27. Sydney-i love

JR:
Miután letettük a cuccost Panni nagybátyjánál, és végighallgattuk a "Hű, de nagyot nőttél!", "Milyen szép pár vagytok (!?)", és "Mi van a suliban?" szövegeket leléptünk. Kisétáltunk az operaház felé. Megnéztük a hatalmas épületeket, a hidakat, és közben sokat nevettünk. Feldobott az érzés, hogy Panni itt van velem, és ő is nevet. Ilyenkor olyan aranyos. A szeme csillog, és a mosolya...

Panni

 Felmentünk az egyik hídra. Kezdett sötétedni, és körülöttünk felkapcsolták a lámpákat. Az operaház is pár perc múlva fényárban úszott. Olyan szép a látvány. Panni a korlátra könyökölt, és nézte a fényeket. Melléléptem, és a csuklójára tettem a kezem. Ő felnézett, és el akarta kapni a kezét, de utána nyúltam. Nagy szemeivel az arcomat fürkészte.
-Valami baj van?-Kérdezte végül. Megráztam a fejem, és rámosolyogtam. Ő visszamosolygott, de még mindig nem értette mi van. Közelebb léptem hozzá, és lehajoltam. Onnantól kezdve az agyamban elképesztő gyorsasággal pörögtek a gondolatok. Aztán Panni tarkójához nyúltam, közelebb húztam magamhoz és... Nem tudtam eldönteni én csókoltam-e előbb, vagy ő. Amikor összeértek az ajkaink megállt az idő. Igaz, csak egy rövid csók volt, de mintha mindig is erre vártam volna. Édes volt, és nagyon nagyon boldog lettem tőle. Kicsit eltávolodtunk egymástól, aztán szorosan magamhoz öleltem, és a hajába fektettem az állam.
-Szeretlek...-Suttogtam, de ő hallotta. Megsimogatta a karom. Mikor újra a szemébe néztem egy könnycsepp csurgott le az arcán.-Miért sírsz?-Ijedtem meg.
-Mert boldog vagyok!-Suttogta. Két tenyerembe vettem az arcát, és újra meg újra megcsókoltam. Aztán kézen fogva indultunk haza, vagyis az egyik felhőkarcoló mellett lévő 10 emeletes ház 5. emeletére. 
-Hát megjöttetek! Azt hittem már... nagyon fel vagytok dobva.-Nézett egyszer Pannira egyszer rám Panni anyuja.
-Egy jó séta mindenkit feldob.-Próbálta Panni. Hát sikerült végül lerázni a kérdő pillantásokat. Amikor mentünk fel az emeleti szobába, még hallottam, ahogy a "gyerek szerelem"-ről beszélnek. Leültünk az ágy szélére. Panni a vállamra hajtotta a fejét.

JR

-Egyszer megértik, hogy megy ez. A gyerek szerelmes, akkor ez van.-Mosolygott Panni.
-Anyudéknak nincs sok kifogása ellenünk.
-szerintem örülnek neki. Bár apu szerint a "kis festék a képeden" nem annyira fiús. De nekem így vagy jó. Remélem ezt rólam is el lehet mondani...
-Egy kis angyalról? Mindent.
-Mióta vagyok kis angyal?
-Attól a naptól kezdve. Emlékszel még a parkra?
-Soha nem fogom elfelejteni.
-Ahogy én sem. Akkor estem beléd.-Vallottam be őszintén.-Már az első pillanatban, amikor megkülönböztettünk titeket.-Panni elnevette magát. Oké, gáz, hogy nem tudtuk őket megkülönböztetni, de most komolyan! 2 ugyan olyan magas, az arcuk, hajuk, szemük tök egyforma, a ruhájuk is, sőt, még a nevüket sem hajlandók elárulni. Na, és akkor melyik melyik? Panni abbahagyta a nevetést, és vigyorogva rám nézett. 
-És most már meg tudsz minket különböztetni?
-Aha. Máshogy csillog a szemed.-Néztem rá. Nevetgéltünk egy darabig, aztán kopogtak az ajtón.
-Gyerekek vacsora!-Nyitott be a nagybácsi. Lementünk a nappaliba.
-Milyen jól kijöttök egymással.-Nevetgéltek a szülők. Miután végeztünk a vacsival-valami nagyon finom, de kimondhatatlan nevű tészta-gyorsan lefürödtünk. 
-Az utazást leszámítva jó volt ez a nap.-Mondtam, miközben megtöröltem a hajam. Panni az ágyon ücsörgött, és valamit írt. Odamásztam mellé, és betakartam a hátát.-Napló?
-Nem olvashatod el.-Takarta el az írást.
-Panni...-Kezdtem el nyafogni, és nyomtam a homlokára egy puszit.
-Akkor sem.-Csukta be a könyvecskét.
-Még mindig van szivecske a nevem mellett?
-Szerinted?
-A tied mellett van.
-Te is írsz naplót?
-Nem, de ha írnék lenne. Csak firkálni szoktam az unalmas tanórákon.
-Azt hittem azt csak a lányok csinálják.
-Akkor most már tudod, hogy nem.-Bebújt a takaró alá, és lekapcsolta a lámpát. Még adott egy jóéjt puszit, én pedig egy jóéjt csókot, aztán a paplan alatt átöleltem, és elaludtunk.