112. Új kezdet

Pati:

Ahogy beléptem a szobámba, mindent úgy találtam, ahogyan emlékeztem rá. Könyvek a polcokon, a redőny lehúzva, a kis mütyürjeim az íróasztalon, képek, és poszterek a falakon, hatalmas szekrények, gurulós szék, a CD-im a polcon, a laptop az ágyra doba...

Letettem a táskámat a földre, és az ágyamhoz léptem.

Végigsimítottam az éjjeliszekrényemen, ami meglepő módon nem volt poros (mint amire számítottam), aztán a poszterekre tévedt a tekintetem.

És ott volt Ő.

BaekHo profilja A3-as méretben függött a halvány színű falon.

Lassan odaléptem hozzá, és végighúztam a tenyerem a mosolygó fiú arcán. Próbáltam visszanyelni a könnyeimet, de nem sikerült.

Lerogytam a földre, és térdre hajtott fejjel sírtam.

Jobb lett volna, ha mind meghalunk abban a balesetben, és nem teszik tönkre az életünket... Panni is megmondta, hogy az a gép őrültség. Belerondított az életünkbe, azzal hogy az álmainkat megvalósította. Mennyivel jobb lenne Titi vagy Niki helyében lenni... Ők az álom alatt haltak meg. De mi? Teljesen össze vagyok keveredve, hogy mi az, ami megtörtént, és mi az, ami nem, és ami soha nem is fog megtörténni. BaekHo soha nem lesz a barátom, pedig most már tudok az ő anyanyelvén rendesen, és már egyszer találkoztunk, amire egyeltalán nem emlékszek (hogy lehet ilyen szívás az életem?!), és nem. Nem a valóságban éltem két hónapig, és teljesen meg vagyok zakkanva.

Valahogy így, ilyen gondolatok között aludhattam el.

~

Melegen sütött a nap az ablakon át, és a redőny résein keresztül, éppen rám. Ahogy oldalra fordultam BaekHo arcával találtam szemben magam.

Felemeltem a kezem, hogy hozzáérjek az arcához. De ahogy közeledtem felé hirtelen köddé vált.

Felriadtam.

A szemembe tűzött a nap, ahogy átsütött a redőny résein. Felemelő érzés volt hunyorogni.

Ahogy hátradöntöttem a fejem az a falhoz koppant.

Akkor vettem észre, hogy nem az ágyamban vagyok, hanem a fal mellett ücsörgök, mellesleg fáj mindenem, és a karomon szétkenődött az előző nap még arcomon lévő sminkem. Ahogy feltápászkodtam, és a velem szemben lévő tükörbe néztem megijedtem magamtól: sápadt arcomon csíkokban folyt le az a minimális smink, ami még tegnap rajtam volt, és nem a kakaromra kenődve. A hajam mint a szénakazal, nagyon gubancos volt, és szana-széjjel állt. Nagyon le is fogytam a kórházban töltött idők alatt, bár az csak mellékes volt az összes többi problémámhoz képest.

Lementem a konyhába, miután úgy döntöttem, hogy bármit is csinálnék az arcommal, jobb nem lenne, és hogy a külsőm tökéletesen tükrözi a lelkiállapotomat.

Anya a konyhában főzött. Valamit nagyban kevergetett a kedvenc lábosában, közben apával beszélgettek halkan. Apukám a konyhaasztalnál ült, és valószínűleg a reggeliét fogyasztotta, miközben anyának magyarázott.

-Jó reggelt! - Köszöntem halkan, mire apa fáradtan rám mosolygott.

Kiitta a maradék valamit a bögréjéből, aztán hozzám lépett.

-Nekem mennem kell dolgozni. - Simított a fülem mögé egy gubancot a hajamból. - Vigyázz magadra.

Megölelt, aztán anyával suttogtak valamit, végül egy "sziasztok" után elment.
Hallottam, ahogy becsukja a bejárati ajtót, és utána csend ülte meg a lakást.

Mintha anya is halkabban keverte volna az ételt.

Nem volt fojtogató a csend, csak olyan meghitt, kellemes.

Leültem apa helyére, és az asztalon lévő újságot kezdtem nézni.

A konyha megtelt a papírlapok susogásával, ahogy az elejére lapoztam.

Mikor megláttam a főhírt teljesen lesokkoltam: "Öt magyar lánnyal kísérleteztek"

Arra az oldalra lapoztam, ahol ezzel a cikkel foglalkoztak, és olvasni kezdtem.

Ötből hárman élték túl - emberkísérletek Dél-Koreában.

A félszigeten kifejlesztettek egy új, korszerű technikát, mellyel közúti balesetben sérülteket élesztenek újra. A gép lényege, hogy az alvó állapotban lévő ember legnagyobb álmait valósítja meg, végigélteti vele az életét a képzeletében, aztán lassacskán felébreszti. Az ébresztési folyamat minimum 3 hetet, maximum 2 hónapot vesz igénybe.

Az első valódi sérültek, a magyar származású, a félszigetre turistaként beutazott 16-17 éves tinédzser lányok voltak, akikkel ezt az "álom-élesztőt" tesztelték. Addig csak állatokkal kísérleteztek a gép kifejlesztői, de állításuk szerint a gépezet már használható mentálisan sérült, és kómában lévő embereken is.

Woo Du Jae, a Szöuli Főorvosi Központ és Kutatólaboratórium főorvosa egy sajtóértekezleten elmondta, hogy "A betegeink nagyon súlyos sérüléseket szenvedtek, köztük többszörös csonttörés, fontos idegi központok zúzódása, és még társaik, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy felépüljenek sérüléseikből, és hazatérhessenek hazájukba. " "A gyógyulásuk már folyamatban van, és az álom-élesztő is remekelt."

Az újraélesztő kísérleti géppel való betegápolás a sajtó értesülései szerint sikeresen zajlott le, de ketten, a súlyos sérüléseik, és agykárosodás, és nem mellesleg az "álom-élesztő" berendezés meghibásodása miatt nem élték túl.

A másik három lány még gyógyulófélben van, de információink szerint még a napokban, vagy ezen a héten hazatérnek országunkba, családjaikhoz.

Lázad a beteg

A sajtótájékoztató után, melyen Woo Du Jae nyilatkozott a magyar lányok egészségügyi állapotáról, értesüléseink, és a koreai média szerint az egyik beteg felszólalt az újraélesztő gép ellen, aminek hatására Woo Du Jae főorvos és a szöuli elöljáróság tárgyalni kezdett az új fejlesztésű technika utó- és mellékhatásairól.

A tárgyalásokra meghívták Dél-Korea, Japán és Amerika elnökét is. A tárgyalások még folynak, hiszen ez egy teljesen új technika, amit a japán elnök nyilatkozata szerint nem kellene kivonni a forgalomból, hanem inkább népszerűsíteni az orvosok, és kórházak körében szerte a világon.

Csak találgatni tudunk, mert még nem tudni mi lesz a döntés végeredménye, de fellibbentek olyan hírek, miszerint a különleges, és Dél-Koreának nagyon sokba kerülő gépet, megsemmisítik, vagy egyszerűen kidobják egy roncstelepre.

A szöuli bulvárlapok szerint a beteg lázadása az új technológia, és az ország miatt van. "Ha nem Dél-Koreában történt volna a baleset, akkor csak örült volna neki, hogy életben maradt, és csendben hazament volna." - Írja az egyik magazin.

Nem tudni mi igaz belőle, hiszen értesüléseink szerint a tinédzserek még a nyelvet is megtanulták, annyira szerették a félsziget déli részén elterülő országot.

Reméljük a magyarellenesség megszűnik, miután a tárgyalások befejeződnek, és tisztázódik, hogy mi lesz a gépezet sorsa.

Feketébe öltözött az ország

A két elhalálozott fiatal lány holttestét, a szüleik kérésére hazaszállították, és a Farkasréti Temetőben helyezték őket örök nyugalomra. A ceremóniát az esztergomi érsek vezette, a közel háromezer feketébe öltözött gyászolónak péntek délután. Búcsúbeszédet mondott a két tizenéves gimnáziumának igazgatója, és osztályfőnökük, aki személyes kapcsolatot ápolt az egyébként kitűnően tanuló, és példás magatartású lányokkal.

A ceremónián megjelent Magyarország miniszterelnöke, aki kedves szavakkal búcsúztatta a halottakat.

A ceremóniát élőben közvetítették a szolgálati adókon, és a köztévében.

Anya könyökölt le mellém az asztalra, mire felnéztem.

-Tényleg így volt? Meghibásodott a gép? - Kérdeztem.

-Volt egy baleset. - Sóhajtott. - Aztán a gép. De én nem tudom, hogy meghibásodott volna. Tudod, hogy a sajtó mindent felfúj. - Simította meg a fejem.

-De azt mondták, hogy volt egy meghibásodás. - Néztem a fekete betűket.

-A végén, de akkor már majdnem felébredtetek. - Rázta a fejét, majd suttogva hozzátette. - Nem abba haltak bele.

-Értem. - Hajtottam le a fejem.

-Tudom, hogy rossz most neked. És nagyon nehéz... Sajnálom, hogy így történt. Másmilyen módot kellett volna választanunk, vagy találnunk, hogy visszahozzunk titeket. Annyira sajnálom! Nem szabadott volna engednünk. - Rogyott le mellém a másik székre.

-Anya... - Kezdtem. - Ne hibáztasd magad. Nem tudhattad, hogy mi lesz a vége. - Simítottam végig a hátán.

-De akkor is! Egy anya dolga, hogy megvédje a gyerekét, és hogy gondoskodjon róla rendesen, bármennyire is nehéz és kilátástalan helyzetben van. És hogy vigyázzon rá. - Emelte fel a fejét. - Sajnálom kincsem, de úgy gondolom, hogy jobb szülőket érdemelnél.

-Ne mondd ezt! - Sírtam el magam. - Nem hagyhatsz itt.

Anya átölelt, és a hátamat simogatta.

-Nem hagylak itt, csak annyira rosszul érzem magam... - Suttogta, miközben a hátamat cirógatta.

-Álmaim vannak. - Kezdtem rekedten. - Mintha a gép egy része még mindig bennem lenne, és generálná a történetemet tovább.

-Elmondod az elejétől? - Kérdezte, és letörölte a könnyeit. - Menjünk ki a nappaliba. - Intett a másik helyiség felé.

Leültünk a kanapéra, és elmondtam neki az elejétől, onnan hogy BaekHoval hogyan találkoztunk, az esküvőn, és a gyerekeinken keresztül addig, amikor beestem a folyóba, és felébredtem. Meg az azóta visszatérő álmaimat.

Anya figyelmesen hallgatott, és próbálta megemészteni, amit mondok neki.

-Végigéltem az életem. - Suttogtam. - Úgy, ahogy arról álmodoztam majdnem kiskoromtól kezdve. Mit fogok így csinálni?

-Tetszik ez a történeted, bármilyen zagyva is. - Mosolyodott el végre anya. - És a jogi egyetem még vár rád.

-De még érettségim sincs. Nem fog menni. - Ráztam a fejem.

-Figyelj! - Fogta meg a kezem. - Nekem is volt egy nem pont ilyen, de számomra, főleg lelkileg, súlyos balesetem. Talán emlékszel rá, hogy meséltem. Amikor eltörtem a jobb kezem, és semmit nem tudtam csinálni. Úgy volt, hogy teniszezni fogok, benne voltam egy csapatban, és mentünk a diákolimpiára. És ott voltam, és fel kellett adnom, mert nem bírtam felemelni sem a kezem. Kirúgtak a csapatból, és át kellett iratkoznom egy másik iskolába. Ahol aztán kitanultam a szakmám, és apáddal is ott találkoztunk. Egyszer említetted, hogyha nem divattervező akarnál lenni jogi pályára mennél. Újra kell kezdened. Kitűzöl magad elé egy célt, és azt követed. - Magyarázta.

-És az érettségi? Egyeltalán járhatnék még a régi suliba, vagy már kirúgtak?

-Át kell iratkoznod egy másikba, ami igaz, hogy nem majd nekünk kerül kevésbe, de ki tudjuk fizetni. - Sóhajtott. - Új iskola, új kezdet. Le tudod majd tenni az érettségit, abban biztos vagyok, és elég sokat kell majd pótolnod, de szerintem nem kell elölről kezdened a tanulást. - Mosolygott rám.

-És mikor kezdek? - Kérdeztem, mert tetszett az ötlet, hogy valami eltereli a figyelmem erről a felhajtásról.

-Még be kell iratkoznunk, és amúgy is nyári szünet jön. - Mosolygott rám. - De az ikrek anyukája áttelefonált hogy hívnak egy magántanárt, mert a lányok el akarják terelni a figyelmüket erről az egész hócihőről, úgyhogy ha szeretnéd tanulhattok együtt. És majd két, vagy három hét múlva mehetünk beiratkozni.

-Rendben. Köszönöm anya. - Öleltem meg.

-Most már úgy érzem méltó vagyok hozzád. - Suttogta a fülembe.

-Jobb anyát nem is kívánhatnék. - Néztem rá mosolyogva. Aztán a szobámra gondoltam, és... - Anya, átrendezzük majd a szobámat? Meg falat is kellene majd festeni, ha leszedem a posztereket.

-Persze kincsem. Mindent az új kezdet érdekében! - Mosolygott töretlenül.