08. A találkozás. Miért jó, ha van egy ikertesód?

Pati:
-Ezt mégis hogy tehetted?
-Mit? Mondom, hogy véletlen volt!
-Titi, nem...
-Pati, értsd meg, hogy VÉLETLEN VOLT!
-Nem érdekel!!-Lecsaptam a mobilt. Miért nem érti meg, hogy ezzel tönkretett egy meglepetést? Valaki kopogott.
-Mi van?-Szóltam ki bosszús hangon.
-Én vagyok cicám, bejöhetek?
-Gyere.-dőltem hátra a párnáimra.
-Valami baj van?
-Titi kiidegelt.
-Miért? Mi történt?
-Elkiabálta Ren nevét, miközben Esztivel beszéltek telefonon.
-aha. És?
-Eszti képes kinyomozni! Ez meg teljesen elrontja a meglepit.-Baek Ho megsimogatta a fejem, és egy puszit nyomott a homlokomra. Meleg ölelésébe zárt, és lehunytam a szemem.  

Eszti:
Kipakoltam Hannit az ölemből, és lementem az udvarra. Dorka, mint mindig, szélsebesen rohant oda hozzám, de amikor látta, hogy nem fogok vele játszani leheveredett a puha fűbe. Én elballagtam a kedvenc barackfámhoz. Felettem bódító illatot ontottak a virágok, és ezernyi apró méh zümmögött ide-oda. Gondolataim tengere lehúzott, és én hagytam, hogy az emlékek áramlata magával vigyen. Arra eszméltem fel, hogy Hanni jön ki hozzám, és a nevemet kiabálja.
-Itt vagyok!
-Végje. Azt hittem elmentél.
-Csüccs le ide!-Mikor leült volna mellém Dorka ráugrott, és mindketten elestek. Hanni nevetve tápászkodott fel, és eldobta neki a labdát. Egészen sötétedésig labdáztunk. közben hazaértek anyuék, és Panni is befutott.
-Azt hittem hulla fáradt leszel.
-Budapest az én világom.-Nevetett.
-Nagyon fel vagy dobva, azt látom.-Az órára pillantottam.-Nemsokára mennünk kell.
-Hová?
-Titi nem hívott?-Kicsit elgondolkodott, majd megrázta a fejét.-akkor neked igazi meglepi lesz.-Kuncogtam. Panni csinált egy szemforgatást, és felrángatott az emeletre.
-Mi van?
-Vegyünk fel ugyan olyan cuccot.-Vigyorgott. Ebből az lett, hogy egyforma nadrágot, cipőt, és pulcsit vettünk fel. A hajunkat kiengedtük. Panni elégedetten nézett végig rajtam, aztán magán.
-Most már mehetünk. A pulcsit meg majd felhúzzuk.-Mutatott a saját sárga, és az én piros-fekete mintás pólómra. Út közben Panni elmesélte a mai napját, és én is elregéltem neki, pár dolgot kihagyva. A fehér kavicsos úton ballagtunk, de még a megbeszélt helyen nem volt senki. felültem a pad támlájára, Panni-jókislány módjára az ülőkére ült. nemsokára feltűntek Titiék az úton. Már messziről integettek. Puszi-puszi, és leültek ők is dumálni.
-Miért kellett ilyenkor idejönnünk?-Érdeklődött Panni. Ekkor valaki befogta a szemem. Mikor elengedett megfordultam. 5 ifjú állt mögöttünk hatalmas vigyorral a fejükön.
-Szerintem ezért.-Mutattam a fiúkra. Panni is hátranézett, és majdnem leesett a padról a meglepetéstől. Titi megfogta a csuklóm.
-Sorakozó! Egy, kettő!-vezényelt.
-Mi ez? Katonaság?-Kérdeztem olyan ártatlanul, ahogy csak tudtam. ezen mindenki nevetni kezdett. Pati odalépett mögém, és kaptam egy taslit.
-Húzd ki magad katona!-Szólt rám, és továbbment a fiúk felé, akik röhögve lesték minden mozdulatát. Baek Hot is arcon csapta, aztán megállt előttünk, és vigyorogva elkezdte mondókáját.
-Közlegények, és...
-Én nem hagyom, hogy besorozzanak!-szólalt meg elkeseredett hangon Min Hyun. Pati őt is arcon csapta.
-Szóval. Szeretném bemutatni harcostársainkat, és a közlegényeket egymásnak.-Niki, és Titi kirángattak minket a sorból, és Pati mellé állítottak.-Panni, Eszti...
-Fordítva.-Szólt közbe Panni.
-Tökmindegy. Szóval hogy boldog legyél, Eszti és Panni, ők itt Ren, Aron, Baek Ho, JR, és Min Hyun.-A srácok egyenként meghajoltak.
-Srácok, Eszti és Panni, vagy fordítva. De most komolyan melyikőtök melyik?
-Eszti vagyok, és ő Panni.
-Én vagyok Eszti, és ő Panni.-Mutogattunk egymásra.
-Ez nem volt meggyőző.-Jöttek elénk a fiúk is.
-Eszti? Te rájöttél, hogy miért kellett idejönnötök? Tudtad, hogy mi leszünk a meglepik?-Fordult felénk Baek Ho.
-Ez nem kérdés.
-Tudtad, és nem mondtad el?!-Fordult felém felháborodva Panni.
-Na, már meg is van. Eszti-Mutatott rám-és Panni.-nézett rá Min Hyun.
-Otthon számolunk hugi! 
-Menjünk valamerre, mert egész nap ültem.-Kezdett nyafogni JR. A társaság elindult. Én is mentem volna velük, de egy kar visszahúzott. Min Hyun karja.
-Hát te voltál reggel is? Hívhatlak Yuliának?
-Nem. Eszti vagyok, és kész. És te vagy a híres Rómeó, mi?
-Én lennék.-Tárta szét karjait.
-Szerintem menjünk a többiek után.-Bólintott, és elindultunk. A kis kavicsok ropogtak a lábunk alatt, és csendben ballagtunk egymás mellett. A nyomasztó hangtalanságot Min Hyun törte meg.
-Miért húztatok fel ugyan olyan ruhát?
-Panni ötlete volt. Én csak áldozat vagyok.
-Sokszor kevernek össze titeket?
-A suliban szinte mindig. Bár voltak olyan helyzetek is amikor örültem, hogy van egy ikertesóm.
-Ezt hogy érted?
-Én soha nem tudtam volna minden nap 5-re lefelelni kémiából, de általában engem szólított a tanár.
-A kis... Ti helyet cseréltetek? Ez nem igazságos!
-Hogy boldog lehess matekból mindig én feleltem Panni helyett.
-Én is akarok egy ikertesót.-Kezdett el nyavajogni.
-Én egy fiútesót akartam mindig. Lehetőleg bátyust.
-Miért mondtad, hogy Yulia vagy?
-Hirtelen ez jutott eszembe. Rómeó?...-Utolértük a társaságot. Panniék lemaradtak mellénk.
-Hol jártál?
-Őt kérdezd!-Mutattam Min Hyunra, aki JRrel tárgyalt.
-Aron kérdezte, hogy nem lenne-e kedvünk náluk aludni. JR is hívott, de nem akartam a belelegyezésed nélkül helyetted is válaszolni.
-Pedig igazán eljátszhattad volna a szereped.-Nevettem.
-Na?-Jöttek vissza a fiúk.
-Mit?
-Eljöttök hozzánk?
-Felőlem.-Vontam meg a vállam. Panni hirtelen JR nyakába ugrott. Min Hyun csak nagy szemekkel nézett.-Panni, Panni. Már mindent értek.-Néztem rá, és JRre.
-Fogd be!-Nyelvelt vissza drága tesókám.
-Jól van na. Mehetünk? a többiek már otthon vannak.-Szólt Min Hyun. Panni elengedte JRt, és elindultak előttünk.
-Panni sokszor olyan kényes tud lenni.
-JR máris elrabolta a királykisasszonyt. Nem sok gondod lesz vele.
-Várd ki a végét.-Sóhajtottam. Kiértünk a parkból. A szél kezdett felerősödni, és hátul befújt a pulcsim alá. Beleborzongtam, ahogy a hideg végigmegy a hátamon. Min Hyun megérintette a csuklóm, hogy figyelmeztessen a piros lámpára-mivel én hülye kiléptem volna az úttestre.
-Nagyon hideg a kezed. Nem fázol?
-Egy kicsit.
-Akkor nem bánod ha...-Karjait átfűzte a vállaim körül. Jólesett a meleg ölelése. A lámpa zöldre váltott, és elengedett. A házukig rengeteg hülye kérdéssel ostromolt. Hogy boldog legyen válaszoltam mindegyikre. Mikor beléptem volna a kapun két hatalmas kutya ugrott a nyakamba, és majdnem hanyattestem.
-Jól vagy?-Kérdezte Min Hyun miután beparancsolta a kutyákat.
-Igen, köszi.-Másztam ki az öléből.-Dorka is mindig ezt csinálja, csak ez most váratlanul ért.-Kinyitotta az ajtót, és utat mutatott. Csináltam egy pukedlit, és a vezetésével-mintha egyedül nem találtam volna el a legelső dologig amit megláttam-leültünk a többiek mellé a kanapéra.

07. Rómeó és Yulia

Eszti:
10 körül ébredtem fel a kutya ugatására. A nap már magasan járt, és a madarak vidáman csicseregtek. Leballagtam a lépcsőn, és kiengedtem az udvarra Dorkát. Ő össze-vissza rohangált, megkergette a szomszéd cicáját, majdnem elkapott egy verebet... Szóval nagyon élvezte a szabadságot. Visszamentem a szobába, és rendbeszedtem magam. Apu, anyu már dolgozik, Hanni meg oviban van. Pannit nem volt szívem felkelteni, így egyedül léptem ki az ajtón. Dorka azonnal odarohant hozzám, leült fél centivel a lábam előtt, és nagy szemeivel bámult.
-Te is akarsz jönni?-Vakartam meg a füle tövét. Megnyalogatta a tenyerem, és várta, hogy rácsatoljam a pórázt.-Na. Legalább nem leszek egyedül.-Elsétáltunk a parkba. A fehér kavicsok ropogtak a lábam alatt, a rózsák gyönyörűen virítottak az út két szélén. A tavon kiskacsák úsztak a sokezer tündérrózsavirág között, a felszín alatt csillogó aranyhalak siklottak ide, s tova. A kis hídra, ami bevisz a szigetre a ömlött nyári napfény. Ez együtt olyan festőinek tetszett. Késztetést éreztem arra, hogy valahogy megörökítsem. Bementünk a pavilonhoz, és a fényáradatban rajzolni kezdtem. Mikor kész volt a vázlat-mivel a színeseket otthon hagytam-ideiglenesen elraktam, és továbbsétáltunk. A fák, és a virágok édeskés, és nyugtató illata terjengett a levegőben. Hirtelen valami nagy sebességgel nekemjött. Hátraestem volna, ha időben nem kap utánam, és jól meg nem szorítja a bal kezem. Felszisszentem a belém nyilaló fájdalomtól.
 

-Bocsánat! Nagyon sajnálom.-Hebegte a barna fiú.
-Semmi, annyira nem fáj. De máskor nézz a lábad elé!
-Jaj, a papírjaim...-Nézett a mindenfelé repkedő papírlapokra. Lehajolt, és elkezdte szedegetni.
-Segítek, ha megengeded.
-Inkább megköszönöm. Tudja nagyon sietek.-Markolt fel pár lapot.
-Nyugodtan letegezhetsz. Biztos nem vagyok idősebb nálad.
-Szerintem sem. Te olyan 15-nek nézel ki.
-16 múltam már, de mindegy.-Adtam át neki egy köteget. A szemembe nézett egy pillanatra, és láttam a játékos csillogást benne.
-Köszi. Én Rómeó vagyok.-Válaszolt lazán. Az arcomat fürkészte, és várta erre mit reagálok.
-Yulia.
-Szép név.
-Köszi. Azt hiszem ennyi.-Vettem fel az utolsó lapot is.
-Köszönöm, de sietek, szia!
-Szia!-Dorka utánaszaladt egy darabig, aztán eltűnt a kanyarban. Szóltam a kutyának, és mentünk haza. A házat üresen találtam. Csak egy cetli volt az asztalon:
"Szombathelyre mentem. Kb. este 9-re érek haza. Apu hívott, hogy Hanniért 1-re kell menned. Panni."
Az órára néztem: 11:24. Még van egy teljes órám. Hozzáláttam megfőzni az ebédet. A leves, és a tészta is készen volt fél 1-re. Gyorsan ettem, vettem a cipőt, pulcsit, és már kint is voltam az utcán. Dorka megint jönni akart, de visszaparancsoltam. Ovoda területére tilos kutyát bevinni, egyedül kint meg nem hagyhatom. 15 perc gyaloglás után oda is értem. Hanna már tűkön állt, és azonnal a nyakamba vetette magát, amint beléptem.
-Hanni, vigyázz a kezemre, kérlek!
-Jendben.
-Na, öltözködj, és megyünk haza.-Fél óra volt, amíg felhúzta a cipőjét, mégegy fél óra alatt felvette a pulcsiját is. Kint persze azonnal mesélni kezdett.
-Anya ma jeggel koján hozott az oviba, hogy sokat tudjak játszani. Az ovónéni mesélt mesét, meg sokat játszott a babákkal. Utána kimentünk az udvajja, és ott fogócskáztunk...-És csak mondta, és mondta. Nem tűnt fel neki 10 perc múlva sem, hogy nem figyelek rá. Elmondott minden kis részletet: hány bogarat látott, mit ettek, mit játszottak stb. Én megint a parkban jártam. A farmer dzsekis barna fiúval.
-Szia! Milyen fura, hogy itt is összefutunk!-Nevetett egy ismerős hang.
-Igen. Milyen furcsa...-Válaszoltam erőltetett mosollyal. Hanni értetlenül bámult rám. A gyalogos lámpa pirosra váltott, és felbőgtek az autók. Rómeó ott állt mellettünk a járdán. Kicsit kínosnak éreztem a helyzetet. Hanni rám, aztán rá nézett. Megint rám, megint rá.
-Te ki vagy?-Kérdezte végül.
-Rómeó.
-Jómeó? Mint a mesében?
-Az!-Vágta rá.
-Jómeó bácsi?-A lámpa zöldre váltott. Rómeó Hanni mellől valahogy átkeveredett mellém. Egészen hazáig elkísért. Hanni hátrament a kutyához, és ketten maradtunk.
-Sajnálom, hogy megszorítottam a kezed.
-Már nem fáj...-Felemelte a bal kezem, és megvizsgálta a kötést.
-Jól eltörhetted.
-Ezt honnan tudod? Orvos vagy?
-Nem.
-Akkor honnan?
-Csak tippeltem.
-Itt laksz valahol a környéken, azért kísértél el?
-Aha. Két utcával feljebb.
-Azt hiszem nekem mennem kell.
-Persze, szia!
-Szia!
-Yulia...-Fogta meg a kezem. Finoman megfordított, és úrfisan kezet csókolt. Aztán elsietett. Lefektettem Hannit aludni, aztán hanyatt vágtam magam az ágyamon. Ez a Rómeó nagyon hasonlít egy sztárra. Vágott szemek, félrefésült barna haj, fehéres bőr, vagy 2 kg festék az arcán... Koreai? Várjunk csak... Ő Min Hyun a NU'EST-ből!? De hogy került ide, és pont... Felkaptam a mobilom, és felhívtam Titit.
-Haló?
-Szia, Eszti vagyok. Titi?
-Te vagy az a kiscsaj akiről annyit mesélt? És...
-Ren add ide! Haló?
-Még mindig Eszti vagyok.
-Mit szeretnél?
-Jól hallottam, hogy Ren?

-Igen, vagyis nem.-Helyesbített gyorsan.
-Az lehetséges hogy ők Magyarországon vannak?
-Nem. Biztos, hogy nem.
-Köszi, csak ennyit akartam tudni.
-Miért?
-Az titok. Szia!
-Eszti várj! Ma este ráértek 10 körül?
-Talán. Ha Panni 9-re ér haza. Szerintem hulla lesz, de ha nagyon kell elrángatom.
-Akkor gyertek a parkba 10:25-re. Okés?
-Még átgondolom. Szia!
-Szia!-Letettük.
-Hm. Ez fura.
-Micsoda? Kivel beszéltél?
-Hanni? Neked aludnod kéne.
-Josszat álmodtam.-Szorongatta az alvómaciját.
-Nem bánom. Gyere ide!-Átöleltem, és egy puszit nyomtam a homlokára. Betakargattam, fejét az ölembe fektette. Egy altatót dúdoltam. Lehunyta szemét, és a macit ölelve elaludt.

06. Irány Budapest!

Panni:

-Hahó! Felkelnél végre?! 10 perc múlva indulnunk kell!

-Mi?!-Ugrottam fel a kanapén. Pár másodperc múlva rendesen felébredtem.-Hogy kerülök ide?

-Kb. fél órája estünk haza. A repülőn majd aludhatsz.-Feltápászkodtam, és Eszti már hozta is a kabátomat. Összeszedtük a táskákat, fogtuk a kutyát, és már lifteztünk is le a 35. emeletről. Felugrottunk a buszra, és fél óra múlva már a reptéren ácsorogtunk. az éjszakában a rengeteg lámpa fénye 1-1 csillagként világított. Az igazi csillagokat viszont a felhők eltakarták. A rengeteg ember között egy porszemnek éreztem magam. Ha a tömeg elindul egy másodperc alatt halálra taposnak bárkit. Féltem, és féltettem Esztit és a kutyát. Dorka jól bírja az utazást, de most kicsit megijedt a sok embertől. Nyüszítve kuporodott Eszti lábához.

...

Olyan boldogok voltunk, mikor már fent ültünk a gépen. megszabadultunk a rengeteg bámuló szempártól. Nem tudom mit néztek rajtunk. Azt hogy ikrek vagyunk? Most a kutya jutott eszembe. Még mindig fél vajon?

-Biztos, hogy jó helyen lesz a csomagok között?

-Persze, ne aggódj Panni! Már sokszor utazott repülőn.-Kicsit megnyugodva dőltem hátra a székben. Elnyomtam magamban a rengeteg aggódást, és minden afféle gondolatatot. Lehunytam a szemem, és elaludtam.

...

Mikor felébredtem már hajnalodott. Eszti mellettem fülhallgatóval a fején gépelt valamit a laptopján. Vállára döntöttem a fejem, és úgy olvastam amit ír. Mivel nem értettem belőle semmit megböktem a vállát, mire levette a fejhallgatót.

-Ez mi?

-Blognak hívják. Le kell fordítanom három nyelvre. Titi már egy ideje nyaggat vele.

-Mióta dolgozol rajta?

-Két napja éjjelente. Napközben sosincs rá időm. Már majdnem a fele megvan.

-Optimistáknak könnyű.

-Te vagy állandóan pesszimista, és depis. Bár bevallom,  néha én is az vagyok. Szerintem aludj még egy kicsit.

-Nem vagy fáradt? Napok óta nem alszol rendesen.

-Repülőn nem tudok rendesen aludni, meg egy gyerek fél éjjel bömbölt.-Visszavette a fejhallgatót, és gépelt tovább.  Kinéztem az ablakon, és végiggondoltam mi történt velünk ezalatt a röpke 2 év alatt. Elvesztem a ködös fehérségben, és a gondolatok, emlékek tengerében. Milyen jó lesz újra látni anyuékat, a barátainkat... És végre úgy beszélhetünk az anyanyelvünkön, hogy közben nem néz senki hülyének az utcán. Budapest, édes Budapest. Mikor jártunk utoljára utcáidon? Már nem is emlékszek rá rendesen.

Átgondoltam az első naptól, a mai napig mindent. Mennyi minden történt! Eszti is letette a laptopot, és együtt felidéztük a szép emlékeket. Ezzel elment a fél napunk. Utána egy jót aludtam.

-Tisztelet utasaink! Kérem kapcsolják be az öveiket, mert megkezdjük a leszállást. Köszönjük, hogy minket választottak.-Egy órán belül már a biztonságos anyaföldön álltunk. Elmentünk a csomagokért, és a kutyáért. A tömegben kifelé vergődtünk amikor három lány rohant felénk.

-ESZTI, PANNI!!!-És a nyakunkba ugrottak. Majdnem hanyatt estem Niki sebességétől.

-Lányok, a kezem...-Nyögte Eszti. Végre elengedtek, és rendesen kaptam levegőt.

-Meséljetek!-Nyafogott Pati.

-Jó, jó, csak induljunk haza.-Olyan boldogok voltunk, mikor már a kapuban álltunk.

-Meddig maradtok?

-A terv szerint augusztus végéig. De ez még nem tuti.

-Aha.-A csajok mindent kikérdeztek, és láthatóan meg voltak elégedve a válaszokkal.Otthon a család rohant le minket.

-Nem jöttök el velünk egy koncertre?-Kérdezte Niki, mikor anyu végre elengedett.

-Ne menjetek!-Nyafogott Hanni, a kishúgunk.

-Ha nem nagy gond, most kihagynánk...

-Holnap talizunk, sziasztok!-A lányok elmentek. Minket bent leültettek a kanapéra. Ők is mindent kikérdeztek. Éjfél után jutottunk fel a szobánkba, és mindketten kidőltünk. Amint lehunytam a szemem, már az álmok birodalmában találtam magam.

05. Szivecskés Május - part 2

Titi:
Ren átjön ma fél 9 körül. Addig még van 5 órám. Csak ne esne ez a nyamvadt eső. El akartam menni sétálni. Drága apucim meg nem enged sehová. Csak is el fog sodorni az áradat, vagy elolvadok a víztől. Esetleg beleesek egy árokba, ami szinte lehetetlen. Na mindegy. Apunak ma sincs jó kedve. Elővettem egy rajztáblát, hasravágtam magam az ágyon, és elkezdtem rajzolni egy tájat. Hasonlít az itteni kis szigeten a pavilonra, csak itt a kék messzeségbe látunk. A fehér apálcarácson felfutó rózsák között pici kolibrik... Fogalmam sincs hogy jön össze a vörös rózsa, a tenger, a pillangók, a pavilon és a kolibrik. És persze a képen hétágra süt a nap. Bárcsak most is ilyen idő lenne...
-Hú de szép!
-REN?-Fordultam hátra. És tényleg: a nagy Ő állt mögöttem.
-Megijesztettelek?
-Nem, nem csak meglepődtem. Hamarabb végeztél?
-Nem. 9 óra van.
-Biztos?
-Így belemerültél a rajzba, vagy valami máson gondolkodtál?
-Szerinted? Rajzolok.
-Azt hittem tanulsz. Apud azt mondta mikor beengedett. Miért néz mindenki lánynak?
-Hát ez olyan hogy... Nem kérsz inni valamit?
-Ha, kössz!
-Tudod hogy nem úgy értettem...
-Ja, persze! Meg Kína császára.
-Ren ne haragudj!
-Na jó, nem haragszom. Kezdem megszokni. 
-Mit akarsz csinálni?
-Gondoltam elmehetnénk valahova.
-De még mindig esik. Apu ki lesz akadva, ha megtudja, hogy elmentem.
-Bent lennénk egy épületben az tuti. Ha gondolod megnézhetjük a kedvenc ruha boltomat.
-Beszélnem kell apuval...-Megcsörögtem apámat. Hosszas-hosszas győzködés után elengedett. Ren már az unalomtól szinte fejen állt.
-Mehetek.
-Na végre!
-De: apuci úgy tudja, hogy a lányokkal vagyok, és Nikiéknél.
-Menjünk már!-Nyavajgott. Olyan megkönnyebbültnek látszott amikor már kint álltunk az esőben. Míg ő vezetett én felhívtam Nikit, hogy ha apum hívja ne legyen nagy baj.
-De ha valami rosszul sül el az egészet elmondom neki.
-Rendben!
-Érezd jól magad, szia!
-szia!-Kinyomtam a mobilom, és egy sóhajjal visszaraktam a zsebembe.
-Apád képes lenne utánajárni az ügynek?
-Talán, bár már egyszer csinált ilyet. Akkor csak Esztiékhez lógtam át, pedig grafikára kellett volna mennem. Utána 2 hétig nem mehettem sehová.
-Az gáz.
-sugárzik belőled a szeretet.
-Tudom. Mint mindig. Á, megjöttünk!-Ren leparkolt egy kivilágított bolt előtt. A kirakatban megláttam egy hosszú nyári ruhát. Halvány rózsaszín alapon hatalmas pink rózsákkal.
-Bárcsak jó idő lenne...
-Tetszik valami? Gyere, bent sokkal több van!
-Na ne!-Ren megragadta a csuklóm, és behúzott a boltba. Bent mindenhol babákon a szebbnél szebb ruhák, cipők, kiegészítők. Ren eltűnt, és 2 másodperc múlva egy halom ruhával tért vissza.
-Ezt próbáld fel ezzel, ezt ezzel, ezt meg ezzel. Ott a próbafülke!
-Ren én...-Mielőtt többet mondhattam volna betolt a fülkébe, és már kereste is össze a következő halom ruhát. A következő 2-3 óra azzal telt: ruhát fel, ruhát le. Utána 5 szatyor ruhát cipeltünk ki a kocsihoz.
-Most menjünk el mondjuk...
-Hová?
-Meglepi lesz!-Újra autókáztunk egy jó fél órát, és a budai várnál találtam magam. 
-Ren, ez biztos, hogy jó ötlet? Nem hiszem, hogy kint kéne ácsorognunk az esőben.
-Ne nyafogj, gyere! Nem fogsz elázni, csak akkor ha túl sokat állsz egy helyben.-Felsétáltunk a lépcsőkön. Bent hatalmas festményekkel találtam szembe magam.
-Képes voltál elhozni egy kiállításra?
-Nem tetszik? Azt hittem szeretsz rajzolni.
-De szeretek, csak nem néztem volna ki belőled.
-szerintem hagyjuk. Nézzünk körül ha már itt vagyunk!-Nem szóltam semmit, inkább csendben bámultam a képeket. Mikor újra kint álltunk a kocsi előtt az esőben csak akkor jutott eszembe, hogy ez most egy RANDI? Nem, nem...vagy mégis? De biztos nem... Valami meleg dolog ért a kezemhez. Felkaptam a fejem. Ren állt mosolyogva előttem. Egy darabig néztem, de a végén már nem állhattam szó nélkül.
-Mi van? Mit bámulsz?
-Vicces vagy, ahogy önmagaddal harcolsz belül.
-Nem is...
-De.
-De akkor sem. És ne akarj egy lánnyal veszekedni, mert nem fogsz jól kijönni belőle!
-Szerintem induljunk haza.
-Na látod, ez egy jó ötlet!-Beültünk az autóba, és száguldottunk haza. Az eső összemosta a lámpák fényét, aztán egyre nehezebbek lettek a szemhéjaim. Végül a biztonsági övre hajtva a fejem elaludtam. Álmomban azon a tályon jártam, amit délután rajzoltam. A rózsák illata bódítóan állt a levegőben, a tenger szele halkan susogott. Kiléptem a pavilonból, és a tengerpart homokos fövenyén találtam magam. Most a tenger sós szele csapta meg az arcom. Madarak repültek el felettem, hangosan csivitelve. Az álmomat egy hang mosta össze: cseng a telefonom. Mikor kinyitottam a szemem egy ismeretlen helyen találtam magam. A szobában csend volt, és rajtam kívül senki nem volt bent. Kihalásztam a zsebemből a telefont. Apu.
-szia!
-Szia Titikém! Ma este nem megyek haza időben. Kb. hajnali 5-6 körül érek haza. Otthon vagy már?
-Nem.
-akkor jó bulit, és üdvözlöm a lányokat!-Milyen lányokat? Miről beszél?-Itt vagy még?
-Persze. Jó munkát! Szia!
-Szia!-klikk. Felültem, és kimásztam a takaró alól. Körülnéztem: a fal halványsárga, a polcokon, az íróasztalon könyvek... Nyílt az ajtó, és Ren jött be.
-Jó reggelt Csipkerózsika!
-Mennyi idő van?
-10 perc múlva élyfél. 
-És hol vagyok?
-Nálam. Ez az én szobám. Ennyire ronda?
-Nem, nem. Te miért nem alszol?
-Volt még egy kis dolgom. Most akartam lefeküdni.
-Haza kéne mennem.
-De már késő van. Egyedül nem engedlek sehová.
-Akkor elkísérsz?
-JR zárta az ajtót, és a kulcs is nála van.-Erre csak a "jó kifogás"-t tudtam volna mondani.De inkább visszaültem az ágy szélére. Ren eldőlt mellettem, és lehunyta a szemét. Pár perc múlva már egyenletesen szuszogott. Ráterítettem a takarót, aztán én is eldőltem, becsuktam a szemem, és mély álomba merültem.