98. "Milyen gyorsan felnőttek!"

Panni:

2 hét múlva megjelent a NU'EST karácsonyi mini-albuma, és a felhajtás kicsit véget ért. Legalábbis karácsony-és újév idejére. Összepakoltuk a cuccainkat, és felültünk a repülőre. Az úton JR és BaekHo végig aludt, szegényekre rá is fért, ugyanis nagyon stresszes volt a november, és a december eleje is. Én megnéztem pár filmet, beszélgettünk Patival, és néztünk néhány videót, amiket Eszti küldött át (vagy TEEN TOP-os, vagy B.A.P-s). Hanni az ünnepekre Esztivel maradt Koreában. Ha jól tudom akkor együtt karácsonyoznak a "szinglik táborával" (mármint a BAP, és a TEEN TOP azon tagjai, akik jelenleg nincsenek párkapcsolatban). Mikor leszálltunk a repülőről azonnal kapucnit kellett a fejünkre húznunk.

-Honnan tudják ezek, hogy jövünk?-Morogta BaekHo.

-Én csak anyáéknak üzentem.-Motyogtam, mikor a "LOVE NU'EST"-táblás, sikítozó lányok felé néztem. Mikor beértünk a terminálba majdnem agybajt kaptam. Még több rajongó: LOVE NU'EST, LOVE REN, LOVE BAEK HO, LOVE ARON, LOVE MIN HYUN, LOVE JR, meg egy rakat koreai felirat, amiket főleg rosszul írtak. De az már az ő bajuk.

-De honnan a fenéből tudták, hogy ide jövünk?! Basszus, húzzunk innen!-Fogta meg JR a kezem, és Patiékkal a nyomunkban, kezünkben a bőröndökkel gyorsan fogtunk egy taxit. Mikor beültünk a sárga autóba végre mindenki megkönnyebbülten felsóhajtott.

Szerencsére Patiék házánál nem volt senki, csak a lány szülei jöttek ki, amikor a taxi megállt. Minket is üdvözöltek, aztán mentünk tovább hozzánk (vagyis anyáékhoz).

Miután mindenki végigölelgetett mindenkit becipeltük a cuccainkat (vagyis JR és apa cipelt, engem meg anya behúzott a konyhába).

-Annyira boldog vagyok!-Suttogta könnyes szemmel.-Az egyik lányomat eljegyezték!-Ölelt magához.

-De ez még elvileg titok...

-Beszéltem Hannival, és ő mondta.

-Ja, igen. Ő már azt is kitalálta, hogy milyen ruhája lesz az esküvőnkön.-Mosolyogtam. A kis hugicánk már csak ilyen.

-Az nem baj. Ő még kicsi. De te!-Nézett végig rajtam.-Felnőtt nő lettél. Ó, amikor még itt csúszkáltatok a konyhakövön, miután felmostam! Rohan az idő.-Csóválta meg a fejét.

-Kop-kop!-Állt meg a konyhaküszöbön apa, mögötte JRrel.-Bejöhetünk?

-Gyertek!-Mosolygott anya, még mindig kicsit kábultan. A konyha az ő birodalma, és ide csak az ő engedélyével lehet belépni.-Csináltam nektek töltött káposztát, vadast, szilvás gombócot, meg egy csomó-csomó sütit. Üljetek le odakint.-Nyomott a kezembe két tányért (amikre Eszti gyönyörű madarakat, és virágokat festett. Általában karácsonykor, vagy nagy családi ünnepekor szoktunk belőlük enni), kanalat, villát, kést. Leültünk a nappaliban az asztal köré, miután megterítettünk, anya pedig sorban hozta a finomabbnál finomabb kajákat, és teljesen beterítette velük az asztalt. Miután mindenből ettünk egy kicsit, anya kihozta a rengeteg sütit, apa pedig egy kis bort. Anya végig szóval tartott mindkettőnket, és amikor JR beszélt (kicsit kacifántosan, de magyarul) mosolyogva pislogott rá és rám. Apa töltött nekünk, és koccintottunk.

-Rátok, ránk és a karácsonyra!-Szónokolt apa.

-Hogy a gyerekek boldogok legyenek!-Mosolygott anya.

-A jövő évben, és a maradék idén-ben is együtt lehessünk a szeretteinkkel.-Mosolyogtam a drágámra.

-Hogy minden rendben legyen.-Kulcsolta össze az ujjainkat JR, és megsimította a kézfejem, aztán ittunk egy picit. Apa felváltva nézett ránk és anyára, aztán letette a poharát, és felénk fordult.

-Anyátok egy jó ideje állandóan mosolyog, és vacsoránál is állandóan olyan "mindjárt szétrobbanok a boldogságtól" szemekkel vizslatott titeket. Miről nem tudok?-JR re néztem, aki szintén engem vizslatott. Megköszörülte a torkát, és komolyan apára nézett.

-Szeretném elvenni a lányukat, és menyasszonyul...ööö...áldást...-Segélykérően nézett rám, hiszen jó ideje nem beszélt magyarul, és elég furán hangzott a magyarázkodása...

-Az áldásotokat szeretnénk kérni a házasságunkhoz.-Segítettem ki.

-IGEN!-Sikkantott egyet anya, aztán a nyakunkba borult, és össze-vissza csókolgatott engem, és JRt is (aki kissé meglepetten, de tűrte, és mosolygott). Apa megköszörülte a torkát, mire anya gyorsan visszaült a helyére.

-Joung Hyun, beszélhetnénk négyszemközt?-JR rám nézett, gyorsan nyomott egy puszit a számra, aztán apa után bevonult az egyik szobába. Amíg ők odabent tárgyaltak anya odaült mellém, és a kezemet szorongatta.

-Ó, édesem! Annyira boldog vagyok! El sem hiszem, hogy felnőttetek!-Suttogta könnyes szemekkel. Láttam az arcán, ahogy a pár évesen, vagy totyogósan mászkálós kis Pannit és Esztit idézi fel magában. Kicsit felnevetett.

-Hát, én sem. De már 21vagyok...

-Tudom, tudom! De olyan, mintha csak tegnap lettetek volna 2 évesek... És Hanni is nagyot nőtt! És milyen szépen tanulgat! Nagyon jó eredményei vannak az iskolájában.

-Nagyon megy neki a torna...

-És mi a tervetek a jövőre nézve?

-Hát az ügynökség megadta az engedélyt, így májusban összeházasodhatunk, ami ellen JR szüleinek nincsen kifogása, már csak titeket akartunk megkérdezni...

-Annyira szeretném megismerni az ő szüleit! Biztosan nagyon rendesek, ha ilyen a fiuk.

-JR azt mondta, hogy nagyon szeretnek engem is, mintha a lányuk lennék...

-Nekünk JR a nagyfiunk. Mindig is egy fiút szerettem volna, csak ugye... De titeket is nagyon szeretlek, és örülök, hogy ti vagytok nekem!-Ölelt át. Beszélgettünk Hanniról, a jövőbeli terveinkről, JR szüleiről, Eszti is szóba került, aztán nyílt az ajtó, és kilépett apa, mögötte JR. Anya azonnal apa tekintetéből akarta kiolvasni, hogy miről beszéltek, és pedig JR arcát fürkésztem. Komoly volt. Ez talán rosszat jelent?

-Mivel tudom hogy szeretitek egymást, és most a férjjelölttel is elbeszélgettem... Azt hiszem semmi akadálya annak, hogy egybekeljetek!-Felugrottam, és szorosan megöleltem apát, aki felnevetett, és könnyek között ő is megölelt. Aztán anya és JR is átölelt minket, így ölelkeztünk egy jó darabig, aztán anya kihúzta apát a konyhába.

-Had maradjanak egyedül!-Suttogta anya elég hangosan ahhoz, hogy mindketten meghalljuk, mire JR elmosolyodott, és hosszasan megcsókolt.

-Annyira boldog vagyok!-Lehelte. Végigsimított az arcomon, és a hátamon, aztán a kezét a derekamon pihentette.

-Nagyon faggatott?-Kérdeztem apára utalva.

-Csak a lelkemre kötötte, hogy nem hagyhatlak el, mert akkor itthon fog tartani téged, és nem enged vissza Koreába.

-Ne is merészelj, különben...

-Különben mi?-Húzta huncut mosolyra a száját. Lábujjhegyre álltam.

-Különben ez!-Suttogtam, aztán nyújtózkodva megcsókoltam. Hallottam ahogy a konyhában anya egy nagyot sóhajt, és arról motyog valamit, hogy milyen gyorsan felnőnek a gyerekek.