30. Kórházban randi?

------

Mután a NU'EST debütált Renre ragadtak a csajok. Az egyik Ae Cha, egy a srácok számára kibírhatatlan természetű lány okozta a legnagyobb galibát Ren- és a srácok életében. Ae Chan előző barátja-akivel szakított Ren miatt-szörnyen féltékeny volt, és mindenáron el akarta tenni láb alól Rent. Mikor Ren és Ae Cha szakított újra bekattant, mert bosszút akart állni Renen. 

------
Ren:
Európai turné után leugrottunk Magyarországra. A lányok elénk jöttek a reptérre. Hazafelé menet leváltunk a többiektől. Elindultunk a park felé.
-Olyan jó, hogy itt vagytok.
-Én is örülök, hogy kiszakadhattunk a mindennapi szürkeségből.
-Azt hittem neked soha nem szürkék a napjaid.-Nézett rám értetlenül.
-Nem, nem mindig.-Ráztam a fejem.-Csak amikor zuhog az eső, és ha valamiből vizsga van... Azt nem bírom, és elrontja az egész napom.
-A vizsga nekem is sokat ront a napjaimon...-Leültünk egy padra. Titi rám emelte gyönyörű szemeit. Önkéntelenül is megsimogattam a haját.
-Ren...-Suttogta.
-Nem kell félned. Én...-Közelebb hajoltam hozzá, és a tarkója felé nyúltam. Lehunytam a szemem, és már majdnem megcsókoltam, amikor valaki mögénk lépett, és kirángatta az ölemből Titit.
-Engedd el!-Ordítottam felé. Akkor rájöttem, hogy nincs egyedül. A másik ember rám vetette magát. Miután sikerült ledobnom magamról megpróbáltam kiszabadítani Titit. Akkor megint rám ugrott, és a földre tepert. 
-Mi a francot akartok tőlem?-Ziháltam. Az ember kezében megcsillant valami fényes.
-Bosszú, kisapám. Elvetted a barátnőmet, most én veszem el a tied!
-Engedj el! Hagyjátok békén!-Próbáltam lerázni magamról. Aztán kék, és piros fény villant meg, szirénázás. Mentők, vagy rendőrök? Fogalmam sincs. Elővett valamit, és azzal a fényes valamivel-kés, vagy tőr a szívem felé közeledett. Már kezdte belemeríteni a bőrömbe, amikor valakik ránk ugrottak. Kicsavarták a kezét, és a földre szegezték. Közben, még a késsel felhasította a vállam, és a nyakam. Miután az egyenruhások elfogták a két embert a mentősök felkaptak, és elcipeltek az autóig. Aztán nagy szirénázás közepette bevittek egy kórházba. A testemben szétáradt a fájdalom, és minden porcikám sajgott.
...
Másnap, mikor engedték, hogy felüljek Aron, Baek Ho, JR és Min Hyun rohant be hozzám.
-Mi a fene történt?-Állt meg mellettem Aron, és idegesen a hajába túrt.
-Valakik ránk rontottak, és Titi...
-Ott vannak nála a lányok. Eszméletlen, és össze van vagdosva.
-Az én hibám...-Suttogtam magam elé.
-Te is ugyan úgy nézel ki, mint ő. Nem a te hibád.-Szólt közbe Baek Ho.
-Ren, azt a két embert elkapták, és nyomoznak az ügyben. Ha lesz valami értelmes, majd szólunk. Nem mondtak valamit? Miért támadtak meg?-Hajolt közelebb JR. Próbáltam visszaemlékezni, de annyira idegroncs voltam, és úgy sajgott a fejem, hogy nem sokra mentem.
-Bosszúból.-Nyögtem ki végül.
-Kicsoda? Miért állt rajtad bosszút?
-Elloptam a barátnőjét, ellopja az enyémet...-Suttogtam fájdalmasan. Min Hyun  a fejéhez kapott, aztán nagyon gondolkodni látszott.
-Megvan!-Csillant fel a szeme.-Ae Chanhoz van köze az ügynek nem? Annak a barátja volt rád rettentő féltékeny, és ő az egyetlen olyan hülye, aki képes lenne erre.
-Ja, valami olyasminek lehet köze hozzá. Majd említem az eljáráson. Oké, és hogy érzed magad?
-Ramatyul.
-úgy is nézel ki. Reménykedjünk benne, hogy mire lejár az utazási időnk jobban leszel.
-Titi hogy van?
-Az orvosok szerint megmarad, bár lehet, hogy pár vágás helye élete végéig látszani fog. Azt is mondták, hogy ha nem érnek ki időben a mentősök, akkor meghalhatott volna.
-Tényleg, ki hívta ki a mentősöket?
-Egy lány, tudtommal. Elvileg kutyát sétáltatott a parkban. Szegény, totál megijedt.
-Akkor lehet, hogy neki köszönhetjük.-Sóhajtott megkönnyebbülten Baek Ho. Bejött az ápoló, azzal, hogy vége a látogatási időnek. A srácok elmentek. Még visszahívtam az ápolónőt. Ő idegesen, és sietősen megállt az ágy mellett.
-Mikor kelhetek fel?
-Egy héten belül biztos.-Bólintottam, aztán még kérdezni akartam valamit, de inkább nem. Az ápoló elment.
Minden nap eljöttek a srácok, egyre jobb hírekkel. Megvan az eljárás eredménye, és lecsukják a két embert, megkeresték a kislányt-valami 14 éves-és megköszönték neki. Emellett az állapotom is egyre jobb lett. A karomon ugyan még látszanak a sebek, és be van kötve, de már nem fáj annyira. Egyik nap az ápolónő mosolyogva jött be.
-A barátnője felébredt, és nyugodtan átmehet hozzá. Egyel fentebb emeleten a 38-as ajtó.
-Köszönöm!-Kipattantam az ágyból, és a mostani állapotomhoz képest rohantam fel a lépcsőn. Mikor kicsit zihálva beléptem a kórterembe Titi felnézett. Odamentem hozzá, vagy inkább, hogy jobban kifejezzem szaladtam hozzá, és letérdeltem az ágya mellé. Szorosan magamhoz öleltem. Éreztem, ahogy a könnyei áztatják a ruhámat. Eltoltam magamtól, és megkönnyebbülten a nedves szemeibe néztem.-Sajnálom, az én hibám, hogy itt vagyunk.
-Ne hibáztasd magad.-Simogatta meg a hajam.
-Jó, megpróbálom.
-Mikor szabadulunk ki innen?-Kérdezte az éppen arra járó ápolótól.
-Még legalább két hét.-Bólintott, aztán kiment a teremből.
-Hogy érzed magad?
-Elég jól. És te?
-Fogjuk rá. Hol van sebed? Még vérzik? Dühös vagy rám? És megbocsájtasz nekem? Nem vigyáztam rád, úgy ahogy kellett volna, és...-Titi felemelte a kezét, és megsimította az arcom.
-Ren. Nem a te hibád. A sebek már nem véreznek, és nem haragszom rád.
-Jó, de akkor is!
-Ren!
-Oké, oké...-Adtam meg magam. Újabb tanulság: egy lánnyal nem érdemes vitatkozni, mert úgy is neki van igaza. Megvakartam a tarkóm. Titi összeborzolta a hajam, de nem bántam. Megint magamhoz öleltem. Aztán lehajoltam, és hosszú, és forró csókot nyomtam ajkaira. Mikor kinyitotta a szemét izgalom, féltés, és barátság csillogott benne. Olyan gönyörűen festett. Annak ellenére persze, hogy a kórházi köntöst viselte, összegubancolódott a haja, és tele volt vágásnyomokkal a válla. Kicsit mindig felszisszent, amikor azokhoz nyúltam.-Fájnak a hegek?
-Annyira nem. Csak ne nyúlj hozzájuk!
-Nem fogok.-Tettem esküképp a szívemre a kezem.
-Nem foglak bántani, ha mégis hozzányúlnál. Nem eszlek meg, mint egy tigris, vagy akármi.
-Tudom, csak...
-Csak?-Nézett rám kíváncsian.
-Szeretném, ha szeretnél, és nem akarok fájdalmat okozni, mert szeretlek.-Nyögtem ki egy szuszra. Titi mintha kővé dermedt volna, de aztán magához rántott, és sokszor, újra és újra megcsókolt. Az ingembe kapaszkodott olyan erővel, hogy azt hittem letépi rólam. Szerencsére nem szakadt el semmi, csak az ápoló húzta gúnyos mosolyra a száját, amikor meglátott minket együtt. Aztán visszaküldött a saját helyemre, és elbúcsúztam Tititől, arra a kemény 8 órára. Jó, lehte hogy most röhögnének rajtam, de most már megértem Aront, amikor hiányzik neki Niki. A nap 24 órájában, mínusz amikor alszik, meg a koncerteken. Úgy tűnik ez a sorsom.