05. Szivecskés Május - part 2

Titi:
Ren átjön ma fél 9 körül. Addig még van 5 órám. Csak ne esne ez a nyamvadt eső. El akartam menni sétálni. Drága apucim meg nem enged sehová. Csak is el fog sodorni az áradat, vagy elolvadok a víztől. Esetleg beleesek egy árokba, ami szinte lehetetlen. Na mindegy. Apunak ma sincs jó kedve. Elővettem egy rajztáblát, hasravágtam magam az ágyon, és elkezdtem rajzolni egy tájat. Hasonlít az itteni kis szigeten a pavilonra, csak itt a kék messzeségbe látunk. A fehér apálcarácson felfutó rózsák között pici kolibrik... Fogalmam sincs hogy jön össze a vörös rózsa, a tenger, a pillangók, a pavilon és a kolibrik. És persze a képen hétágra süt a nap. Bárcsak most is ilyen idő lenne...
-Hú de szép!
-REN?-Fordultam hátra. És tényleg: a nagy Ő állt mögöttem.
-Megijesztettelek?
-Nem, nem csak meglepődtem. Hamarabb végeztél?
-Nem. 9 óra van.
-Biztos?
-Így belemerültél a rajzba, vagy valami máson gondolkodtál?
-Szerinted? Rajzolok.
-Azt hittem tanulsz. Apud azt mondta mikor beengedett. Miért néz mindenki lánynak?
-Hát ez olyan hogy... Nem kérsz inni valamit?
-Ha, kössz!
-Tudod hogy nem úgy értettem...
-Ja, persze! Meg Kína császára.
-Ren ne haragudj!
-Na jó, nem haragszom. Kezdem megszokni. 
-Mit akarsz csinálni?
-Gondoltam elmehetnénk valahova.
-De még mindig esik. Apu ki lesz akadva, ha megtudja, hogy elmentem.
-Bent lennénk egy épületben az tuti. Ha gondolod megnézhetjük a kedvenc ruha boltomat.
-Beszélnem kell apuval...-Megcsörögtem apámat. Hosszas-hosszas győzködés után elengedett. Ren már az unalomtól szinte fejen állt.
-Mehetek.
-Na végre!
-De: apuci úgy tudja, hogy a lányokkal vagyok, és Nikiéknél.
-Menjünk már!-Nyavajgott. Olyan megkönnyebbültnek látszott amikor már kint álltunk az esőben. Míg ő vezetett én felhívtam Nikit, hogy ha apum hívja ne legyen nagy baj.
-De ha valami rosszul sül el az egészet elmondom neki.
-Rendben!
-Érezd jól magad, szia!
-szia!-Kinyomtam a mobilom, és egy sóhajjal visszaraktam a zsebembe.
-Apád képes lenne utánajárni az ügynek?
-Talán, bár már egyszer csinált ilyet. Akkor csak Esztiékhez lógtam át, pedig grafikára kellett volna mennem. Utána 2 hétig nem mehettem sehová.
-Az gáz.
-sugárzik belőled a szeretet.
-Tudom. Mint mindig. Á, megjöttünk!-Ren leparkolt egy kivilágított bolt előtt. A kirakatban megláttam egy hosszú nyári ruhát. Halvány rózsaszín alapon hatalmas pink rózsákkal.
-Bárcsak jó idő lenne...
-Tetszik valami? Gyere, bent sokkal több van!
-Na ne!-Ren megragadta a csuklóm, és behúzott a boltba. Bent mindenhol babákon a szebbnél szebb ruhák, cipők, kiegészítők. Ren eltűnt, és 2 másodperc múlva egy halom ruhával tért vissza.
-Ezt próbáld fel ezzel, ezt ezzel, ezt meg ezzel. Ott a próbafülke!
-Ren én...-Mielőtt többet mondhattam volna betolt a fülkébe, és már kereste is össze a következő halom ruhát. A következő 2-3 óra azzal telt: ruhát fel, ruhát le. Utána 5 szatyor ruhát cipeltünk ki a kocsihoz.
-Most menjünk el mondjuk...
-Hová?
-Meglepi lesz!-Újra autókáztunk egy jó fél órát, és a budai várnál találtam magam. 
-Ren, ez biztos, hogy jó ötlet? Nem hiszem, hogy kint kéne ácsorognunk az esőben.
-Ne nyafogj, gyere! Nem fogsz elázni, csak akkor ha túl sokat állsz egy helyben.-Felsétáltunk a lépcsőkön. Bent hatalmas festményekkel találtam szembe magam.
-Képes voltál elhozni egy kiállításra?
-Nem tetszik? Azt hittem szeretsz rajzolni.
-De szeretek, csak nem néztem volna ki belőled.
-szerintem hagyjuk. Nézzünk körül ha már itt vagyunk!-Nem szóltam semmit, inkább csendben bámultam a képeket. Mikor újra kint álltunk a kocsi előtt az esőben csak akkor jutott eszembe, hogy ez most egy RANDI? Nem, nem...vagy mégis? De biztos nem... Valami meleg dolog ért a kezemhez. Felkaptam a fejem. Ren állt mosolyogva előttem. Egy darabig néztem, de a végén már nem állhattam szó nélkül.
-Mi van? Mit bámulsz?
-Vicces vagy, ahogy önmagaddal harcolsz belül.
-Nem is...
-De.
-De akkor sem. És ne akarj egy lánnyal veszekedni, mert nem fogsz jól kijönni belőle!
-Szerintem induljunk haza.
-Na látod, ez egy jó ötlet!-Beültünk az autóba, és száguldottunk haza. Az eső összemosta a lámpák fényét, aztán egyre nehezebbek lettek a szemhéjaim. Végül a biztonsági övre hajtva a fejem elaludtam. Álmomban azon a tályon jártam, amit délután rajzoltam. A rózsák illata bódítóan állt a levegőben, a tenger szele halkan susogott. Kiléptem a pavilonból, és a tengerpart homokos fövenyén találtam magam. Most a tenger sós szele csapta meg az arcom. Madarak repültek el felettem, hangosan csivitelve. Az álmomat egy hang mosta össze: cseng a telefonom. Mikor kinyitottam a szemem egy ismeretlen helyen találtam magam. A szobában csend volt, és rajtam kívül senki nem volt bent. Kihalásztam a zsebemből a telefont. Apu.
-szia!
-Szia Titikém! Ma este nem megyek haza időben. Kb. hajnali 5-6 körül érek haza. Otthon vagy már?
-Nem.
-akkor jó bulit, és üdvözlöm a lányokat!-Milyen lányokat? Miről beszél?-Itt vagy még?
-Persze. Jó munkát! Szia!
-Szia!-klikk. Felültem, és kimásztam a takaró alól. Körülnéztem: a fal halványsárga, a polcokon, az íróasztalon könyvek... Nyílt az ajtó, és Ren jött be.
-Jó reggelt Csipkerózsika!
-Mennyi idő van?
-10 perc múlva élyfél. 
-És hol vagyok?
-Nálam. Ez az én szobám. Ennyire ronda?
-Nem, nem. Te miért nem alszol?
-Volt még egy kis dolgom. Most akartam lefeküdni.
-Haza kéne mennem.
-De már késő van. Egyedül nem engedlek sehová.
-Akkor elkísérsz?
-JR zárta az ajtót, és a kulcs is nála van.-Erre csak a "jó kifogás"-t tudtam volna mondani.De inkább visszaültem az ágy szélére. Ren eldőlt mellettem, és lehunyta a szemét. Pár perc múlva már egyenletesen szuszogott. Ráterítettem a takarót, aztán én is eldőltem, becsuktam a szemem, és mély álomba merültem.