Jin:
Már majdnem utolértek a szörnyek amikor kék fény villant....
Zihálva takaróztam ki. Felültem, és megtöröltem a szemem. Éjfél mólt 3 perccel. Újabb villám, aztán pár másodperc múlva dörgött az ég. Aztán az eső kopogni kezdett az ablakon. Újabb villám, és dörgés. Még mindig bennem kavargott az álom. Nagyon rosszul aludtam. Mindenféle vadállatok üldöztek, aztán már majdnem felébredtem, de kiderült, hogy csak álom volt. Bármennyire is utálom a vihart kikecmeregtem az ágyból, és az ablakhoz mentem. Ahogy az eső az arcomat verte kissé felébredtem. Jól esett, hogy az esőcseppek koppannak a bőrömön, ezért kimentem az erkélyre. Mikor kiléptem volna a tető takarásából a zuhéba erős karok ragadtak meg, és visszahúztak.
-Mit művelsz?-Ráncigált vissza a szobába Ren.-Csurom víz vagy. Meg fogsz fázni.
-Melegem van.-Ültem le megadóan az ágyra.-Nagyon meleg van.-Ren becsukta az ajtót, aztán felkapcsolta az olvasólámpám. Komor tekintettel ült le velem szemben.
-Minden oké?
-Öööö... Hol aludtál? Vagy mit keresel itt? Várj mi?
-Jin, jól érzed magad?-Egy hatalmas dörgésere összerezzentem. Ren mellém ült, és átkarolt.-Minden okés?
-Azt hittem hazamentél. Bocs, hogy felébresztettelek. Nagyon rosszul aludtam.-Motyogtam.
-Anyukád nem engedett haza ilyen "későn".-Rajzolt egy nagy idézőjelet.-Ha tudná koncert után mikor érünk haza szerintem látni sem akarna többet.-Mosolygott.
-Amiről nem tud, az nem is fáj neki. Hol aludtál eddig?-Ren a kanapé felé mutatott.-Ne már! Azon még én sem férek el.
-Hát, az időjósok nagy vihart mondtak éjszakára, úgyhogy nem akartam messze lenni tőled.-A hirtelen beállt csendet csak az eső kopogása szakította meg. Hirtelen akkorát dörrent az ég, hogy vártam már mikor szakad le a plafon. Amilyen szorosan csak tudtam Renhez bújtam. Éreztem, ahogy remegek, és alig tudtam nyelni.
-Itt vagyok, nyugodj meg.-Mormolta a fülembe.-Minden rendben van.
-Egy picit jobb.-Motyogtam, és kicsit elhúzódtam tőle.
-Maradj itt!-Húzott vissza. A vállgödrömbe tette az állát, és éreztem a nyakamon a meleg leheletét.
-Ren?
-Hm?
-Aludni kéne... Holnap suli van.
-Ne már! Nem mehetsz el.-Suttogta, és szorosan átkarolt.-A suli ráér, ahogy a tanulás is.
-Ren! Érettségizni akarok! És nem úgy ahogy JuSoo.
-Én is érettségiztem. És nem tanultam szét az agyam.-Horkant fel.-Tudom, nem vagyok egy kitűnő tanuló, amilyen te. De ha nekem ment, neked is fog.
-Akkor mit csináljak?
-Foglalkozz velem is!
-Miért játszod a durcás kisgyereket?
-Nem játszom. Nagyon rosszul esik az, hogy soha nem találkozhatunk. Olyan, mintha elfelejtettél volna.
-De nem felejtettelek el.
-Bizonyítsd be!
-Ezzel meg mit...?-Fordultam hátra. Az ujját a számra tette, ezzel belém forrasztva a mondat végét.
-Kérlek ne csináld ugyan azt, mint... Ő. Ugyan úgy elhanyagolt, és az olyan rossz érzés. Azt hiszem, te más vagy.-Suttogott.-Csak a lelkedre kell beszélni.-Nevetett.
-Nem értelek.-Toltam el magamtól a kezét.
-Hát, ilyenkor én sem.-Hajtotta le a fejét. Felálltam, és az ablakhoz mentem.-Te mit csinálsz, ha félsz valamitől?
-Ha?-Fordultam vissza.
-Azt mondtad félsz a vihartól, de mégis odamész az ablakhoz. Ez ugyan olyan, mint az én félelmem. Vagyis... hasonló.-Felállt, és odajött mellém.-Félek, hogy olyan választ kapnék, ami összetörné a szívemet.-Összekulcsolta az ujjainkat, mire én felnéztem rá.
-Azt hittem te nem félsz semmitől...-Lehajtotta a fejét, aztán még jobban lehajolt, mire ajkaink összeértek. Csak egy rövid csók volt, de az érzés felkapott, és már nem érdekelt a vihar sem, a villámaival, és a nagy hangzavarával. Csak mi ketten voltunk. Én, és a szőke, vagyis most már barna Ren.
-De féltem attól, hogy...-Suttogta miközben átölelt.
-Hogy én nemet mondok?
-Igen.-Egy aprót kuncogott, aztán elengedett.-Na, mars aludni! Holnap suli.
-Miért rontottad el a hangulatomat?-Morogtam, miközben bebújtam a takaróm alá.-Megint rosszat fogok álmodni.
-Akkor itt leszek neked, és megvédelek a csúnya, rossz dolgoktól.-Mosolygott, aztán egy puszit nyomott a homlokomra, és átölelt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése