szőke nőci jött be. Ő egy kicsit jobban nézett ki mint a diri, róla elhittem hogy tényleg ember.

-Az iskolatitkár vagyok. - Mondta gyorsan. - Az iratokat szeretném elkérni, és amíg az igazgatóasszonnyal beszélgetnek én elintézek mindent.

-Köszönjük. - Adta át anya az összes papíromat, a régi diákommal és bizonyítványommal együtt. A szöszi elment, anya pedig a dirihez fordult. Én meg idegességemben a karkötőmet kezdtem el piszkálni.

-Az érettségivel kapcsolatban mire számíthatunk? - Érdeklődött anya.

-Általában azoknál, akik itt kezdtek nálunk az országos átlag fölött szokott lenni az eredmény, szinte sohasem buknak meg a tanulók, ami remek hír. A pedagógus kollegák remekül fel tudják készíteni a diákokat az érettségire. Ha keményen dolgozik akkor biztosan jó lesz. - Nézett rám a nő. Anya meg mintha észre sem vette volna, hogy milyen ijesztő.

-Tehát akkor van esélyük tovább tanulni. - Elemezte anya a helyzetet.

-Az osztályok háromnegyede megy tovább egyetemre, főiskolára. - Bólintott a diri.

Amíg a titkárnő nem jött vissza, addig azt elemezték, hogy ha orvosira akarok menni, akkor miből kell emelt érettségit tennem. A nő totál meglepődött azon, hogy érettségi előtt állok, és vannak terveim a jövőmre nézve. Mert nem lehetne?

Amint a titkárnő visszajött a diri aláírogatott egy raklapnyi papírt, majd visszaadta az irataimat, és a bizonyítványomat anyának, mivel én csak ültem ott, mint egy jól nevelt kislány szobra a parkban.

Az igazgatónő elmondta, hogy melyik osztályba fogok kerülni, átadta az órarendem, egy beléptetőkártyát, és a raklapnyi papír felét, egy házirendet, és eligazított, hogy merre kell mennünk a tankönyvekért.

Ahogy kiléptünk az igazgatói irodából kissé megkönnyebbültem.

-Szerintem kedves nő. - Mosolygott anya lefelé menet a lépcsőn.

-Hááát... Mondjuk. Furcsa. - Zártam rövidre, mire anya csak a szemét forgatta.

-Attól még lehet kedves, és jó igazgató. Nem a kinézet tesz intézményvezetővé.

-Tudom. De akkor is. Olyan mint egy zombi. - Fintorogtam.

-Csak egy évet jársz majd ide. Nem hiszem, hogy sokszor fogtok találkozni.

-Én is reménykedek benne. - Suttogtam, hogy anya ne hallja.

A tankönyvhegyek között az egyik teremben találtunk egy számomra ismerős nőt. Mintha már találkoztam volna vele. Ismerős volt az arca. Nagyon ismerős. Lehet, hogy csak a gép által generált álomban, de... Miért van már megint ez a fejemben? Hülye gondolatok, tünés!

Megráztam a fejem, és anya hátára koncentráltam, aki mindent elintézett helyettem.

Rosszul éreztem magam amiatt, hogy végzős vagyok, majdnem felnőtt korú, és a tankönyvek átvételét nem tudom elintézni. De nem tudtam semmit tenni, mert teljesen leblokkoltam ott, hogy ismerős volt egy olyan valaki, akivel soha nem találkozhattam.

Miután anya elintézett mindent kifelé indultunk az iskolából.

Lassan baktattunk az autóhoz a sok könyvvel és papírral megrakva.

-Mi van veled? - Kérdezte anya, mikor beültünk az autóba.

-Olyan furcsa ez az egész. - Motyogtam, ahogy beindította a motort.

-Figyelj kicsim, valahogy el kell kezdeni. - Nézett rám.

-Tudom. De furcsa. Nem találkozhattam azzal a könyves nővel előtte, ugye? - Bámultam a parkoló betonját a szélvédőn keresztül.

-Hol voltál akkor, amikor mondta, hogy angoltanár, és hét évet töltött Angliában? Hogy találkozhattál volna vele? - Lágyult meg a hangja.

-Csak ismerős volt. - Motyogtam.

-Van kedved elmenni vásárolni? - Terelte anya a témát.

-Elég lesz a sulit fizetnetek. - Ráztam meg a fejem.

-Apád fizetését megemelték. - Sandított rám anya. - Többé már nem lesz probléma.

Csak néztem magam elé, de anya ezt valószínűleg igennek vette.

A pláza felé indult meg.

Reméltem, hogy ott nem találkozunk senki ismerőssel. Vagyis a CSAK számomra ismerőssel. Nem bírnám ki, sírva elrohannék.

Szerencsémre nem így történt. Rengeteg ruhaüzletet végigjártunk, és tényleg egy szekrényre való ruhát vettünk nekem és anyának is. Kezdtem kicsit feloldódni, hogy nem láttam senki ismerőst. Jó érzés volt anyával mászkálni a hatalmas üzletben. megoldódott a nyelvem is, és mindenféle dolgot megosztottam vele, mind a diriről, és az új iskolába való kerülés izgalmairól. Jól éreztem magam. Anya megnevettetett, és boldog voltam, végre, annyi idő után.

-Nem tudom hová fogom tenni ezeket. - Emeltem fel a szatyrokat, mikor már a parkolóban mentünk a kocsihoz. - Szerintem annyi hely nincs is a szobámban.

-Majd találunk nekik helyet. - Vont vállat anya, mire felnevettem. - Jó látni, hogy nevetni is tudsz. - Lökte meg a vállam, ahogy bepakoltunk a csomagtartóba, és a hátsó ülésekre. Örültem neki, hogy minden befért, bár az elején kételkedtem benne. Úgy gondoltam az a kamion jobb lett volna, amit a másik parkolóban láttunk. Oda kényelmesen befértünk volna minden cuccal.

-Remélem a sírást elfelejthetem, és csak nevetni fogok. - Mosolyogtam rá.

-Mindent az új kezdetért! - Ölelt meg anya.

-Az újrakezdésért. - Suttogtam, és hozzábújtam.