10 körül ébredtem fel a kutya ugatására. A nap már magasan járt, és a madarak vidáman csicseregtek. Leballagtam a lépcsőn, és kiengedtem az udvarra Dorkát. Ő össze-vissza rohangált, megkergette a szomszéd cicáját, majdnem elkapott egy verebet... Szóval nagyon élvezte a szabadságot. Visszamentem a szobába, és rendbeszedtem magam. Apu, anyu már dolgozik, Hanni meg oviban van. Pannit nem volt szívem felkelteni, így egyedül léptem ki az ajtón. Dorka azonnal odarohant hozzám, leült fél centivel a lábam előtt, és nagy szemeivel bámult.
-Te is akarsz jönni?-Vakartam meg a füle tövét. Megnyalogatta a tenyerem, és várta, hogy rácsatoljam a pórázt.-Na. Legalább nem leszek egyedül.-Elsétáltunk a parkba. A fehér kavicsok ropogtak a lábam alatt, a rózsák gyönyörűen virítottak az út két szélén. A tavon kiskacsák úsztak a sokezer tündérrózsavirág között, a felszín alatt csillogó aranyhalak siklottak ide, s tova. A kis hídra, ami bevisz a szigetre a ömlött nyári napfény. Ez együtt olyan festőinek tetszett. Késztetést éreztem arra, hogy valahogy megörökítsem. Bementünk a pavilonhoz, és a fényáradatban rajzolni kezdtem. Mikor kész volt a vázlat-mivel a színeseket otthon hagytam-ideiglenesen elraktam, és továbbsétáltunk. A fák, és a virágok édeskés, és nyugtató illata terjengett a levegőben. Hirtelen valami nagy sebességgel nekemjött. Hátraestem volna, ha időben nem kap utánam, és jól meg nem szorítja a bal kezem. Felszisszentem a belém nyilaló fájdalomtól.
-Bocsánat! Nagyon sajnálom.-Hebegte a barna fiú.
-Semmi, annyira nem fáj. De máskor nézz a lábad elé!
-Jaj, a papírjaim...-Nézett a mindenfelé repkedő papírlapokra. Lehajolt, és elkezdte szedegetni.
-Segítek, ha megengeded.
-Inkább megköszönöm. Tudja nagyon sietek.-Markolt fel pár lapot.
-Nyugodtan letegezhetsz. Biztos nem vagyok idősebb nálad.
-Szerintem sem. Te olyan 15-nek nézel ki.
-16 múltam már, de mindegy.-Adtam át neki egy köteget. A szemembe nézett egy pillanatra, és láttam a játékos csillogást benne.
-Köszi. Én Rómeó vagyok.-Válaszolt lazán. Az arcomat fürkészte, és várta erre mit reagálok.
-Yulia.
-Szép név.
-Köszi. Azt hiszem ennyi.-Vettem fel az utolsó lapot is.
-Köszönöm, de sietek, szia!
-Szia!-Dorka utánaszaladt egy darabig, aztán eltűnt a kanyarban. Szóltam a kutyának, és mentünk haza. A házat üresen találtam. Csak egy cetli volt az asztalon:
"Szombathelyre mentem. Kb. este 9-re érek haza. Apu hívott, hogy Hanniért 1-re kell menned. Panni."
Az órára néztem: 11:24. Még van egy teljes órám. Hozzáláttam megfőzni az ebédet. A leves, és a tészta is készen volt fél 1-re. Gyorsan ettem, vettem a cipőt, pulcsit, és már kint is voltam az utcán. Dorka megint jönni akart, de visszaparancsoltam. Ovoda területére tilos kutyát bevinni, egyedül kint meg nem hagyhatom. 15 perc gyaloglás után oda is értem. Hanna már tűkön állt, és azonnal a nyakamba vetette magát, amint beléptem.
-Hanni, vigyázz a kezemre, kérlek!
-Jendben.
-Na, öltözködj, és megyünk haza.-Fél óra volt, amíg felhúzta a cipőjét, mégegy fél óra alatt felvette a pulcsiját is. Kint persze azonnal mesélni kezdett.
-Anya ma jeggel koján hozott az oviba, hogy sokat tudjak játszani. Az ovónéni mesélt mesét, meg sokat játszott a babákkal. Utána kimentünk az udvajja, és ott fogócskáztunk...-És csak mondta, és mondta. Nem tűnt fel neki 10 perc múlva sem, hogy nem figyelek rá. Elmondott minden kis részletet: hány bogarat látott, mit ettek, mit játszottak stb. Én megint a parkban jártam. A farmer dzsekis barna fiúval.
-Szia! Milyen fura, hogy itt is összefutunk!-Nevetett egy ismerős hang.
-Igen. Milyen furcsa...-Válaszoltam erőltetett mosollyal. Hanni értetlenül bámult rám. A gyalogos lámpa pirosra váltott, és felbőgtek az autók. Rómeó ott állt mellettünk a járdán. Kicsit kínosnak éreztem a helyzetet. Hanni rám, aztán rá nézett. Megint rám, megint rá.
-Te ki vagy?-Kérdezte végül.
-Rómeó.
-Jómeó? Mint a mesében?
-Az!-Vágta rá.
-Jómeó bácsi?-A lámpa zöldre váltott. Rómeó Hanni mellől valahogy átkeveredett mellém. Egészen hazáig elkísért. Hanni hátrament a kutyához, és ketten maradtunk.
-Sajnálom, hogy megszorítottam a kezed.
-Már nem fáj...-Felemelte a bal kezem, és megvizsgálta a kötést.
-Jól eltörhetted.
-Ezt honnan tudod? Orvos vagy?
-Nem.
-Akkor honnan?
-Csak tippeltem.
-Itt laksz valahol a környéken, azért kísértél el?
-Aha. Két utcával feljebb.
-Azt hiszem nekem mennem kell.
-Persze, szia!
-Szia!
-Yulia...-Fogta meg a kezem. Finoman megfordított, és úrfisan kezet csókolt. Aztán elsietett. Lefektettem Hannit aludni, aztán hanyatt vágtam magam az ágyamon. Ez a Rómeó nagyon hasonlít egy sztárra. Vágott szemek, félrefésült barna haj, fehéres bőr, vagy 2 kg festék az arcán... Koreai? Várjunk csak... Ő Min Hyun a NU'EST-ből!? De hogy került ide, és pont... Felkaptam a mobilom, és felhívtam Titit.
-Haló?
-Szia, Eszti vagyok. Titi?
-Te vagy az a kiscsaj akiről annyit mesélt? És...
-Ren add ide! Haló?
-Még mindig Eszti vagyok.
-Mit szeretnél?
-Jól hallottam, hogy Ren?
-Igen, vagyis nem.-Helyesbített gyorsan.
-Az lehetséges hogy ők Magyarországon vannak?
-Nem. Biztos, hogy nem.
-Köszi, csak ennyit akartam tudni.
-Miért?
-Az titok. Szia!
-Eszti várj! Ma este ráértek 10 körül?
-Talán. Ha Panni 9-re ér haza. Szerintem hulla lesz, de ha nagyon kell elrángatom.
-Akkor gyertek a parkba 10:25-re. Okés?
-Még átgondolom. Szia!
-Szia!-Letettük.
-Hm. Ez fura.
-Micsoda? Kivel beszéltél?
-Hanni? Neked aludnod kéne.
-Josszat álmodtam.-Szorongatta az alvómaciját.
-Nem bánom. Gyere ide!-Átöleltem, és egy puszit nyomtam a homlokára. Betakargattam, fejét az ölembe fektette. Egy altatót dúdoltam. Lehunyta szemét, és a macit ölelve elaludt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése