Panni:
-Hahó! Felkelnél végre?! 10 perc múlva indulnunk kell!
-Mi?!-Ugrottam fel a kanapén. Pár másodperc múlva rendesen felébredtem.-Hogy kerülök ide?
-Kb. fél órája estünk haza. A repülőn majd aludhatsz.-Feltápászkodtam, és Eszti már hozta is a kabátomat. Összeszedtük a táskákat, fogtuk a kutyát, és már lifteztünk is le a 35. emeletről. Felugrottunk a buszra, és fél óra múlva már a reptéren ácsorogtunk. az éjszakában a rengeteg lámpa fénye 1-1 csillagként világított. Az igazi csillagokat viszont a felhők eltakarták. A rengeteg ember között egy porszemnek éreztem magam. Ha a tömeg elindul egy másodperc alatt halálra taposnak bárkit. Féltem, és féltettem Esztit és a kutyát. Dorka jól bírja az utazást, de most kicsit megijedt a sok embertől. Nyüszítve kuporodott Eszti lábához.
...
Olyan boldogok voltunk, mikor már fent ültünk a gépen. megszabadultunk a rengeteg bámuló szempártól. Nem tudom mit néztek rajtunk. Azt hogy ikrek vagyunk? Most a kutya jutott eszembe. Még mindig fél vajon?
-Biztos, hogy jó helyen lesz a csomagok között?
-Persze, ne aggódj Panni! Már sokszor utazott repülőn.-Kicsit megnyugodva dőltem hátra a székben. Elnyomtam magamban a rengeteg aggódást, és minden afféle gondolatatot. Lehunytam a szemem, és elaludtam.
...
Mikor felébredtem már hajnalodott. Eszti mellettem fülhallgatóval a fején gépelt valamit a laptopján. Vállára döntöttem a fejem, és úgy olvastam amit ír. Mivel nem értettem belőle semmit megböktem a vállát, mire levette a fejhallgatót.
-Ez mi?
-Blognak hívják. Le kell fordítanom három nyelvre. Titi már egy ideje nyaggat vele.
-Mióta dolgozol rajta?
-Két napja éjjelente. Napközben sosincs rá időm. Már majdnem a fele megvan.
-Optimistáknak könnyű.
-Te vagy állandóan pesszimista, és depis. Bár bevallom, néha én is az vagyok. Szerintem aludj még egy kicsit.
-Nem vagy fáradt? Napok óta nem alszol rendesen.
-Repülőn nem tudok rendesen aludni, meg egy gyerek fél éjjel bömbölt.-Visszavette a fejhallgatót, és gépelt tovább. Kinéztem az ablakon, és végiggondoltam mi történt velünk ezalatt a röpke 2 év alatt. Elvesztem a ködös fehérségben, és a gondolatok, emlékek tengerében. Milyen jó lesz újra látni anyuékat, a barátainkat... És végre úgy beszélhetünk az anyanyelvünkön, hogy közben nem néz senki hülyének az utcán. Budapest, édes Budapest. Mikor jártunk utoljára utcáidon? Már nem is emlékszek rá rendesen.
Átgondoltam az első naptól, a mai napig mindent. Mennyi minden történt! Eszti is letette a laptopot, és együtt felidéztük a szép emlékeket. Ezzel elment a fél napunk. Utána egy jót aludtam.
-Tisztelet utasaink! Kérem kapcsolják be az öveiket, mert megkezdjük a leszállást. Köszönjük, hogy minket választottak.-Egy órán belül már a biztonságos anyaföldön álltunk. Elmentünk a csomagokért, és a kutyáért. A tömegben kifelé vergődtünk amikor három lány rohant felénk.
-ESZTI, PANNI!!!-És a nyakunkba ugrottak. Majdnem hanyatt estem Niki sebességétől.
-Lányok, a kezem...-Nyögte Eszti. Végre elengedtek, és rendesen kaptam levegőt.
-Meséljetek!-Nyafogott Pati.
-Jó, jó, csak induljunk haza.-Olyan boldogok voltunk, mikor már a kapuban álltunk.
-Meddig maradtok?
-A terv szerint augusztus végéig. De ez még nem tuti.
-Aha.-A csajok mindent kikérdeztek, és láthatóan meg voltak elégedve a válaszokkal.Otthon a család rohant le minket.
-Nem jöttök el velünk egy koncertre?-Kérdezte Niki, mikor anyu végre elengedett.
-Ne menjetek!-Nyafogott Hanni, a kishúgunk.
-Ha nem nagy gond, most kihagynánk...
-Holnap talizunk, sziasztok!-A lányok elmentek. Minket bent leültettek a kanapéra. Ők is mindent kikérdeztek. Éjfél után jutottunk fel a szobánkba, és mindketten kidőltünk. Amint lehunytam a szemem, már az álmok birodalmában találtam magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése