Pati:
Mikor felnéztem egy ismerős arc mosolygott rám. Aztán szorosan magához ölelt.
-Úgy hiányoztál!-Suttogta.Miután elengedett az arcomból kisimította a tincseket.-Miért sírsz?-Az arcomhoz kaptam. Észre sem vettem a kicsorduló könnycseppeket. Megint átölelt, én pedig a mellkasába temettem az arcom. A hátamat simogatta, aztán kicsit eltolt magától.-Menjünk fel hozzám. Ott mindent elmondhatsz.-Megfogta a kezem, és elindultunk. Szótlanul mentünk a házáig. Bent leültetett a kanapéra, és megint magához ölelt.-Miért nem vetted fel a telefont, és nem reagáltál az üzeneteimre?-Suttogta.
-Elvették.
-Hogy, és mit?
-Mindent. A laptopom, a telefonom, anyuék gépét, telefonjukat, a kocsikulcsot...
-Kik?
-Ákinéni, meg Zsombor...
-Ki az a Zsombor?
-Áki fia, és ma...-Egy nagyot nyeltem, és felnéztem rá.-Teljesen megzakkant. Áki azt akarja hogy járjak a fiával, és nem is látják rajtam, hogy utálom őket, és nem tűröm el, ha a cuccaimhoz nyúlnak. Tegnap felforgatta az egész szobámat, az az idióta, és állandóan követ, meg rajtam lóg és...és...-A vége zokogásba fulladt. Baek Ho magához szorított, és próbált megnyugtatni. Zokogtam, aztán elaludtam szerelmem karjai közt. Rémálmaim voltak a mai nap után, de valami megmagyarázhatatlan melegség öntött el, és eltűntek a szörnyetegek, Ákinénik, és Zsomborok.
...
Kint csicseregnek a madarak, és nem Zsombor károgására ébredtem, hanem kellemes simogatásra. Baek Ho az arcomat és a hajamat simogatta.
-Jó reggelt szerelmem!
-Neked is.-A homlokomhoz kaptam. Körbenéztem. Halványsárga falak, az ablakon krémszínű függöny, a falakon K-POP-os poszterek, és egyik sem volt ismerős...-Hol...hol vagyok?
-Nálam. Még nem jártál itt? Azt hittem már voltál itt.
-Ööööm... Talán amikor felelsz vagy merszeztünk, de akkor nem ilyen volt.
-Szóval nem ilyen. Akkor most itt vagy, és látod.-Mosolygott.
-Mit fognak szólni, ha megtudják, hogy eltűntem otthonról?
-Nem tűntél el, csak most itt vagy nálam.
-De otthon ezt nem tudják.
-Akkor addig maradsz míg a nagynénéd el nem megy, és utána nyugodtan hazamehetsz. Addig pedig...
-Veled?
-Aha. Én is erre gondoltam.
-Aggódok anyuék miatt...
-Kibírják. Őket kemény fából faragták, nem?
-Okés, megnyugodtam. Hová megyünk?
-Először is...-Lehajolt, és megcsókolt, aztán újra, és újra. Miután végzett felsegített. Rendbe szedtük magunkat, és felmentünk Budapestre. Az őszi szellő kellemesen simogatott, és az ágakon halkan susogtak a levelek. A fák ugyan még zöldek, de nemsokára majd elkezdenek sárgulni a levelek, és lehullanak. Készülnek a télre. Egész nap sétálgattunk, és közben próbáltam nem anyuékra, Ákira, de főleg nem Zsomborra gondolni. Baek Ho egész nap érezte rajtam az aggódást, de nem mutatta ki, csak este szóvá tette-onnan tudom. Aztán este az ölében aludtam el. Megint rémálmaim voltak, bár néha megjelent egy-egy szép kép is, aztán már nem emlékeztem semmire, és minden rózsaszínné változott körülöttem. Az álmok eltűntek, és mély álomba merültem.
péntek, február 28, 2014
22. Zsombor hadművelet
Pati:
Elrakodtam pár holmit, felmostam a nappaliban. Az órára néztem: 15:30. Ákinéni a következő percben megérkezett.
-Szia Patrícia!-Harsogta, amikor kimentem elé a kapuba. A kezembe pakolt legalább 50 cipős dobozt, 4 szatyrot. Miután ezeket felcipeltem az emeletre jöhetett a következő adag (5 dugig pakolt bőrönd, és 4 újabb cipős doboz). Mintha holnap világvége lenne, és bezárnának a ruha, és cipőboltok. Miután felcipeltem a cuccait leült a kanapéra, én pedig berogytam az egyik fotelba.
-Fiúkkal hogy állunk?-Kezdte a nagynéni. Nem előbb, hogy mi van veled, meg a szüleiddel. nem! Fiúk. Tipikus Áki. Bár amikor utoljára meglátogatott még nem volt ennyire túlsminkelve, és nem emlékszem hogy volt-e rajta tűsarkú papucs. Mert naná, hogy most az volt rajta, társítva egy pink 20 éveseknek való egybe ruhával (Áki idén 40 lesz), és egy förtelmesen ronda frizurával. Ez a nő, egy rémálom. A fia sem jobb, mert tudom, hogy totál belém van esve. Ha meg elmondom Baek Hot akkor nem lesz jó vége, úgyhogy inkább mondjunk mást.
-Nincs barátom.
-Ó, az remek. Holnap jön Zsombika is, és majd vele jól kijöttök.-Na persze. Zsombival? Egy: 15 éves, kettő: ilyen síkhülye gyereket még nem látott a világ, három: a legesleg idegesítőbb ember aki valaha is élt.
-Ööööööm...-Erre mit is kellene mondanom?Zsombi? Jaj ne!
-Akkor rendben.-Megjöttek anyuék is.
-Szia Áki drága!-Köszönt anya. Na tessék. Ő imádja Ákit. Apa kicsit tétovázott, de aztán ő is leült dumálni. Áki rettenetesen sokat mesélt a műkörömről, a kozmetikusáról, panaszkodott a boltosokról meg minden hülye fogyókúráról. Este 8-kor elküldtek aludni, mivel a gyerekek (?!) már olyankor alszanak (!!!!!!). legalább nem kellett Áki horkolását hallgatnom, meg amúgy is fáradt voltam.
...
Másnap megérkezett Zsombor. Áki kijelentette, hogy mivel nála nincs több hely, Zsombi velem fog aludni. Mielőtt bármit mondhattam volna széttúrta a saját szobámat-a naplómat keresve-, aztán meg felrobbantotta a fürdőt, elkobozta a telefonom, és birtokba vette a gépemet. Mivel tiszta ideg voltam kimentem az udvarra. Bedugtam a fülem zenével, és ücsörögtem a hintaszékben. Zsombi ült mellém, és kivette az mp4-et a fülemből.
-Anya szerint nincs barátod.
-Ehe. És?-Próbáltam elszedni tőle a fülesem.
-Gondoltam járhatnánk. Tudom, hogy szimpatikus vagyok neked, és te meg jól néznél ki mellettem-és jó a segged, úgyhogy teljesen jók lennénk egymás mellett.-Felugrottam, és kikaptam a kezéből a kis készüléket.
-Mégis hogy gondoltad? Van barátom, és kikérem magamnak, hogy nem vagy szimpatikus! Utállak! Érted?! Vagy ennyire gyengeelméjű vagy?-Ez komoly? (most megleptem magam) Az száz, hogy hülye.-Nem bírod felfogni? Csak azért viseltelek el, mert muszáj!-Fogtam magam, és rohantam ki az utcára. Nem érdekelt merre, hogyan, hová. Csak mentem. Hirtelen-a park felé-nekimentem valakinek. Majdnem hátraestem, de ő megfogott.
Elrakodtam pár holmit, felmostam a nappaliban. Az órára néztem: 15:30. Ákinéni a következő percben megérkezett.
-Szia Patrícia!-Harsogta, amikor kimentem elé a kapuba. A kezembe pakolt legalább 50 cipős dobozt, 4 szatyrot. Miután ezeket felcipeltem az emeletre jöhetett a következő adag (5 dugig pakolt bőrönd, és 4 újabb cipős doboz). Mintha holnap világvége lenne, és bezárnának a ruha, és cipőboltok. Miután felcipeltem a cuccait leült a kanapéra, én pedig berogytam az egyik fotelba.
-Fiúkkal hogy állunk?-Kezdte a nagynéni. Nem előbb, hogy mi van veled, meg a szüleiddel. nem! Fiúk. Tipikus Áki. Bár amikor utoljára meglátogatott még nem volt ennyire túlsminkelve, és nem emlékszem hogy volt-e rajta tűsarkú papucs. Mert naná, hogy most az volt rajta, társítva egy pink 20 éveseknek való egybe ruhával (Áki idén 40 lesz), és egy förtelmesen ronda frizurával. Ez a nő, egy rémálom. A fia sem jobb, mert tudom, hogy totál belém van esve. Ha meg elmondom Baek Hot akkor nem lesz jó vége, úgyhogy inkább mondjunk mást.
-Nincs barátom.
-Ó, az remek. Holnap jön Zsombika is, és majd vele jól kijöttök.-Na persze. Zsombival? Egy: 15 éves, kettő: ilyen síkhülye gyereket még nem látott a világ, három: a legesleg idegesítőbb ember aki valaha is élt.
-Ööööööm...-Erre mit is kellene mondanom?Zsombi? Jaj ne!
-Akkor rendben.-Megjöttek anyuék is.
-Szia Áki drága!-Köszönt anya. Na tessék. Ő imádja Ákit. Apa kicsit tétovázott, de aztán ő is leült dumálni. Áki rettenetesen sokat mesélt a műkörömről, a kozmetikusáról, panaszkodott a boltosokról meg minden hülye fogyókúráról. Este 8-kor elküldtek aludni, mivel a gyerekek (?!) már olyankor alszanak (!!!!!!). legalább nem kellett Áki horkolását hallgatnom, meg amúgy is fáradt voltam.
...
Másnap megérkezett Zsombor. Áki kijelentette, hogy mivel nála nincs több hely, Zsombi velem fog aludni. Mielőtt bármit mondhattam volna széttúrta a saját szobámat-a naplómat keresve-, aztán meg felrobbantotta a fürdőt, elkobozta a telefonom, és birtokba vette a gépemet. Mivel tiszta ideg voltam kimentem az udvarra. Bedugtam a fülem zenével, és ücsörögtem a hintaszékben. Zsombi ült mellém, és kivette az mp4-et a fülemből.
-Anya szerint nincs barátod.
-Ehe. És?-Próbáltam elszedni tőle a fülesem.
-Gondoltam járhatnánk. Tudom, hogy szimpatikus vagyok neked, és te meg jól néznél ki mellettem-és jó a segged, úgyhogy teljesen jók lennénk egymás mellett.-Felugrottam, és kikaptam a kezéből a kis készüléket.
-Mégis hogy gondoltad? Van barátom, és kikérem magamnak, hogy nem vagy szimpatikus! Utállak! Érted?! Vagy ennyire gyengeelméjű vagy?-Ez komoly? (most megleptem magam) Az száz, hogy hülye.-Nem bírod felfogni? Csak azért viseltelek el, mert muszáj!-Fogtam magam, és rohantam ki az utcára. Nem érdekelt merre, hogyan, hová. Csak mentem. Hirtelen-a park felé-nekimentem valakinek. Majdnem hátraestem, de ő megfogott.
vasárnap, február 23, 2014
21. Őszi szünet kezdete
Pati:
Azt hittem hogy soha nem jön el ez a nap. Az óra nem csörög hajnalban-amit úgy is lenyomok, és visszaalszok, aztán meg elkések és az órát okolom-, és anyuék sem szekálhatnak, hogy biztos nem tanulok semmit-ami igaz is-, meg hogy mindig a barátnőimmel lógok. És most jön a legjobb: BAEK HO MA JÖN!!!!! Erre várok már egy hónapja. De megérte. A reptéren vártam rá, és amikor kikeveredett a tömegből a nyakába ugrottam.
-Szia cicám!-Ölelt magához.
-Olyan jó, hogy eljöttél! El sem tudod képzelni mennyire vártalak!
-Én meg azt hittem sohasem érek ide.-Felkapta a csomagjait, és leintett egy taxit.
-Miért? Nem utaztál jól?
-Te is így gondolnád, ha egész úton rád szállna valaki.
-Ha?
-Egy kiscsajszi ült mellettem a gépen, és be nem állt a szája. Kívülről tudom már az egész életét.
-Az gáz.
-Milyen együtt érző itt valaki! Ha neked kellett volna hallgatni nem ezt mondanád.-Kiszálltunk a taxiból. Baek Ho ledobta a táskáját a nappaliban, aztán a falhoz nyomott.-El sem tudod hinni mennyire vártam erre...-Ajkait az enyémekhez nyomta és szenvedélyes és hosszú smárolás következett. Alig tudtunk elszakadni egymástól. Baek Ho felkapott, és az ölébe ültetve leült a kanapéra. A mellkasára döntöttem a fejem. A hajamat simogatta, aztán szuszogása egyenletessé vált, elaludt. Fárasztó napja lehetett, de olyan jóóó, hogy itt van! Én is lehunytam a szemem, és meleg ölelésében elaludtam. Tegnap éjfélig Nikivel cheteltem, aztán hajnalban azon gondolkodtam, hogy mi lesz Baek Ho első reakciója amikor meglát, Aztán 4 óra körül elaludtam. Reggel-10 körül-anya hívására ébredtem, utána mentem a reptérre. gyorsan pörög ez a nap.
...
Baek Ho csókjára ébredtem.
-Jó reggelt! Annyira vártál, hogy éjjel elfelejtettél aludni?
-Valahogy úgy.
-Ezzel alszol?-Mutatta fel a kedvenc kis fehér Baek Ho Macimat.
-Szerinted?
-Bevallom én is a Patti Macival alszok. Na?
-Én is.-Azt hittem csak én vagyok ilyen gyerekes, de akkor mégsem. Baek Ho a hasamra fektette a fejét, és elmélyülten nyomorgatta macit.-Van kedved elmenni valahová?
-Most?-Nézett rám bociszemekkel.
-Miért ne épp most?
-Nem is tudom. Kényelmes így.-Visszafektette a fejét a hasamra, és tovább nyomorgatta a macit. Ekkor megszólalt a mobilom: anya. Mit akarhat?
-Szia, valami baj van?
-Szia Patikám! Nincs semmi baj, csak a nagynénéd ma este beugrik. Remélem össze tudsz pakolni addigra. Olyan fél 6 körül már hazaér.
-Nincs is kupi.
-De tudod milyen. Fél óra múlva bármikor megjöhet.
-Rendben. Szia!-Lettettem a telefont, és visszazuhantam a párnáimra.
-Mi az? Valami baj van?-Ugrott fel Baek Ho.-Rosszul vagy?
-Asszem még jól vagyok, de ha az a némber idejön én totál kikészülök.
-Kicsoda?
-A nagynéném. Kibírhatatlan.
-Mi olyan kibírhatatlan benne?
-Először is: mindig mindenbe beleszól, másodszor: 48 éves és 18-nak képzeli magát, és undorítóan öltözködik, harmadszor: ha valami nem tetszik neki átrendezi az egész házat, negyedszer: kiállhatatlan a modora, és utálatos. Ja, és mindig a mellettem lévő szobában alszik, és áthallatszik a horkolása. Kb ennyi amiért én utálom.
-Aha. És nem úszhatod meg a találkát?
-Nagyon ki lesz, ha nem vagyok itthon. Ja, és még valami amiért utálom: mindig kikérdezi a pasi-ügyeket, és ha nem szimpi neki a srác, akkor megkeresi őket, és valamit mond nekik, ami miatt soha többé nem néznek rám.
-Akkor most én is veszélyben forgok?
-Ja, tényleg! Hol laksz?
-Pesten van a szállodám.
-Akkor szerintem gyorsan indulj el, mert Ákinéni nemsokára megérkezik.
-Most kiraksz a házból?
-Én nem...-Baek Ho magához ölelt, és egy rövid csók után elengedett.
-Megértelek, ilyen rokonok mellett... Holnap majd hívj fel, jó?
-Persze, szia!-Integettem még utána az ajtóból, aztán körbenéztem a lakásban, kell-e valamit pakolni.
Azt hittem hogy soha nem jön el ez a nap. Az óra nem csörög hajnalban-amit úgy is lenyomok, és visszaalszok, aztán meg elkések és az órát okolom-, és anyuék sem szekálhatnak, hogy biztos nem tanulok semmit-ami igaz is-, meg hogy mindig a barátnőimmel lógok. És most jön a legjobb: BAEK HO MA JÖN!!!!! Erre várok már egy hónapja. De megérte. A reptéren vártam rá, és amikor kikeveredett a tömegből a nyakába ugrottam.
-Szia cicám!-Ölelt magához.
-Olyan jó, hogy eljöttél! El sem tudod képzelni mennyire vártalak!
-Én meg azt hittem sohasem érek ide.-Felkapta a csomagjait, és leintett egy taxit.
-Miért? Nem utaztál jól?
-Te is így gondolnád, ha egész úton rád szállna valaki.
-Ha?
-Egy kiscsajszi ült mellettem a gépen, és be nem állt a szája. Kívülről tudom már az egész életét.
-Az gáz.
-Milyen együtt érző itt valaki! Ha neked kellett volna hallgatni nem ezt mondanád.-Kiszálltunk a taxiból. Baek Ho ledobta a táskáját a nappaliban, aztán a falhoz nyomott.-El sem tudod hinni mennyire vártam erre...-Ajkait az enyémekhez nyomta és szenvedélyes és hosszú smárolás következett. Alig tudtunk elszakadni egymástól. Baek Ho felkapott, és az ölébe ültetve leült a kanapéra. A mellkasára döntöttem a fejem. A hajamat simogatta, aztán szuszogása egyenletessé vált, elaludt. Fárasztó napja lehetett, de olyan jóóó, hogy itt van! Én is lehunytam a szemem, és meleg ölelésében elaludtam. Tegnap éjfélig Nikivel cheteltem, aztán hajnalban azon gondolkodtam, hogy mi lesz Baek Ho első reakciója amikor meglát, Aztán 4 óra körül elaludtam. Reggel-10 körül-anya hívására ébredtem, utána mentem a reptérre. gyorsan pörög ez a nap.
...
Baek Ho csókjára ébredtem.
-Jó reggelt! Annyira vártál, hogy éjjel elfelejtettél aludni?
-Valahogy úgy.
-Ezzel alszol?-Mutatta fel a kedvenc kis fehér Baek Ho Macimat.
-Szerinted?
-Bevallom én is a Patti Macival alszok. Na?
-Én is.-Azt hittem csak én vagyok ilyen gyerekes, de akkor mégsem. Baek Ho a hasamra fektette a fejét, és elmélyülten nyomorgatta macit.-Van kedved elmenni valahová?
-Most?-Nézett rám bociszemekkel.
-Miért ne épp most?
-Nem is tudom. Kényelmes így.-Visszafektette a fejét a hasamra, és tovább nyomorgatta a macit. Ekkor megszólalt a mobilom: anya. Mit akarhat?
-Szia, valami baj van?
-Szia Patikám! Nincs semmi baj, csak a nagynénéd ma este beugrik. Remélem össze tudsz pakolni addigra. Olyan fél 6 körül már hazaér.
-Nincs is kupi.
-De tudod milyen. Fél óra múlva bármikor megjöhet.
-Rendben. Szia!-Lettettem a telefont, és visszazuhantam a párnáimra.
-Mi az? Valami baj van?-Ugrott fel Baek Ho.-Rosszul vagy?
-Asszem még jól vagyok, de ha az a némber idejön én totál kikészülök.
-Kicsoda?
-A nagynéném. Kibírhatatlan.
-Mi olyan kibírhatatlan benne?
-Először is: mindig mindenbe beleszól, másodszor: 48 éves és 18-nak képzeli magát, és undorítóan öltözködik, harmadszor: ha valami nem tetszik neki átrendezi az egész házat, negyedszer: kiállhatatlan a modora, és utálatos. Ja, és mindig a mellettem lévő szobában alszik, és áthallatszik a horkolása. Kb ennyi amiért én utálom.
-Aha. És nem úszhatod meg a találkát?
-Nagyon ki lesz, ha nem vagyok itthon. Ja, és még valami amiért utálom: mindig kikérdezi a pasi-ügyeket, és ha nem szimpi neki a srác, akkor megkeresi őket, és valamit mond nekik, ami miatt soha többé nem néznek rám.
-Akkor most én is veszélyben forgok?
-Ja, tényleg! Hol laksz?
-Pesten van a szállodám.
-Akkor szerintem gyorsan indulj el, mert Ákinéni nemsokára megérkezik.
-Most kiraksz a házból?
-Én nem...-Baek Ho magához ölelt, és egy rövid csók után elengedett.
-Megértelek, ilyen rokonok mellett... Holnap majd hívj fel, jó?
-Persze, szia!-Integettem még utána az ajtóból, aztán körbenéztem a lakásban, kell-e valamit pakolni.
kedd, február 18, 2014
20. Az első hónap nélküle
Niki:
Miért létezik ez a nyamvadt ISKOLA???? Ha nem lenne, napszemüvegben ücsöröghetnék a tengerparton Aron mellett, de nem! Itt kell poshadni az unalmasnál unalmasabb tanórákon, úgy, hogy lehetőleg ne aludjak el. Aron-a mázlista-már végzett mára. Amúgy épp fizikán ülünk, és a legtöbb osztálytársam vagy a facebookon lóg, vagy alszik. Hogy figyelni? Néha beköpünk pár kérdést, és a tanár úr arról dumál. De most komolyan! Kit izgat, hogy milyen atomokat találtak, meg a mágneses hülyeség? Még az első hétnek sincs vége, de már annyira várom a legközelebbi szünetet, hogy azt nem lehet kifejezni semmivel. És persze elegem van az összes új-és régi tanárból.
-Niki!-Felkaptam a fejem, amikor Titi megrángatta a karom.
-Mi van? Vége az órának?-Suttogtam.
-3 perc, és mehetünk. De szerinted hogy lehetne felturbózni azt a nyomesz órát? A mutatók mintha visszafelé járnának.
-Aha. És ezért kellett félbeszakítanod a legszebb gondolataimat?
-Ja, bocs. Pati elaludt, szóval nem tudtam kivel tudnám megosztani ezt a gondolatot.
-És Ren?
-Interjún van. Gondolod, hogy érdekelné az óraturbózás? Van elég gondja nélküle is.
-Ez igaz. Kezd el ébresztgetni Patit, mert mindjárt vége.
-Minek? A csengőre mindig felébred.-Kezdődött a visszaszámlálás. Az osztály üdvrivalgásban tört ki, amikor megszólalt az óra-és unalmas kínszenvedés végét jelző annyira szeretett hang. Pati felkapta a fejét, és mintha energiát gyűjtött volna eddig, felpattant. A folyosón megvártuk egymást, aztán lementünk a büféhez.
-Amúgy milyen óra jön?
-Niki?
-Titi?
-Asszem matek...-Bementünk a terembe. A tanár úr fapofával közölte, hogy témazárót írunk. Elénk rakta a 10 oldalas dolgozatot. Elkezdtem lapozgatni, de egy olyan feladatot sem találtam, ami ismerős lett volna, bár ez nem nagy csoda. Becsuktam a doga füzetet. Egy szám vonta magára a figyelmem: 19.
-Tanár úr, ez nem a mi témazárónk. Mi még csak 10.-esek vagyunk, és ez 19-es dolgozat.
-Ez nem a 19/c?
-Mi csak 10.-esek vagyunk. 10/a. -A tanár idegesen megnézte a lapjait.
-Igaza van. Elnézést kérek.-Összeszedte a lapokat, és-mivel kiderült, hogy lent hagyta a cuccait -szabad foglalkozást rendelt. Titiékkel mindent megdumáltunk amíg kicsengettek. Aztán még valahogy túléltük a további 5 órát, és mentünk Patiékhoz.
-Akkor most felhívjuk a lányokat.-Eszti lépett be skypera.
-Szia! Panni?
-Sziasztok! Már alszik. Elég megerőltetően unalmas ez a hét.
-Nekünk mondod?
-Nem nektek volt egymás után 4 matek, és 3 kémia, turbózva 5 fizikával.
-Az nagyon jó. És mit csináltál?
-Mindjárt átküldöm!
-De édi!
-Köszi. Ezen dolgoztam egész nap.
-Az unalom nagy úr. Tudtad?
-Most már igen.
-A srácokkal beszéltetek?
-Min Hyun és JR minden nap, vagy kétnaponta felhívnak. Veletek mi van nagy szerelmesek?
-Á, semmi. Pati és Niki még bírják, de egyre többet emlegetik a fiúkat.
-És Ren cica hogy van?
-MI! Először is nem cica...
-Még. Még nem. Igaz?
-Jól van na! Bevallom, hiányzik. Most boldog vagy?
-Teljes mértékben.
-És a te kis Min Hyunocskád hogy van?
-Hehehe! Attól függetlenül, hogy ennyi kicsinyítőjelzőt használsz, nem került hozzám közelebb.
-Tényleg?
-Most mit vágsz ilyen képet Niki? Csak haverok vagyunk, semmi több.
-Hallottál már fiú-lány barátságról?
-Aha. És???
-Szerintem nem létezik.
-Az a te véleményed. Bár mondjuk szerintem sem, mert az egyik fél a végén már úgy is többet akar.
-Na látod. Ó, szia Panni!
-Eszti, mit csinálsz te éjfélkor? Holnap suli. Gyere aludni!
-Mindjárt. Bocs csajok, de igaza van. Holnap nem lesz matek, amin tudnék pihenni.
-Akkor jóéjt!
-Majd még valamikor dumálunk! Sziasztok!
-Szia!-Pati lecsukta a laptopot.
-Na? Felhívjuk a srácokat is, vagy inkább járjunk egyet?
-Hagyjuk a srácokat aludni, viszont sétálni sincs kedvem.-Dumáltunk pár órán keresztül, aztán hazaértek Pati szülei.
-Patikám, milyen napod volt?
-Semmi különleges, anya.
-Menjünk. Gondolom tanulni is akarsz.
-Vagy nem. Baek Ho fontosabb.-Súgtam oda Titi, hogy Pati ősei ne hallják. Titi háza előtt is leálltunk még dumálni, aztán hazaérve nekiültem a tanulásnak. Nagy nehezen rávettem magam arra, hogy kinyissam a tankönyvet, de be is csuktam, mert inkább felugrottam facebookra, hátha van valami új story. Estefelé vacsiztam, aztán megnéztem pár videót. Hajnalban valamikor elaludtam. Reggel majdnem elkéstem a suliból, aztán jöhettek a kínszenvedéses kémiák, és fizikák, bár ma biosz, matek, föci, töri és magyar is volt. Kémián Titi tegnapi gondolataival foglalkoztam, hogy is lehetne felgyorsítani azt az órát, de sajna pár Aron feliratnál, és egy rakás szivecskénél tovább nem jutottam. A többi nap is valahogy így telt. Szombat, vasárnap a lányokkal dumáltunk, felhívtuk az ikreket, vagy csak shoppingoltunk egy jót. A hetek sorra múltak, és egyre gyorsabban közeledett az őszi szünet, amikoris Aron ígértéhez híven leutazik hozzám. Jaj de várom már! Talán még a kémia órák végét sem vártam soha ennyire, mint ezt a napot. Mikor lesz már szünet!?
Miért létezik ez a nyamvadt ISKOLA???? Ha nem lenne, napszemüvegben ücsöröghetnék a tengerparton Aron mellett, de nem! Itt kell poshadni az unalmasnál unalmasabb tanórákon, úgy, hogy lehetőleg ne aludjak el. Aron-a mázlista-már végzett mára. Amúgy épp fizikán ülünk, és a legtöbb osztálytársam vagy a facebookon lóg, vagy alszik. Hogy figyelni? Néha beköpünk pár kérdést, és a tanár úr arról dumál. De most komolyan! Kit izgat, hogy milyen atomokat találtak, meg a mágneses hülyeség? Még az első hétnek sincs vége, de már annyira várom a legközelebbi szünetet, hogy azt nem lehet kifejezni semmivel. És persze elegem van az összes új-és régi tanárból.
-Niki!-Felkaptam a fejem, amikor Titi megrángatta a karom.
-Mi van? Vége az órának?-Suttogtam.
-3 perc, és mehetünk. De szerinted hogy lehetne felturbózni azt a nyomesz órát? A mutatók mintha visszafelé járnának.
-Aha. És ezért kellett félbeszakítanod a legszebb gondolataimat?
-Ja, bocs. Pati elaludt, szóval nem tudtam kivel tudnám megosztani ezt a gondolatot.
-És Ren?
-Interjún van. Gondolod, hogy érdekelné az óraturbózás? Van elég gondja nélküle is.
-Ez igaz. Kezd el ébresztgetni Patit, mert mindjárt vége.
-Minek? A csengőre mindig felébred.-Kezdődött a visszaszámlálás. Az osztály üdvrivalgásban tört ki, amikor megszólalt az óra-és unalmas kínszenvedés végét jelző annyira szeretett hang. Pati felkapta a fejét, és mintha energiát gyűjtött volna eddig, felpattant. A folyosón megvártuk egymást, aztán lementünk a büféhez.
-Amúgy milyen óra jön?
-Niki?
-Titi?
-Asszem matek...-Bementünk a terembe. A tanár úr fapofával közölte, hogy témazárót írunk. Elénk rakta a 10 oldalas dolgozatot. Elkezdtem lapozgatni, de egy olyan feladatot sem találtam, ami ismerős lett volna, bár ez nem nagy csoda. Becsuktam a doga füzetet. Egy szám vonta magára a figyelmem: 19.
-Tanár úr, ez nem a mi témazárónk. Mi még csak 10.-esek vagyunk, és ez 19-es dolgozat.
-Ez nem a 19/c?
-Mi csak 10.-esek vagyunk. 10/a. -A tanár idegesen megnézte a lapjait.
-Igaza van. Elnézést kérek.-Összeszedte a lapokat, és-mivel kiderült, hogy lent hagyta a cuccait -szabad foglalkozást rendelt. Titiékkel mindent megdumáltunk amíg kicsengettek. Aztán még valahogy túléltük a további 5 órát, és mentünk Patiékhoz.
-Akkor most felhívjuk a lányokat.-Eszti lépett be skypera.
-Szia! Panni?
-Sziasztok! Már alszik. Elég megerőltetően unalmas ez a hét.
-Nekünk mondod?
-Nem nektek volt egymás után 4 matek, és 3 kémia, turbózva 5 fizikával.
-Az nagyon jó. És mit csináltál?
-Mindjárt átküldöm!
-Köszi. Ezen dolgoztam egész nap.
-Az unalom nagy úr. Tudtad?
-Most már igen.
-A srácokkal beszéltetek?
-Min Hyun és JR minden nap, vagy kétnaponta felhívnak. Veletek mi van nagy szerelmesek?
-Á, semmi. Pati és Niki még bírják, de egyre többet emlegetik a fiúkat.
-És Ren cica hogy van?
-MI! Először is nem cica...
-Még. Még nem. Igaz?
-Jól van na! Bevallom, hiányzik. Most boldog vagy?
-Teljes mértékben.
-És a te kis Min Hyunocskád hogy van?
-Hehehe! Attól függetlenül, hogy ennyi kicsinyítőjelzőt használsz, nem került hozzám közelebb.
-Tényleg?
-Most mit vágsz ilyen képet Niki? Csak haverok vagyunk, semmi több.
-Hallottál már fiú-lány barátságról?
-Aha. És???
-Szerintem nem létezik.
-Az a te véleményed. Bár mondjuk szerintem sem, mert az egyik fél a végén már úgy is többet akar.
-Na látod. Ó, szia Panni!
-Eszti, mit csinálsz te éjfélkor? Holnap suli. Gyere aludni!
-Mindjárt. Bocs csajok, de igaza van. Holnap nem lesz matek, amin tudnék pihenni.
-Akkor jóéjt!
-Majd még valamikor dumálunk! Sziasztok!
-Szia!-Pati lecsukta a laptopot.
-Na? Felhívjuk a srácokat is, vagy inkább járjunk egyet?
-Hagyjuk a srácokat aludni, viszont sétálni sincs kedvem.-Dumáltunk pár órán keresztül, aztán hazaértek Pati szülei.
-Patikám, milyen napod volt?
-Semmi különleges, anya.
-Menjünk. Gondolom tanulni is akarsz.
-Vagy nem. Baek Ho fontosabb.-Súgtam oda Titi, hogy Pati ősei ne hallják. Titi háza előtt is leálltunk még dumálni, aztán hazaérve nekiültem a tanulásnak. Nagy nehezen rávettem magam arra, hogy kinyissam a tankönyvet, de be is csuktam, mert inkább felugrottam facebookra, hátha van valami új story. Estefelé vacsiztam, aztán megnéztem pár videót. Hajnalban valamikor elaludtam. Reggel majdnem elkéstem a suliból, aztán jöhettek a kínszenvedéses kémiák, és fizikák, bár ma biosz, matek, föci, töri és magyar is volt. Kémián Titi tegnapi gondolataival foglalkoztam, hogy is lehetne felgyorsítani azt az órát, de sajna pár Aron feliratnál, és egy rakás szivecskénél tovább nem jutottam. A többi nap is valahogy így telt. Szombat, vasárnap a lányokkal dumáltunk, felhívtuk az ikreket, vagy csak shoppingoltunk egy jót. A hetek sorra múltak, és egyre gyorsabban közeledett az őszi szünet, amikoris Aron ígértéhez híven leutazik hozzám. Jaj de várom már! Talán még a kémia órák végét sem vártam soha ennyire, mint ezt a napot. Mikor lesz már szünet!?
19. Könnyes búcsú
Eszti:
Miután visszamentünk a hotelba-és vége lett a divattalálkozónak-elkezdtünk pakolni Pannival. JR és Min Hyun is segítettek valamennyit, de inkább csak szóval tartottak.
-Muszáj ma hazamennetek?-Ült le nyafogva JR az ágy szélére.
-Sajnos igen, de majd átjöhettek, vagy mi jövünk valamikor...talán...-Sóhajtott Panni.
-Miért csak talán?-Vonta fel a szemöldökét Min Hyun.-Nem vagytok olyan messze.
-Hát csak tudod, reggeltől estig dolgozunk, suli meg egyebek, és csak éjfél körül esünk haza. De ez mindig is így volt. De talán hétvégét tudunk majd egyeztetni.
-Kár, hogy nem maradhattok. Mi lesz velünk?
-Semmi különös. Hülyültök, ahogy eddig is, paráztok a dogák és a tanárok miatt, és koncerteztek. Új albumok, számok, interjúk, meg hasonlók. Ami eddig is volt.
-Ja, csak mostantól kezdve jön az aggódás is miattatok.
-Ugyan, nem kell félteni minket.
-De attól még jó, ha gondoltok ránk. Igaz, Eszti?
-Én nem akarok állandóan csuklani.
-Nem fogsz. Csak 2 percenként. Úgy jó?
-Ez remek. csak meg ne fulladjak. Ugye hagysz majd levegőt venni?
-Nem hiszem. Igaz Min Hyun? Majd képzeletben becibálod az ágyba..
-JR!!!!
-Tudom milyen fantáziád van. Ismerlek.
-Na jó, elég volt! Kint veszekedhettek!-A fiúk elhallgattak, és megszeppenve néztek rám. Mikor kész voltunk a pakolással a fiúk segítettek lecipelni a táskákat az aulába. Már mindenki lent várt minket. Kocsiba ültünk, és kiautókáztunk a reptérre. Leadtuk a csomagokat, és búcsúzkodni kezdtünk. Először a lányokat öleltük végig.
-Majd gyertek fel skype-ra. Ott tudunk majd beszélni.
-De most lehetőleg ne éjnek idején hívjatok jó? Nektek suliidőben-amilyenek a tanárok észre sem veszik-max délután 3-ig.-Még egyszer megöleltem Titit, aztán Pati következett.
-Majd egyszer lehozzátok Jint is Magyarországra?
-Ennyire összehaverkodtatok? Majd megkérdezem van-e kedve.
-Köszi!-És a lányok közül utoljára Niki.
-Remélem nem halsz meg Aron nélkül valami szerelmi bánatban.
-Eszti! Na jó, igazad van, majd valahogy megpróbálom túlélni.
-Ha olyan lesz a téli szünet akkor majd átruccanhattok hozzánk.
-Persze! Hiszen itt vagytok a szomszédban. Nem is tudom miért nem találkoztunk annyit.-Végül a fiúk. Ren, Aron, Baek Ho, JR.
-Vigyázz majd Pannira. Tudom, hogy milyen kelekótya tud lenni.
-Igen is kapitány!-És legeslegvégül Min Hyun. Szorosan átölelt.
-Vigyázz magadra! És majd hívj fel ha leszálltatok a repülőről. És próbálj majd minél többször írni.
-Megpróbálok, ígérem!
-És mikor tudtok majd újra eljönni?
-Kisasszonyok, indulniuk kell!-Állt meg mögöttünk egy öltönyös férfi.
-Nem tudom, de majd írok!-Egy utolsó ölelés, aztán az öltönyös emberke felkísért minket a repülőre. Még egyszer hátranéztem a tömegben, de akkor már a rengeteg ember eltakarta őket. Pár perc múlva már Tokió felé repültünk.
Pati:
Visszamentünk a hotelba, és összeszedtük mi is a cuccainkat. Azon vaciláltam melyik összeállítást vegyem majd fel az utazáshoz, amikor Baek Ho átölelt. Egy darabig csendben álltunk.
-Hiányozni fogsz cicám. Nagyon.
-Hidd el te is nekem. Szerinted melyik legyen, a zöld vagy a fehér?-Elengedett, és szemügyre vette a ruhákat. Kicsit elgondolkodni látszott.
-A zöld. az jobban emlékeztet a nyárra. Szeretnék még adni valamit... - Egy kis fehér macit adott a kezembe.
Piros masni volt a nyakában, és a tappancsa meg szív alakú. A kis gomb szemeivel olyan cukin nézett rám!
-Köszönöm! Nagyon fogok rá vigyázni!-Ugrottam a nyakába. Egy szenvedélyes csók után a táskámból előszedtem egy barna plüssmacit, és nekiadtam.
-Erről mindig eszembe fogsz jutni.-Mosolygott. egy nagy ölelés után elmentem zuhanyozni, aztán hajnalig aludtunk. Még bepakoltam a kint maradt holmiim. Valaki kopogott az ajtón.
-Pati kész vagy? Nemsokára indulunk!
-Szép jó hajnalt Niki! A fiúk hol vannak?
-Hoznak valami kaját, mindjárt megjönnek.-Pár perc múlva be is futottak. gyorsan reggeliztünk, aztán szomorkás hangulatban indultunk a reptérre.
-Már most hiányzol.-Ölelt magához Baek Ho. Kicsordultak a könnyeim.
-Minden nap hívj majd fel.-Szipogtam. Ő lehajolt, hogy megcsókoljon, de eltoltam magamtól.-Ország-világ előtt még nem. Nem akarok újságcímlapra kerülni vagy bármilyen botrányt!-Letörölte a könnyeket az arcomról.
-Baek Ho, menniük kell.-Tette kezét JR Baek Ho vállára. Még egyszer visszaintegettem, aztán a tömeg eltakarta őket.Egy kis időre csak. Vagy egy hónapra, évre...
-Tudom, hogy már most hiányzik. De próbálj meg felvidulni. Ő sem akarhatja, hogy mindig szomorú legyél.
-Ezt nem értheted Niki.
-Hidd el, én is pont ebben a szituációban vagyok.
-Ja, persze. -Elővettem a Baek Ho Macit és azt gyűrögettem, míg el nem aludtam.
Miután visszamentünk a hotelba-és vége lett a divattalálkozónak-elkezdtünk pakolni Pannival. JR és Min Hyun is segítettek valamennyit, de inkább csak szóval tartottak.
-Muszáj ma hazamennetek?-Ült le nyafogva JR az ágy szélére.
-Sajnos igen, de majd átjöhettek, vagy mi jövünk valamikor...talán...-Sóhajtott Panni.
-Miért csak talán?-Vonta fel a szemöldökét Min Hyun.-Nem vagytok olyan messze.
-Hát csak tudod, reggeltől estig dolgozunk, suli meg egyebek, és csak éjfél körül esünk haza. De ez mindig is így volt. De talán hétvégét tudunk majd egyeztetni.
-Kár, hogy nem maradhattok. Mi lesz velünk?
-Semmi különös. Hülyültök, ahogy eddig is, paráztok a dogák és a tanárok miatt, és koncerteztek. Új albumok, számok, interjúk, meg hasonlók. Ami eddig is volt.
-Ja, csak mostantól kezdve jön az aggódás is miattatok.
-Ugyan, nem kell félteni minket.
-De attól még jó, ha gondoltok ránk. Igaz, Eszti?
-Én nem akarok állandóan csuklani.
-Nem fogsz. Csak 2 percenként. Úgy jó?
-Ez remek. csak meg ne fulladjak. Ugye hagysz majd levegőt venni?
-Nem hiszem. Igaz Min Hyun? Majd képzeletben becibálod az ágyba..
-JR!!!!
-Tudom milyen fantáziád van. Ismerlek.
-Na jó, elég volt! Kint veszekedhettek!-A fiúk elhallgattak, és megszeppenve néztek rám. Mikor kész voltunk a pakolással a fiúk segítettek lecipelni a táskákat az aulába. Már mindenki lent várt minket. Kocsiba ültünk, és kiautókáztunk a reptérre. Leadtuk a csomagokat, és búcsúzkodni kezdtünk. Először a lányokat öleltük végig.
-Majd gyertek fel skype-ra. Ott tudunk majd beszélni.
-De most lehetőleg ne éjnek idején hívjatok jó? Nektek suliidőben-amilyenek a tanárok észre sem veszik-max délután 3-ig.-Még egyszer megöleltem Titit, aztán Pati következett.
-Majd egyszer lehozzátok Jint is Magyarországra?
-Ennyire összehaverkodtatok? Majd megkérdezem van-e kedve.
-Köszi!-És a lányok közül utoljára Niki.
-Remélem nem halsz meg Aron nélkül valami szerelmi bánatban.
-Eszti! Na jó, igazad van, majd valahogy megpróbálom túlélni.
-Ha olyan lesz a téli szünet akkor majd átruccanhattok hozzánk.
-Persze! Hiszen itt vagytok a szomszédban. Nem is tudom miért nem találkoztunk annyit.-Végül a fiúk. Ren, Aron, Baek Ho, JR.
-Vigyázz majd Pannira. Tudom, hogy milyen kelekótya tud lenni.
-Igen is kapitány!-És legeslegvégül Min Hyun. Szorosan átölelt.
-Vigyázz magadra! És majd hívj fel ha leszálltatok a repülőről. És próbálj majd minél többször írni.
-Megpróbálok, ígérem!
-És mikor tudtok majd újra eljönni?
-Kisasszonyok, indulniuk kell!-Állt meg mögöttünk egy öltönyös férfi.
-Nem tudom, de majd írok!-Egy utolsó ölelés, aztán az öltönyös emberke felkísért minket a repülőre. Még egyszer hátranéztem a tömegben, de akkor már a rengeteg ember eltakarta őket. Pár perc múlva már Tokió felé repültünk.
Pati:
Visszamentünk a hotelba, és összeszedtük mi is a cuccainkat. Azon vaciláltam melyik összeállítást vegyem majd fel az utazáshoz, amikor Baek Ho átölelt. Egy darabig csendben álltunk.
-Hiányozni fogsz cicám. Nagyon.
-Hidd el te is nekem. Szerinted melyik legyen, a zöld vagy a fehér?-Elengedett, és szemügyre vette a ruhákat. Kicsit elgondolkodni látszott.
-A zöld. az jobban emlékeztet a nyárra. Szeretnék még adni valamit... - Egy kis fehér macit adott a kezembe.
-Köszönöm! Nagyon fogok rá vigyázni!-Ugrottam a nyakába. Egy szenvedélyes csók után a táskámból előszedtem egy barna plüssmacit, és nekiadtam.
-Erről mindig eszembe fogsz jutni.-Mosolygott. egy nagy ölelés után elmentem zuhanyozni, aztán hajnalig aludtunk. Még bepakoltam a kint maradt holmiim. Valaki kopogott az ajtón.
-Pati kész vagy? Nemsokára indulunk!
-Szép jó hajnalt Niki! A fiúk hol vannak?
-Hoznak valami kaját, mindjárt megjönnek.-Pár perc múlva be is futottak. gyorsan reggeliztünk, aztán szomorkás hangulatban indultunk a reptérre.
-Már most hiányzol.-Ölelt magához Baek Ho. Kicsordultak a könnyeim.
-Minden nap hívj majd fel.-Szipogtam. Ő lehajolt, hogy megcsókoljon, de eltoltam magamtól.-Ország-világ előtt még nem. Nem akarok újságcímlapra kerülni vagy bármilyen botrányt!-Letörölte a könnyeket az arcomról.
-Baek Ho, menniük kell.-Tette kezét JR Baek Ho vállára. Még egyszer visszaintegettem, aztán a tömeg eltakarta őket.Egy kis időre csak. Vagy egy hónapra, évre...
-Tudom, hogy már most hiányzik. De próbálj meg felvidulni. Ő sem akarhatja, hogy mindig szomorú legyél.
-Ezt nem értheted Niki.
-Hidd el, én is pont ebben a szituációban vagyok.
-Ja, persze. -Elővettem a Baek Ho Macit és azt gyűrögettem, míg el nem aludtam.
kedd, február 11, 2014
18. Divatguru
Pati:
Baek Hoval szinte minden nap elmentünk valahová. Egyszer a tengerpartra, egyszer a kilátóhoz, megmutatta Szöult, egyszóval nagyon jól elvoltunk. A lányokkal nem is nagyon találkoztam, mert mindig lekötött a szerelmem. Ma reggel szomorú arccal nézett rám.
-Mi a baj?
-Holnap haza kell mennetek.
-Máris?
-Titi mondta. Holnap hajnalban indultok.
-Nem akarok még hazamenni. Olyan jó itt, veled...-Bújtam a meleg ölelésébe. A vállamra fektette a fejét, és apró csókokat nyomott a nyakamra.
-Én sem akarom, hogy elmenjetek, de muszáj. Év közben mi sem tudnánk annyit foglalkozni veletek. A munka, suli, interjúk, meg még a fene tudja mennyi vacak lesz.
-Megértelek, de akkor legkorábban csak karácsonykor tudnánk találkozni.
-Csak akkor?-Mint egy szomorú kisfiú. Ahogy az arcára néztem elfogott a nevethetnék.
-Ma van az utolsó nap, úgyhogy érezzük jól magunkat!
-De nem akarom hogy elmenj.
-Ne nyafogj már! Nekem is elmegy a kedvem mindentől.
-Jól van na! Mit akarsz csinálni?
-Hát... Terveztél valamit mára?
-Igen, mint mindig.
-És, hová megyünk?
-Meglepi!
-De ez nem ér!
-Miért? Csak annyit mondok, hogy nagyon szép, és tuti tetszeni fog.
-Valami város?
-Nem.
-Épület?
-Majdnem. Csak benne van.
-Kiállítás?
-Erre nem mondok semmit.
-Akkor eltaláltam?-Nem válaszolt csak gázt adott, és elindultunk. Száguldottunk az autópályán.Egy kis idő múlva beértünk egy városba, aztán Baek Ho leparkolt egy szürke épület előtt. Az üvegházon egy nagy plakát függött, egy lánnyal, aki elképesztően cuki ruhát viselt.
-Egy ruhakiállítás?
-Bingó! Várj, ez meglepi, neked nem szabad tudni!
-Bebe, már rájöttem!-Átöleltem a nyakánál, és egy hosszú csókot nyomtam ajkaira. Aztán bementünk az épületbe. Bent mindenhol babák, és szebbnél szebb ruhák sorakoztak. A szám is tátva maradt. A falakon divatbemutatós képek, esküvői ruhákról fotók, és mindenhol ruha, ruha, ruha, ruha és ruha. És persze a hozzájuk tartozó szebbnél szebb kiegészítők. Ott egy vörös hosszú egybe ruha hatalmas rózsával, a másik égszínkék lila fátyollal, amott egy sárgás rövid, ott egy piros koktél, az egy hosszú színátmenetes, az fekete csillogós, az szívkivágásos....
-Na, tetszik?
-Mire számítottál? Még szép, hogy tetszik.-Míg az aulában körbementünk volt kerek 2 óra, aztán az emeletek következtek(12 emelet, és mindegyiket végignézni 2-2 óra volt). Baek Ho már a 10.-en elfáradt, és csak végigfutotta a bábukat. Én mindegyiknek amelyik tetszett megbámultam az anyagát, lefényképeztem, elolvastam ki készítette, általános tudnivalókat, stb. Bár a végére már én is kezdtem elfáradni, de annyira odavoltam, hogy észre sem vettem, csak hazafelé a kocsiban.
-Nem érzem a lábamat.
-Hehe.
-Nem vicces!
-Nem az. Képes voltál végignézni azt a kb. 20000 ruhát, 12 emeleten.
-És ezen mi a nevetnivaló?
-Semmi. Ne kapd fel a vizet cicám!-Egy puszit adott az arcomra, és csenden száguldottunk tovább.
Otthon aztán végignéztem a több mint 2500 képet, szóval Baek Ho kicsit kevesebbet mondott a kelleténél. Na mindegy. Elkezdtem összeszedni a cuccaimat. Ha holnap utazunk ne reggel kelljen rohangálnom. Észre sem vettem, hogy Baek Ho kijött a fürdőből.
-Már most pakolsz?
-Nem akarok holnap hajnalban rohangálni.
-Nem akarom hogy elmenj...-Ölelte át a derekam. Befészkeltem magam az ölelésébe.
-Tudod, hogy muszáj. Egyszer mindennek vége.
-Nem.
-Ezt hogy érted?
-Ennek nem lesz vége ameddig élünk...-Felemelte a fejem, és ajkainkat összenyomta. Hosszú, hosszú csók következett. Utána felkapott az ölébe.
-Nem mehetsz sehová. Nem engedlek el!-Leült a kanapéra, és beültetett az ölébe, utána szorosan átölelt. Olyan jó vele... Ő elfogad úgy, ahogy vagyok: divat őrülten, kicsit lustán, néha rosszkedvűen. Mellette lehetek önmagam. Nem kell játszani a jópofit, a sértődős dívát. Nem akarok hazamenni! Otthon megint a rohanás lesz, semmire nem jut idő a tanuláson kívül, és még őt sem láthatom majd minden nap.
...
Egy nagy puszira ébredtem. Baek Ho mosolyogva nézett rám.
-Jó reggelt kiscicám!
-Neked is. Hány óra van?
-Fél 5, miért?-Visszaestem a kanapéra, és magamra húztam a takarót.-Most meg mi bajod van?
-Semmi.
-Biztos?
-Tényleg semmi, csak nem akarok hazamenni. Pedig muszáj. kezdődnek az unalmas tanórák, a hosszú tanulások, és megint nem lesz időm semmire. És ezen kívül még veled sem találkozhatok naponta.-Felültem és néztem a szomorú arcát. Egyszer csak kopogtak.
-Igen?
-Eszti vagyok, zavarok?
-Nem, gyere!-Baek Ho beengedte. Eszti mosolyogva ült le mellém.
-Fogadni mernék, hogy te sem akarsz hazamenni.
-Eltaláltad.
-Még itt az egész délután. Érezd jól magad, amíg lehet. Hidd el nekem sem könnyű. Egy fél éven keresztül hallgathatom majd, ahogy Panni JRről áradozik, és nyugtatgatnom kell majd, hogy nincs semmi baja, és biztos szeret, meg ilyesmi.
-Jó, de ti közelebb vagytok. JR bármikor átmehet hozzátok.
-Annyira nem bármikor. Egész héten hajnalban kell kelnünk, és éjfélkor érünk haza. De annyira nem borzasztó. Amúgy a mi gépünk éjfélkor indul, és az is lehetséges, hogy karácsonykor is dolgoznunk kell.
-De akkor is. Anyuék halálra fognak csesztetni azzal, hogy ezért nem jók a távkapcsolatok, meg hogy miért vagyok ilyen hülye...-Egy kicsit elgondolkodott, aztán inkább terelte a témát.
-Van kedved sétálni? Jin nemsokára itt lesz, és mivel annyit meséltünk rólatok szeretne veletek megismerkedni.
-Jin? Ő az akivel eltévedtetek a múltkor?
-Nem vele, hanem már visszafelé. Amúgy ő is egy divatguru. Na, jössz?
-Hát, miért ne? Nem baj szívem?
-Nem, van egy kis dolgom, menjetek csak.-Adtam neki egy gyors puszit, aztán lementünk az aulába.
-Szia Jin!
-Heló, biztos te vagy Pati.
-Igen. Hallom te is odavagy a ruhákért.
-Ez csak természetes nálam. Esztit is nyaggattam, de ő nem annyira bírja a tűsarkúkat, meg a rövid cuccokat. És végre valaki... Voltál már a ruhakiállításon? hatalmas termek, valami 3400 ruhával, és mindegyik más.
-Nem csak 2500 van?
-Még a pincében is voltak, de az nem valami nagy szám. Amúgy azt is csak hosszas keresgélés után találtam meg.-Végre valaki! legalább nem én vagyok az egyetlen aki ilyen őrült módon képes viselkedni a divat iránt. :) Egy jódarabig az aulában dumáltunk, aztán kint az utcán sétálgattunk. Tök jó fej ez a Jin. Végre valaki megért a divatszerelmemmel kapcsolatban.
Baek Hoval szinte minden nap elmentünk valahová. Egyszer a tengerpartra, egyszer a kilátóhoz, megmutatta Szöult, egyszóval nagyon jól elvoltunk. A lányokkal nem is nagyon találkoztam, mert mindig lekötött a szerelmem. Ma reggel szomorú arccal nézett rám.
-Mi a baj?
-Holnap haza kell mennetek.
-Máris?
-Titi mondta. Holnap hajnalban indultok.
-Nem akarok még hazamenni. Olyan jó itt, veled...-Bújtam a meleg ölelésébe. A vállamra fektette a fejét, és apró csókokat nyomott a nyakamra.
-Én sem akarom, hogy elmenjetek, de muszáj. Év közben mi sem tudnánk annyit foglalkozni veletek. A munka, suli, interjúk, meg még a fene tudja mennyi vacak lesz.
-Megértelek, de akkor legkorábban csak karácsonykor tudnánk találkozni.
-Csak akkor?-Mint egy szomorú kisfiú. Ahogy az arcára néztem elfogott a nevethetnék.
-Ma van az utolsó nap, úgyhogy érezzük jól magunkat!
-De nem akarom hogy elmenj.
-Ne nyafogj már! Nekem is elmegy a kedvem mindentől.
-Jól van na! Mit akarsz csinálni?
-Hát... Terveztél valamit mára?
-Igen, mint mindig.
-És, hová megyünk?
-Meglepi!
-De ez nem ér!
-Miért? Csak annyit mondok, hogy nagyon szép, és tuti tetszeni fog.
-Valami város?
-Nem.
-Épület?
-Majdnem. Csak benne van.
-Kiállítás?
-Erre nem mondok semmit.
-Akkor eltaláltam?-Nem válaszolt csak gázt adott, és elindultunk. Száguldottunk az autópályán.Egy kis idő múlva beértünk egy városba, aztán Baek Ho leparkolt egy szürke épület előtt. Az üvegházon egy nagy plakát függött, egy lánnyal, aki elképesztően cuki ruhát viselt.
-Egy ruhakiállítás?
-Bingó! Várj, ez meglepi, neked nem szabad tudni!
-Bebe, már rájöttem!-Átöleltem a nyakánál, és egy hosszú csókot nyomtam ajkaira. Aztán bementünk az épületbe. Bent mindenhol babák, és szebbnél szebb ruhák sorakoztak. A szám is tátva maradt. A falakon divatbemutatós képek, esküvői ruhákról fotók, és mindenhol ruha, ruha, ruha, ruha és ruha. És persze a hozzájuk tartozó szebbnél szebb kiegészítők. Ott egy vörös hosszú egybe ruha hatalmas rózsával, a másik égszínkék lila fátyollal, amott egy sárgás rövid, ott egy piros koktél, az egy hosszú színátmenetes, az fekete csillogós, az szívkivágásos....
-Na, tetszik?
-Mire számítottál? Még szép, hogy tetszik.-Míg az aulában körbementünk volt kerek 2 óra, aztán az emeletek következtek(12 emelet, és mindegyiket végignézni 2-2 óra volt). Baek Ho már a 10.-en elfáradt, és csak végigfutotta a bábukat. Én mindegyiknek amelyik tetszett megbámultam az anyagát, lefényképeztem, elolvastam ki készítette, általános tudnivalókat, stb. Bár a végére már én is kezdtem elfáradni, de annyira odavoltam, hogy észre sem vettem, csak hazafelé a kocsiban.
-Nem érzem a lábamat.
-Hehe.
-Nem vicces!
-Nem az. Képes voltál végignézni azt a kb. 20000 ruhát, 12 emeleten.
-És ezen mi a nevetnivaló?
-Semmi. Ne kapd fel a vizet cicám!-Egy puszit adott az arcomra, és csenden száguldottunk tovább.
Otthon aztán végignéztem a több mint 2500 képet, szóval Baek Ho kicsit kevesebbet mondott a kelleténél. Na mindegy. Elkezdtem összeszedni a cuccaimat. Ha holnap utazunk ne reggel kelljen rohangálnom. Észre sem vettem, hogy Baek Ho kijött a fürdőből.
-Már most pakolsz?
-Nem akarok holnap hajnalban rohangálni.
-Nem akarom hogy elmenj...-Ölelte át a derekam. Befészkeltem magam az ölelésébe.
-Tudod, hogy muszáj. Egyszer mindennek vége.
-Nem.
-Ezt hogy érted?
-Ennek nem lesz vége ameddig élünk...-Felemelte a fejem, és ajkainkat összenyomta. Hosszú, hosszú csók következett. Utána felkapott az ölébe.
-Nem mehetsz sehová. Nem engedlek el!-Leült a kanapéra, és beültetett az ölébe, utána szorosan átölelt. Olyan jó vele... Ő elfogad úgy, ahogy vagyok: divat őrülten, kicsit lustán, néha rosszkedvűen. Mellette lehetek önmagam. Nem kell játszani a jópofit, a sértődős dívát. Nem akarok hazamenni! Otthon megint a rohanás lesz, semmire nem jut idő a tanuláson kívül, és még őt sem láthatom majd minden nap.
...
Egy nagy puszira ébredtem. Baek Ho mosolyogva nézett rám.
-Jó reggelt kiscicám!
-Neked is. Hány óra van?
-Fél 5, miért?-Visszaestem a kanapéra, és magamra húztam a takarót.-Most meg mi bajod van?
-Semmi.
-Biztos?
-Tényleg semmi, csak nem akarok hazamenni. Pedig muszáj. kezdődnek az unalmas tanórák, a hosszú tanulások, és megint nem lesz időm semmire. És ezen kívül még veled sem találkozhatok naponta.-Felültem és néztem a szomorú arcát. Egyszer csak kopogtak.
-Igen?
-Eszti vagyok, zavarok?
-Nem, gyere!-Baek Ho beengedte. Eszti mosolyogva ült le mellém.
-Fogadni mernék, hogy te sem akarsz hazamenni.
-Eltaláltad.
-Még itt az egész délután. Érezd jól magad, amíg lehet. Hidd el nekem sem könnyű. Egy fél éven keresztül hallgathatom majd, ahogy Panni JRről áradozik, és nyugtatgatnom kell majd, hogy nincs semmi baja, és biztos szeret, meg ilyesmi.
-Jó, de ti közelebb vagytok. JR bármikor átmehet hozzátok.
-Annyira nem bármikor. Egész héten hajnalban kell kelnünk, és éjfélkor érünk haza. De annyira nem borzasztó. Amúgy a mi gépünk éjfélkor indul, és az is lehetséges, hogy karácsonykor is dolgoznunk kell.
-De akkor is. Anyuék halálra fognak csesztetni azzal, hogy ezért nem jók a távkapcsolatok, meg hogy miért vagyok ilyen hülye...-Egy kicsit elgondolkodott, aztán inkább terelte a témát.
-Van kedved sétálni? Jin nemsokára itt lesz, és mivel annyit meséltünk rólatok szeretne veletek megismerkedni.
-Jin? Ő az akivel eltévedtetek a múltkor?
-Nem vele, hanem már visszafelé. Amúgy ő is egy divatguru. Na, jössz?
-Hát, miért ne? Nem baj szívem?
-Nem, van egy kis dolgom, menjetek csak.-Adtam neki egy gyors puszit, aztán lementünk az aulába.
-Szia Jin!
-Heló, biztos te vagy Pati.
-Igen. Hallom te is odavagy a ruhákért.
-Ez csak természetes nálam. Esztit is nyaggattam, de ő nem annyira bírja a tűsarkúkat, meg a rövid cuccokat. És végre valaki... Voltál már a ruhakiállításon? hatalmas termek, valami 3400 ruhával, és mindegyik más.
-Nem csak 2500 van?
-Még a pincében is voltak, de az nem valami nagy szám. Amúgy azt is csak hosszas keresgélés után találtam meg.-Végre valaki! legalább nem én vagyok az egyetlen aki ilyen őrült módon képes viselkedni a divat iránt. :) Egy jódarabig az aulában dumáltunk, aztán kint az utcán sétálgattunk. Tök jó fej ez a Jin. Végre valaki megért a divatszerelmemmel kapcsolatban.
csütörtök, február 06, 2014
17. Mindenkinek lehet rossz napja part 2. - Álom és valóság
Eszti:
Egy nagy tó partján találtam magam. Egy kis fehér ruhában, mezítláb. A puha fű simogatta a bokám, és a kék víz tükrében a hegyek és a nap gyönyörűen csillogott. Teljesen egyedül voltam. Mellettem egy nagy erdő, sűrű fákkal, és ijesztő hangok szűrődtek ki a hatalmas fenyők közül. Mintha két világ szélén álltam volna. Az egyik a gyönyörű álomvilág, és a másik, a valóság. A tavon egyszer csak egy híd keletkezett, és egy fiú jelent meg rajta. magas, barna hajú, és felém jött. Ekkor valami megragadott, és behúzott az erdőbe. A gyönyörű tó eltűnt a fiúval, és a sötétségben találtam magam. Elindultam a durva, kavicsos úton valami felé. Először egy hegynek néztem, aztán mikor közelebb értem a pikkelyes monstrum megmozdult. Hatalmas zöld szemek, hosszú éles fogak... Ez a sárkányszerű lény egy ugyan olyan lányt tartott a randa karmai között mint én. Az arcán eltorzult fájdalom, és könnyek látszottak. A hatalmas állat nem is foglalkozott velem, hanem lehajította a földre, és elrepült. Odamentem a földön fekvő lányhoz, és leguggoltam hozzá. Felemeltem a fejét, és a barna szemébe néztem.
-Mi a baj?-Kérdeztem tőle. Kettőt szipogott, aztán belekezdett.
-Ez a sárkány a legjobb barátnőm volt. Aztán egyszer valami nem tetszett neki, és hatalmas szörnyé változott. Aztán elsötétítette az erdőt, ahol eddig laktunk, elszakítva ezzel a családomtól. Mindenféle kis lényeket hozott létre, hogy távol tartson valakit. Tegnap este engem elrabolt, és ide hozott. Az a fiú talán le tudná győzni, de most haragszik rám, és túlságosan el van keseredve. Nem tudom mit tehetnék, hogy az erdő újra szép legyen, és hogy megint mellette lehessek...
-Láttam egy barna fiút a tó partján.-Erre a kislány felnézett.-Barna haja volt, és hozzám képest nagyon magas.
-Ő az! Ide tudod hívni, hogy beszéljek vele?
-Miért nem mész te?
-Ide vagyok láncolva. Nem tudok elmozdulni, míg ő nem segít.
-Egy próbát megér!-Elköszöntem a lánytól, és elindultam visszafelé a kemény kavicsokon. Mentem, mentem, és egyszer csak az útnak vége lett. Mikor körülnéztem mindenhol a sötét erdőt láttam, és furcsa-ijesztő hangokat hallottam. Hirtelen a mögöttem lévő kavicsok eltűntek, és a sűrű erdő közepén találtam magam. Egy sárkányszerű pikkelyes, ronda, vörös szemű lény bukkant ki a fák közül, és egyenesen felém jött. Ijedtemben futni kezdtem be a fák sűrűjébe. Pár percig üldözött, aztán sikerült leráznom. Mikor megálltam, hogy most merre is kellene mennem egy kapu jelent meg előttem, és kijött belőle a fiú. Megfogta a kezem, és puha tenyerébe fektette.
-Hála az égnek, hogy jól vagy...-Mosolygott.
-Én nem az vagyok akinek gondolsz. A lányt, aki rád vár, egy sárkányszerű izé tartja fogva.
-És merre van?
-Hát...-Néztem a rengeteg egyforma fa felé.
-Gyere erre!-Mutatott a fiú a kapura. Mikor beléptünk erős fény villant fel, és a barlang előtt voltuk. A fiú odarohant a lányhoz, és az ölébe vette.
-Panni! Édesem!-Kikerekedtek a szemeim. Panni?! Egyszer csak hatalmas dobbanás, és mögöttem leszállt a zöldszemű sárkány. Egy lendülettel a kőfalhoz vágott. Aztán Panni, és a barna fiú felé indult. A fiú nekiugrott, de a monstrum a kőfalnak vágta, mint engem. Aztán tüzes lávát fújt rá, ami megbilincselte. Pannit felkapta, és ugyancsak a falnak vágta. Aztán a hegyes karmával a lány szívébe nyúlt. Felálltam, és odarohantam a lányhoz. A sárkány újra a falhoz vágott, és minden elsötétült.
...
Kinyitottam a szemem. A hotelszobában találtam magam. Minden ugyan ott, ahol eddig is volt. Sehol egy zöldszemű, vagy vörös szemű lény, vagy a tó, esetleg a sűrű erdő.Odakint már kezdett sötétedni, és az eső is elállt. Odaálltam az ablak elé, és elgondolkodva néztem a tájat. Milyen zagyvaságot álmodtam én össze? Sárkányok, sűrű erő, a valóság és az álomvilág... Mi köze van ennek hozzám? Mögöttem nyílt az ajtó, és valaki bejött. Fel sem figyeltem rá, mert a gondolataim máshol jártak. Még arra sem reagáltam, amikor köszönt. Akkor kaptam fel a fejem amikor a vállamra tette a kezét.
-Jól vagy?
-Hogy? Mi?
-Eszti, hol jártál? Most meg miért sírsz?-Az arcomhoz kaptam. Észere sem vettem a könnyeimet. Min Hyun szorosan magához ölelt. Jól esett a meleg ölelése ezután az álom után, de ha megint rossz kedve lesz nem tudom mit csinálok.
-Sajnálom ha megbántottalak.-Töröltem le egy könnycseppet az arcomról.
-Nem a te hibád.
-Akkor miért vannak ilyen hangulatváltakozásaid? Egyszer kiabálsz mindenkivel, aztán együtt vagyunk 5 évesek, utána meg elmész.. valami baj van?
-Csak ma reggel bal lábbal keltem fel. Ennyi az egész.
-Biztos nem én voltam?
-Nem, ne aggódj. Vannak ilyenek. Bár általában ennyire nem szoktam mindenen kiborulni.
-Értem. Szerinted valóra válnak az álmok?
-Ez most hogy jön ide?
-Csak érdekel.
-Hát... A rémálmok remélem nem, de amit nagyon szeretnél, az lehetséges. Főleg ha teszel is annak érdekében. Miért? Álmodtál valamit?
-Hát, nem a legjobbat.
-Mit?-nagyjából elmagyaráztam neki a rémálmomat, aminek minden egyes pillanata úgy élt bennem, mintha tényleg megtörtént volna.
-Ez lehetséges hogy valóra fog válni?
-Remélem nem. Azt mondod Panninak hívták?
-Erre emlékszek. És pont olyan volt mint én.
-Ne aggódj, ez csak egy álom volt.
-És ha tényleg meg fog történni? Ha mindketten meghalunk?
-Nyugodj meg! Nem fog valóra válni.-Közelebb húzott magához, és egy puszit nyomott a homlokomra, hogy megerősítse a mondókáját. Kicsit megnyugtatott, hogy újra önnmaga, és normálisan tudunk beszélgetni. A nap ezelőtt lévő szakaszát, meg majd elfelejtem. Csak talán az álom kivételével.
Egy nagy tó partján találtam magam. Egy kis fehér ruhában, mezítláb. A puha fű simogatta a bokám, és a kék víz tükrében a hegyek és a nap gyönyörűen csillogott. Teljesen egyedül voltam. Mellettem egy nagy erdő, sűrű fákkal, és ijesztő hangok szűrődtek ki a hatalmas fenyők közül. Mintha két világ szélén álltam volna. Az egyik a gyönyörű álomvilág, és a másik, a valóság. A tavon egyszer csak egy híd keletkezett, és egy fiú jelent meg rajta. magas, barna hajú, és felém jött. Ekkor valami megragadott, és behúzott az erdőbe. A gyönyörű tó eltűnt a fiúval, és a sötétségben találtam magam. Elindultam a durva, kavicsos úton valami felé. Először egy hegynek néztem, aztán mikor közelebb értem a pikkelyes monstrum megmozdult. Hatalmas zöld szemek, hosszú éles fogak... Ez a sárkányszerű lény egy ugyan olyan lányt tartott a randa karmai között mint én. Az arcán eltorzult fájdalom, és könnyek látszottak. A hatalmas állat nem is foglalkozott velem, hanem lehajította a földre, és elrepült. Odamentem a földön fekvő lányhoz, és leguggoltam hozzá. Felemeltem a fejét, és a barna szemébe néztem.
-Mi a baj?-Kérdeztem tőle. Kettőt szipogott, aztán belekezdett.
-Ez a sárkány a legjobb barátnőm volt. Aztán egyszer valami nem tetszett neki, és hatalmas szörnyé változott. Aztán elsötétítette az erdőt, ahol eddig laktunk, elszakítva ezzel a családomtól. Mindenféle kis lényeket hozott létre, hogy távol tartson valakit. Tegnap este engem elrabolt, és ide hozott. Az a fiú talán le tudná győzni, de most haragszik rám, és túlságosan el van keseredve. Nem tudom mit tehetnék, hogy az erdő újra szép legyen, és hogy megint mellette lehessek...
-Láttam egy barna fiút a tó partján.-Erre a kislány felnézett.-Barna haja volt, és hozzám képest nagyon magas.
-Ő az! Ide tudod hívni, hogy beszéljek vele?
-Miért nem mész te?
-Ide vagyok láncolva. Nem tudok elmozdulni, míg ő nem segít.
-Egy próbát megér!-Elköszöntem a lánytól, és elindultam visszafelé a kemény kavicsokon. Mentem, mentem, és egyszer csak az útnak vége lett. Mikor körülnéztem mindenhol a sötét erdőt láttam, és furcsa-ijesztő hangokat hallottam. Hirtelen a mögöttem lévő kavicsok eltűntek, és a sűrű erdő közepén találtam magam. Egy sárkányszerű pikkelyes, ronda, vörös szemű lény bukkant ki a fák közül, és egyenesen felém jött. Ijedtemben futni kezdtem be a fák sűrűjébe. Pár percig üldözött, aztán sikerült leráznom. Mikor megálltam, hogy most merre is kellene mennem egy kapu jelent meg előttem, és kijött belőle a fiú. Megfogta a kezem, és puha tenyerébe fektette.
-Hála az égnek, hogy jól vagy...-Mosolygott.
-Én nem az vagyok akinek gondolsz. A lányt, aki rád vár, egy sárkányszerű izé tartja fogva.
-És merre van?
-Hát...-Néztem a rengeteg egyforma fa felé.
-Gyere erre!-Mutatott a fiú a kapura. Mikor beléptünk erős fény villant fel, és a barlang előtt voltuk. A fiú odarohant a lányhoz, és az ölébe vette.
-Panni! Édesem!-Kikerekedtek a szemeim. Panni?! Egyszer csak hatalmas dobbanás, és mögöttem leszállt a zöldszemű sárkány. Egy lendülettel a kőfalhoz vágott. Aztán Panni, és a barna fiú felé indult. A fiú nekiugrott, de a monstrum a kőfalnak vágta, mint engem. Aztán tüzes lávát fújt rá, ami megbilincselte. Pannit felkapta, és ugyancsak a falnak vágta. Aztán a hegyes karmával a lány szívébe nyúlt. Felálltam, és odarohantam a lányhoz. A sárkány újra a falhoz vágott, és minden elsötétült.
...
Kinyitottam a szemem. A hotelszobában találtam magam. Minden ugyan ott, ahol eddig is volt. Sehol egy zöldszemű, vagy vörös szemű lény, vagy a tó, esetleg a sűrű erdő.Odakint már kezdett sötétedni, és az eső is elállt. Odaálltam az ablak elé, és elgondolkodva néztem a tájat. Milyen zagyvaságot álmodtam én össze? Sárkányok, sűrű erő, a valóság és az álomvilág... Mi köze van ennek hozzám? Mögöttem nyílt az ajtó, és valaki bejött. Fel sem figyeltem rá, mert a gondolataim máshol jártak. Még arra sem reagáltam, amikor köszönt. Akkor kaptam fel a fejem amikor a vállamra tette a kezét.
-Jól vagy?
-Hogy? Mi?
-Eszti, hol jártál? Most meg miért sírsz?-Az arcomhoz kaptam. Észere sem vettem a könnyeimet. Min Hyun szorosan magához ölelt. Jól esett a meleg ölelése ezután az álom után, de ha megint rossz kedve lesz nem tudom mit csinálok.
-Sajnálom ha megbántottalak.-Töröltem le egy könnycseppet az arcomról.
-Nem a te hibád.
-Akkor miért vannak ilyen hangulatváltakozásaid? Egyszer kiabálsz mindenkivel, aztán együtt vagyunk 5 évesek, utána meg elmész.. valami baj van?
-Csak ma reggel bal lábbal keltem fel. Ennyi az egész.
-Biztos nem én voltam?
-Nem, ne aggódj. Vannak ilyenek. Bár általában ennyire nem szoktam mindenen kiborulni.
-Értem. Szerinted valóra válnak az álmok?
-Ez most hogy jön ide?
-Csak érdekel.
-Hát... A rémálmok remélem nem, de amit nagyon szeretnél, az lehetséges. Főleg ha teszel is annak érdekében. Miért? Álmodtál valamit?
-Hát, nem a legjobbat.
-Mit?-nagyjából elmagyaráztam neki a rémálmomat, aminek minden egyes pillanata úgy élt bennem, mintha tényleg megtörtént volna.
-Ez lehetséges hogy valóra fog válni?
-Remélem nem. Azt mondod Panninak hívták?
-Erre emlékszek. És pont olyan volt mint én.
-Ne aggódj, ez csak egy álom volt.
-És ha tényleg meg fog történni? Ha mindketten meghalunk?
-Nyugodj meg! Nem fog valóra válni.-Közelebb húzott magához, és egy puszit nyomott a homlokomra, hogy megerősítse a mondókáját. Kicsit megnyugtatott, hogy újra önnmaga, és normálisan tudunk beszélgetni. A nap ezelőtt lévő szakaszát, meg majd elfelejtem. Csak talán az álom kivételével.
16. Mindenkinek lehet rossz napja
Eszti:
Min Hyun ma reggel-különös módon-nem lépett le hajnalok hajnalán. Viszont bal lábbal kelt. Morcos, és kicsit mogorva volt mindenkivel, és én sem voltam kivétel. Sőt, inkább rajtam töltötte ki a mérgét. Mintha én lennék a hibás mindenért. Vagy az volt a baja, hogy ezt csináltam, vagy az, hogy azt csináltam, ha beszéltem hozzá nem tetszett neki, ha nem szóltam hozzá az volt a baja. Teljesen elvesztem. Ennyire rossz napja nem lehet. Vagy ha igen, akkor próbáljon meg uralkodni az érzésein.
-Eszti!
-Igen?
-Most mi bajod van?
-Nekem? Te kiabálsz mindenkivel. Csak baj, ha odafigyelek arra amit mondasz?
-Most miért vagy felháborodva?
-Magadba kéne nézned. Figyelj, ha rossz napod van legalább próbálj uralkodni az indulataidon!-Fogtam a kabátomat, és faképnél hagytam. Lementem az aulába hátha ma is eljött Jin. Csalódnom kellett, mivel a hatalmas teremben egy árva lélek sem volt a portáson kívül. Hirtelen egy kéz ragadta meg a vállam. Mikor megfordultam Min Hyun állt mögöttem.
-Minek jöttél utánam?
-Mégis hová akarsz menni? Zuhog az eső.
-Engem nem zavar. Jó helyen van odakint.
-Akkor miért jöttél le?
-Szerinted ki tud megmaradni egy mogorva sztár mellett?
-Szóval ez vagyok én? Mogorva sztár, igaz?
-Igen. Most az vagy. És már megint kezded.
-Akkor menj ahová akarsz! Nem izgat.
-Majd visszajövök ha gondolkodóképes leszel.-Összehúztam a kabátom zibzárját és kimentem az utcára. Egy darabig elborult aggyal mentem, fogalmam sincs merre, aztán az eső, és a friss levegő kicsit kitisztította a fejem. Elmentem a térre, és megnéztem a kívánságkutat.
-Bárcsak igaz lenne a legenda. Ha valóra váltaná a kívánságokat...-nem is tudom mit kívánnék. Minek vagyok én itt? Úgysem fogja valóra váltani a kívánságomat, akkor sem ha tudnám hogy mit kívánjak. Kimentem a Han partjára. A friss levegő kitisztította az agyam. A szél kicsit feltámadt. A kabátom átázott, és fázni kezdtem. Már nem is értem miért hagytam faképnél. Talán ha most visszamennék talán már tudnék vele rendesen beszélni. Ma totál nem önnmaga. Talán családi gondjai vannak. Bár azokat talán elmondaná, ha tudok segíteni. Magamba borulva mentem a járdán a híd felé. Mikor Jinnel és Titivel jöttünk ide sokkal szebbnek látszott. Bár most nem zúgnak annyira az autók,csak a vizet fröcskölik szanaszét. A korlátra támaszkodva bámultam a vizet, hallgattam az esőt, és gondolataim árjában elmerültem. Most miért nem lehetek inkább valami boldog helyen? Miért kell itt ácsorognom az esőben, pont miatta? Nem értem saját magam sem. Lépteket hallottam, és valaki megállt mögöttem. Csendben hallgatta az esőt, aztán odalépett mellém, és átkarolta a vállam.
-Sajnálom. Nem akartalak megbántani, csak rossz napom van, és nem tudok magammal bánni.
-Megértelek, de rosszul esett, hogy kiabáltál velem.
-Megbocsájtasz nekem? Bár lehet, hogy nem érdemlem meg.
-Talán igen....
-Bevallom nagyon hülyén viselkedtem.
-Megbocsájtok!
-Köszönöm!-Min Hyun szorosan magához ölelt, és egy forró puszit nyomott a homlokomra.-Teljesen átáztál. Nem fagysz meg?
-De, mint mindig.-Néztem fel rá nevetve. Még közelebb húzott magához, és még szorosabban ölelt.-Min Hyun, így meg fogok fulladni...-Nyögtem nagy nehezen ki. Eltolt magától, és lehajtotta a fejét.
-Tényleg sajnálom...
-Hagyjuk már! meg van bocsájtva, úgyhogy csend legyen!-Megint magához akart ölelni, de én odébb szaladtam.
-Most meg mi van?
-Úgysem kapsz el, bebe!-Nekilódultam és futni kezdtem, Min Hyun meglepetten állt egy darabig, aztán rohanni kezdett utánam. Az eső most gyönyörűnek látszott. Kis idő múlva utolért, és megfogta a vállam.
-Megvagy!
-Ez nem ér!-Fordultam hátra.
-Miért?-Torpant meg, és értetlenül bámult rám.
-Mert csak.
-Hogy? Miért nem ér?
-Mert még mindig te vagy a fogó!-Újra futottunk egy nagyot. A vége felé már kezdtem elfáradni, így Min Hyun könnyen utolért. Átkarolt a derekamnál, és megállított.
-Na kiscica, most elkaptalak!
-Megadom magam. Nyertél.
-Így már mindjárt más.
-Miért? Legalább már nem fázunk.
-Menjünk vissza a hotelba.
-Még ne!
-Akkor mit akarsz csinálni itt az esőben?
-Gőzöm sincs, de nem akarok még visszamenni a hotelba.
-És ilyenkor mit akarsz csinálni? Zuhog az eső, és már bőrig áztunk. Meg fogsz fázni.
-De akkor sem akarok. Egész nap ülhetnénk a négy fal között.-Nyafogtam.
-Ezt most komolyan gondoltad, vagy csak nyavajogsz?
-Szerinted?
-Nem tudom, de ha komolyan gondoltad itt hagylak egyedül.
-Csak nyafogok. Neked lehet...
-Haha, de kedves itt valaki. Mindjárt kilihegem a tüdőm, te meg csak nyafogsz.Most azonnal visszamegyünk a hotelba.-Megragadta a csuklóm, és húzott maga után.
-Megint rossz kedved lett?
-Csend legyen!-Fogalmam sincs mi a fene baja van már megint. Miért nem lehet önnmaga? Már megint a kisördög csücsül a vállán és az beszél az agyába. Felrángatott a szobába. Bevágta maga után a fürdőajtót, és fél óráig bent volt.
-Menj, öltözz át. Míg haza nem jövök ne menj sehová!-Becsapta az ajtót, és hallottam ahogy elmegy. Pár perc alatt átöltöztem, és megszárítottam a hajam. Aztán elővettem a telefonom és felhívtam Jint hátha ráér.
-Szia! Mizu veled?
-Semmi különös. Csak azt szeretném megkérdezni, hogy ma meddig dolgozol.
-Hát... Kb este fél 7-ig. Miért?
-Akkor semmi.
-Eszti, valami baj van?
-Semmi, köszi, szia!- Kinyomtam, és eldőltem az ágyon. Miért én vagyok ez a szerencsétlen? Jin sem ér rá, Min Hyun itt hagyott, Panni JRrel van elfoglalva, a lányok nincsenek a közelben, a portáspalinak meg semmi humora. Ezen kívül semmihez nincs kedvem. Mit kezdjek magammal? Átkaroltam a macimat, és lehunytam a szemem.
...
Min Hyun ma reggel-különös módon-nem lépett le hajnalok hajnalán. Viszont bal lábbal kelt. Morcos, és kicsit mogorva volt mindenkivel, és én sem voltam kivétel. Sőt, inkább rajtam töltötte ki a mérgét. Mintha én lennék a hibás mindenért. Vagy az volt a baja, hogy ezt csináltam, vagy az, hogy azt csináltam, ha beszéltem hozzá nem tetszett neki, ha nem szóltam hozzá az volt a baja. Teljesen elvesztem. Ennyire rossz napja nem lehet. Vagy ha igen, akkor próbáljon meg uralkodni az érzésein.
-Eszti!
-Igen?
-Most mi bajod van?
-Nekem? Te kiabálsz mindenkivel. Csak baj, ha odafigyelek arra amit mondasz?
-Most miért vagy felháborodva?
-Magadba kéne nézned. Figyelj, ha rossz napod van legalább próbálj uralkodni az indulataidon!-Fogtam a kabátomat, és faképnél hagytam. Lementem az aulába hátha ma is eljött Jin. Csalódnom kellett, mivel a hatalmas teremben egy árva lélek sem volt a portáson kívül. Hirtelen egy kéz ragadta meg a vállam. Mikor megfordultam Min Hyun állt mögöttem.
-Minek jöttél utánam?
-Mégis hová akarsz menni? Zuhog az eső.
-Engem nem zavar. Jó helyen van odakint.
-Akkor miért jöttél le?
-Szerinted ki tud megmaradni egy mogorva sztár mellett?
-Szóval ez vagyok én? Mogorva sztár, igaz?
-Igen. Most az vagy. És már megint kezded.
-Akkor menj ahová akarsz! Nem izgat.
-Majd visszajövök ha gondolkodóképes leszel.-Összehúztam a kabátom zibzárját és kimentem az utcára. Egy darabig elborult aggyal mentem, fogalmam sincs merre, aztán az eső, és a friss levegő kicsit kitisztította a fejem. Elmentem a térre, és megnéztem a kívánságkutat.
-Bárcsak igaz lenne a legenda. Ha valóra váltaná a kívánságokat...-nem is tudom mit kívánnék. Minek vagyok én itt? Úgysem fogja valóra váltani a kívánságomat, akkor sem ha tudnám hogy mit kívánjak. Kimentem a Han partjára. A friss levegő kitisztította az agyam. A szél kicsit feltámadt. A kabátom átázott, és fázni kezdtem. Már nem is értem miért hagytam faképnél. Talán ha most visszamennék talán már tudnék vele rendesen beszélni. Ma totál nem önnmaga. Talán családi gondjai vannak. Bár azokat talán elmondaná, ha tudok segíteni. Magamba borulva mentem a járdán a híd felé. Mikor Jinnel és Titivel jöttünk ide sokkal szebbnek látszott. Bár most nem zúgnak annyira az autók,csak a vizet fröcskölik szanaszét. A korlátra támaszkodva bámultam a vizet, hallgattam az esőt, és gondolataim árjában elmerültem. Most miért nem lehetek inkább valami boldog helyen? Miért kell itt ácsorognom az esőben, pont miatta? Nem értem saját magam sem. Lépteket hallottam, és valaki megállt mögöttem. Csendben hallgatta az esőt, aztán odalépett mellém, és átkarolta a vállam.
-Sajnálom. Nem akartalak megbántani, csak rossz napom van, és nem tudok magammal bánni.
-Megértelek, de rosszul esett, hogy kiabáltál velem.
-Megbocsájtasz nekem? Bár lehet, hogy nem érdemlem meg.
-Talán igen....
-Bevallom nagyon hülyén viselkedtem.
-Megbocsájtok!
-Köszönöm!-Min Hyun szorosan magához ölelt, és egy forró puszit nyomott a homlokomra.-Teljesen átáztál. Nem fagysz meg?
-De, mint mindig.-Néztem fel rá nevetve. Még közelebb húzott magához, és még szorosabban ölelt.-Min Hyun, így meg fogok fulladni...-Nyögtem nagy nehezen ki. Eltolt magától, és lehajtotta a fejét.
-Tényleg sajnálom...
-Hagyjuk már! meg van bocsájtva, úgyhogy csend legyen!-Megint magához akart ölelni, de én odébb szaladtam.
-Most meg mi van?
-Úgysem kapsz el, bebe!-Nekilódultam és futni kezdtem, Min Hyun meglepetten állt egy darabig, aztán rohanni kezdett utánam. Az eső most gyönyörűnek látszott. Kis idő múlva utolért, és megfogta a vállam.
-Megvagy!
-Ez nem ér!-Fordultam hátra.
-Miért?-Torpant meg, és értetlenül bámult rám.
-Mert csak.
-Hogy? Miért nem ér?
-Mert még mindig te vagy a fogó!-Újra futottunk egy nagyot. A vége felé már kezdtem elfáradni, így Min Hyun könnyen utolért. Átkarolt a derekamnál, és megállított.
-Na kiscica, most elkaptalak!
-Megadom magam. Nyertél.
-Így már mindjárt más.
-Miért? Legalább már nem fázunk.
-Menjünk vissza a hotelba.
-Még ne!
-Akkor mit akarsz csinálni itt az esőben?
-Gőzöm sincs, de nem akarok még visszamenni a hotelba.
-És ilyenkor mit akarsz csinálni? Zuhog az eső, és már bőrig áztunk. Meg fogsz fázni.
-De akkor sem akarok. Egész nap ülhetnénk a négy fal között.-Nyafogtam.
-Ezt most komolyan gondoltad, vagy csak nyavajogsz?
-Szerinted?
-Nem tudom, de ha komolyan gondoltad itt hagylak egyedül.
-Csak nyafogok. Neked lehet...
-Haha, de kedves itt valaki. Mindjárt kilihegem a tüdőm, te meg csak nyafogsz.Most azonnal visszamegyünk a hotelba.-Megragadta a csuklóm, és húzott maga után.
-Megint rossz kedved lett?
-Csend legyen!-Fogalmam sincs mi a fene baja van már megint. Miért nem lehet önnmaga? Már megint a kisördög csücsül a vállán és az beszél az agyába. Felrángatott a szobába. Bevágta maga után a fürdőajtót, és fél óráig bent volt.
-Menj, öltözz át. Míg haza nem jövök ne menj sehová!-Becsapta az ajtót, és hallottam ahogy elmegy. Pár perc alatt átöltöztem, és megszárítottam a hajam. Aztán elővettem a telefonom és felhívtam Jint hátha ráér.
-Szia! Mizu veled?
-Semmi különös. Csak azt szeretném megkérdezni, hogy ma meddig dolgozol.
-Hát... Kb este fél 7-ig. Miért?
-Akkor semmi.
-Eszti, valami baj van?
-Semmi, köszi, szia!- Kinyomtam, és eldőltem az ágyon. Miért én vagyok ez a szerencsétlen? Jin sem ér rá, Min Hyun itt hagyott, Panni JRrel van elfoglalva, a lányok nincsenek a közelben, a portáspalinak meg semmi humora. Ezen kívül semmihez nincs kedvem. Mit kezdjek magammal? Átkaroltam a macimat, és lehunytam a szemem.
...
vasárnap, február 02, 2014
15. Tengerparti románc
Niki:
Aronnal estefelé kimentünk a tengerpartra. Ott sétálgattunk a homokban. A nap rózsaszínes fénye világított meg minket. Néha a nagyobb hullámok kicsaptak a partra, és a lábamat nyaldosták. A távolban csak a tenger csillogó vize látszott, amiben a nap megfürdeni készült. A tenger zúgása, a rózsaszín fény, és mellettem Aron olyan gyönyörűvé tették ezt az estét. Elmentünk egy sziklás részre, és ott felmásztunk egy magaslatra. A párkányról néztük a hatalmas vizet.
-Tetszik ez a hely, nagyon szép.
-Tudtam, hogy a szívedbe fogadod. Ez az egyik kedvenc partszakaszom.
-Elvarázsoltak? Sosem beszéltél még így.
-Talán a tündérke, aki most itt ül mellettem.
-Melyik oldalon?
-A jobbon.
-Nem is vagyok tündérke!
-De igen. A szememben te vagy a legszebb tündérke.-Közelebb húzott magához, és szorosan magához ölelt.-Tudod te vagy az egyetlen aki mellett az igazi önnmagam tudok lenni. És persze a srácok, de az más tészta.
-De most sem az vagy, mint általában. Mi történt veled?-Néztem fel rá. Ő közelebb hajolt, és egy forró puszit nyomott a homlokomra, aztán az orrom hegyére, és csak azt vettem észre, hogy ajkaimhoz ért. Mikor eltávolodott értetlenül pislogtam, és az arcom színét a paradicsomhoz lehetne leginkább hasonlítani.
-Mi az cica? Nem volt jó?-Fogta két tenyerébe az arcom, és felemelte.
-De csak... Furcsa vagy.
-És mi ez a furcsa? beleszerettem egy tündérbe?
-Az a furcsa, hogy pont én vagyok a tündér...
-Kis paradicsom jobb lenne?
-Na! Ez nem ér! Elrontod a hangulatot! De most legalább az vagy, akit szeret...izé...-Elfordítottam a fejem, és a kezemmel babráltam.
-Akit?
-Tudod te azt...
-Nem, nem tudom.
-Én is szeretlek te idióta!-Ugrottam a karjaiba, és egy forró csók következett. Miután eltávolodtunk egymástól az ölébe vett, és a hajamat simogatta.
-Nem vagyok idióta.
-Csak értetlen.
-Dehogy is!
-Öm... Dilis?
-Nem!
-Akkor mi vagy?
-Hát... Először is szexi, aztán jóképű..
-És cseppet sem beképzelt igaz?
-Ez lett volna a harmadik.
-Tudtam én!
-Na látod ez vagyok én. És te vagy a kedves, aranyos, szerethető tündérkém.
-Ezen kívül még okos, vicces, és a legnagyobb angyal.
-És szerény is. És még én vagyok beképzelt!
-Ha neked szabad, nekem miért nem?
-Mert téged nem Aron Kwak-nak hívnak, nem Los Angelesben születtél, nem vagy még 20, és nem te vagy a NU'EST rappere, és legidősebb tagja. Kb. ezért.
-Milyen kedves, és megértő pasit fogtam magamnak. Anya boldog lesz.-Ezen mindketten jót nevettünk. A nap már majdnem lement, amikor elindultunk visszafelé. A hotelben épp nyitottam volna a szobaajtót amikor Aron elé állt, és kivette a kezemből a kulcsot.
-Most mi van?
-Valamit valamiért. Beengedlek ha...-Egy vigyor kúszott a fejére.
-Perverz állat! Erről nem volt szó.-Fordultam el. Összefont karokkal, durcásan álltam a korlátnak dőlve.
-Nem arra gondoltam.-Karolta át a vállam.-Csak azt kérem, hogy mindig legyen jóéjt puszi, és jóreggelt puszi.
-Az eddig is volt.
-De most már másmilyen lesz, kicsi tündérem...-Miután végre nem a folyosón álltunk leültem az ágyam szélére. Elővettem a naplóm, és amíg a drága lefoglalta a fürdőt én leírtam bele a mai történetet. A végére egy bizonyos név után egy halom szivecskét rajzoltam. Hiszen ma megérdemelte. Meg előtte, és azelőtt is, és azelőtt, meg azelőtt, és még előtte is... Mi van? Ez a szerelem. Te tudod melyik ez a név?
Aronnal estefelé kimentünk a tengerpartra. Ott sétálgattunk a homokban. A nap rózsaszínes fénye világított meg minket. Néha a nagyobb hullámok kicsaptak a partra, és a lábamat nyaldosták. A távolban csak a tenger csillogó vize látszott, amiben a nap megfürdeni készült. A tenger zúgása, a rózsaszín fény, és mellettem Aron olyan gyönyörűvé tették ezt az estét. Elmentünk egy sziklás részre, és ott felmásztunk egy magaslatra. A párkányról néztük a hatalmas vizet.
-Tetszik ez a hely, nagyon szép.
-Tudtam, hogy a szívedbe fogadod. Ez az egyik kedvenc partszakaszom.
-Elvarázsoltak? Sosem beszéltél még így.
-Talán a tündérke, aki most itt ül mellettem.
-Melyik oldalon?
-A jobbon.
-Nem is vagyok tündérke!
-De igen. A szememben te vagy a legszebb tündérke.-Közelebb húzott magához, és szorosan magához ölelt.-Tudod te vagy az egyetlen aki mellett az igazi önnmagam tudok lenni. És persze a srácok, de az más tészta.
-De most sem az vagy, mint általában. Mi történt veled?-Néztem fel rá. Ő közelebb hajolt, és egy forró puszit nyomott a homlokomra, aztán az orrom hegyére, és csak azt vettem észre, hogy ajkaimhoz ért. Mikor eltávolodott értetlenül pislogtam, és az arcom színét a paradicsomhoz lehetne leginkább hasonlítani.
-Mi az cica? Nem volt jó?-Fogta két tenyerébe az arcom, és felemelte.
-De csak... Furcsa vagy.
-És mi ez a furcsa? beleszerettem egy tündérbe?
-Az a furcsa, hogy pont én vagyok a tündér...
-Kis paradicsom jobb lenne?
-Na! Ez nem ér! Elrontod a hangulatot! De most legalább az vagy, akit szeret...izé...-Elfordítottam a fejem, és a kezemmel babráltam.
-Akit?
-Tudod te azt...
-Nem, nem tudom.
-Én is szeretlek te idióta!-Ugrottam a karjaiba, és egy forró csók következett. Miután eltávolodtunk egymástól az ölébe vett, és a hajamat simogatta.
-Nem vagyok idióta.
-Csak értetlen.
-Dehogy is!
-Öm... Dilis?
-Nem!
-Akkor mi vagy?
-Hát... Először is szexi, aztán jóképű..
-És cseppet sem beképzelt igaz?
-Ez lett volna a harmadik.
-Tudtam én!
-Na látod ez vagyok én. És te vagy a kedves, aranyos, szerethető tündérkém.
-Ezen kívül még okos, vicces, és a legnagyobb angyal.
-És szerény is. És még én vagyok beképzelt!
-Ha neked szabad, nekem miért nem?
-Mert téged nem Aron Kwak-nak hívnak, nem Los Angelesben születtél, nem vagy még 20, és nem te vagy a NU'EST rappere, és legidősebb tagja. Kb. ezért.
-Milyen kedves, és megértő pasit fogtam magamnak. Anya boldog lesz.-Ezen mindketten jót nevettünk. A nap már majdnem lement, amikor elindultunk visszafelé. A hotelben épp nyitottam volna a szobaajtót amikor Aron elé állt, és kivette a kezemből a kulcsot.
-Most mi van?
-Valamit valamiért. Beengedlek ha...-Egy vigyor kúszott a fejére.
-Perverz állat! Erről nem volt szó.-Fordultam el. Összefont karokkal, durcásan álltam a korlátnak dőlve.
-Nem arra gondoltam.-Karolta át a vállam.-Csak azt kérem, hogy mindig legyen jóéjt puszi, és jóreggelt puszi.
-Az eddig is volt.
-De most már másmilyen lesz, kicsi tündérem...-Miután végre nem a folyosón álltunk leültem az ágyam szélére. Elővettem a naplóm, és amíg a drága lefoglalta a fürdőt én leírtam bele a mai történetet. A végére egy bizonyos név után egy halom szivecskét rajzoltam. Hiszen ma megérdemelte. Meg előtte, és azelőtt is, és azelőtt, meg azelőtt, és még előtte is... Mi van? Ez a szerelem. Te tudod melyik ez a név?
14. Szöul csodái
Titi:
Reggel, mikor felébredtem Ren már nem volt sehol. Az asztalon egy kis cetli volt: "elmentem, majd délben jövök! Ren". Milyen kedves. Még csak tegnap jöttünk, de máris egyedül hagy egy ilyen helyen, ahol még a nyelvet sem beszélem, senkit nem ismerek, sőt-ahogy általában mindenhol-ha kilépek az utcára képes vagyok 2 percen belül eltévedni. Szóval 2 lehetőségem van: vagy nem megyek sehová, vagy valakit viszek magammal, és körülnézünk Szöulban. Felhívtam a lányokat, hátha van kedvük várost nézni. Niki nem vette fel, Pati foglalt, Panni felvette-végre valaki-de ő most valahol JRrel a város túl felén lófrál. Maradt Eszti.
-Te is foglalt vagy ma délelőtt?
-Nem. Min Hyun elment valahová, és nincs semmi programom. Miért?
-Engem is itt hagytak, és a többiek elfoglaltak. van kedved körbenézni a városban?
-Persze. Fél óra múlva gyere le az aulába. Ott várlak!
-Oksi.-Letettük. Felöltöztem, megcsináltam a hajam, és már mentem is le a hatalmas aulába. Eszti már ott várt, és egy fiatal hölggyel beszélgetett.
-Szia!
-Szia! Titi, ő itt Chang Jin Woo. Jin,Titi, a magyar barátnőm.
-Örvendek! Hallottam már rólatok.
-Én is örvendek. Remélem csak rosszat meséltek rólunk.
-Nem igaz. Nagyon rendesnek tartalak.-Én meghajoltam. A kiscsaj egész normálisnak tűnt, de fogalmam sincs honnan ismerik egymást.
-Jin a Japán sulimba járt, és osztálytársak voltunk. Én valamennyire megtanítottam magyarul, ő pedig koreaiul. Egy és fél évet jártunk együtt, aztán visszaköltöztek ide, Koreába. Nem is gondoltam volna, hogy itt összefutunk.
-Igen. Mennyi hülyeséget műveltünk mi együtt! Te jó ég! Már nem is merek azokra gondolni. Anya teljesen ki volt akadva, mikor szétszedtük a nappalitokat.
-Az már régen volt, most viszont itt az alkalom újra. Ha már itt vagyunk, megmutatod nekünk Szöult?
-Persze. Mi sem természetesebb. Mit néznétek meg?
-Mit lehet?
-Hát Titi... Felmehetünk a Szöult Tower-be, vagy elmehetünk a belváros kívánságkútjához, vagy sétálhatunk a folyóparton, esetleg megbámulhatjuk a hidakat.
-A toronyban már tegnap jártunk, de a többi mind jöhet.
-Ma úgyis szabadnapom van, szóval mehetünk egész délelőtt.-Elindultunk a kívánságkúthoz.
-És ti mióta ismeritek egymást?
-Hát, még általánosba jártunk egy osztályba, és azóta is nagyon jól kijövünk.
-Pannival mi van? Csak te válaszoltál a leveleimre.
-Ő túlságosan elfoglalt.
-Mi dolga van? Ezt még én sem tudom. Ki vele Eszti!-A fülemhez hajolt, és belesuttogta hogy:-JR túlságosan lefoglalja. De ezt Jin nem tudhatja meg, csak ha már a fiúk is nyilvánosságra hozták.
-Eszti, Titi! Én nem tudhatom meg?
-De, azonnal. Szóval, Panni mostanában...-Kezdtem el, aztán segélykérően Esztire néztem. Egy pillanatig gondolkodott, aztán gyorsan folytatta.
-Sokat olvas. bele van merülve a hercegekbe, meg a vámpírjaiba. gondolom ezért nem írt.-Jin elégedettnek tűnt a válasszal, és nem is firtatta tovább. Nemsokára egy hatalmas térre értünk, a közepén egy szép nagy kúttal. Jin elmagyarázta a legendáját.
-Kár, hogy nem őrzik sárkányok.
-Még csak az kellene. Jövőre majd beépítik egy vulkánba, jó?
-De tényleg! Minek a kívánságkút, ha nem őrzi semmilyen misztikus lény? Nincs sárkány, meg semmilyen manó. A szivárvány végénél is az ír manók őrzik az aranyat. Itt meg semmi nincs.
-Szerintem már túl modern Korea ehhez.
-Eszti, megint elszállt a fantáziád. Ez a 21. század. Itt nincsenek sárkányok, meg manók, meg akármilyen lények, akik a kutakat, meg a kívánságokat valóra váltó izéket őrzik. Ez nem egy mese, vagy Panni könyvei. A legenda meg csak kitalált. Nincs sok jelentősége.
-Szerintem meg kellett küzdenünk azért, hogy idáig eljutottunk. Térdig kopott a lábunk.
-Mondjuk ez igaz Titi. Talán ez a képzeletbeli sárkányunk műve.
-Mehetünk a partra?-A Han folyóhoz csak a parkon kellett átvágnunk, és már ott is voltunk. A hidakra most rásütött a nap, és a víz is szikrázott.-Na, tetszik?
-Mázlista vagy, hogy ezt minden nap látod! otthon a Duna nem nyújt ilyen látványt.
-Nem mázlista, csak...
-Csak?
-Jó, hagyjatok! Felmegyünk oda? Onnan minden sokkal szebb.-Mutatott Jin az egyik hídra.És tényleg. Onnan még szebbnek látszott a város. Ahogy a nap átsütött a toronyházak között, és zúgott a víz. Jó, emellett-mint minden nagyvárosban-az autók zúgása is hallatszott, ami tönkretette a gyönyörű látványt. Ekkor érkezett egy SMS.
-Eszti, mennünk kéne vissza a hotelba. A fiúk már hiányolnak.
-Jaj, de elment az idő! Mennem kell dolgozni! Sziasztok, remélem még összefutunk, vigyázzatok magatokra!
-Szia! Minden jót neked is! Örülök, hogy megismerhettelek!-Jin elsietett, és elindultunk visszafelé. Egy ideje már mentünk, de sehogy sem volt ismerősek azok a házak. Kezdtem félni, hogy eltévedünk.
-Tudod te merre megyünk?
-Igen.
-De ezek a házak nem ismerősek.
-Van jobb ötleted? Szerinted merre menjünk?
-Hát.. Menjünk vissza a hídhoz?
-Ha velem eltévedsz, akkor visszamegyünk. Addig nem.
-Jó, rendben, de ki lesznek akadva, ha nem érünk haza időben.
-Már engem is hívtak. Még kb. fél óra, és ott leszünk.-Furcsa, hogy ennyire tudja az utat. Bárcsak nekem is lenne beépített GPS-em. Akkor talán nem tévednék el. Csak mentem a tömegben, és észre sem vettem, hogy Eszti eltűnt mellőlem. Amikor kijutottam az emberek közül csak akkor vettem észre, hogy nincs sehol. Elkezdtem visszafelé menni, és egyre jobban pánikoltam. Most egyedül, a hatalmas tömegben keresek valakit, aki lehet, hogy észre sem vette, hogy eltűntem, és azt sem tudom hol vagyok, és... Egy kéz ragadta meg a vállam.
-Hol jártál?
-Min Hyun?
-Igen, én vagyok. Mit keresel itt egyedül? Eszti hol van?
-Az előbb még itt volt mellettem, aztán amikor kijöttem a tömegből már nem.-Idegesen előkapta a mobilját, és hívta Esztit.
-Hol a fenében vagy?
-...
-A szökőkút mellett. Szemben van a fagyizóval.
-...
-Okés, itt várunk.
-Egyedül jöttél?
-Igen. Itt volt dolgom, és Ren kérte, hogy keresselek meg benneteket. Már kezdtek aggódni miattatok.-Ekkor a szökőkút másik oldaláról megláttuk Esztit. Min Hyun odarohant hozzá, és magához ölelte.
-Miért mentél előre?
-Mi?
-Szóltam, hogy várjuk meg amíg elmennek, de ezek szerint nem hallottad. Azt hittem figyelsz rám.
-Nem kell veszekedni. A lényeg, hogy mindketten megvagytok.
-nem veszekedtünk, csak elmagyaráztam, hogy miért keveredett el mellőlem.
-Jól van kisasszonyok, indulás haza!
-És mégis merre?-Néztem a nálam legalább egy fejjel magasabb fiúra.
-Hát... A város ezen részét még annyira nem ismerem.
-Mióta laksz te itt?
-Nem itt lakunk, hanem a külvárosban. Te sem ismered egész Budapestet! Pont erre volt dolgom, és Ren hívott, hogy nézzek utánatok.
-Erre.-Mutatott Eszti egy utca felé.
-Biztos vagy benne? Az előbb is...
-Nem tévedtünk el, csak elkeveredtünk a tömegben. Tudom merre kell menni.-Vagy 20 perc gyaloglás után megláttuk a hotelt.
-Honnan tudtad, hogy erre kell jönni?
-Egyszer Jin elmagyarázta, és megjegyeztem.
-Ki az a Jin?
-Egy régi osztálytársam. Vele mentünk el felfedezni a várost.-A kapuban Ren ölelt magához, utána leszidott, hogy miért mentem el, pedig tudom, hogy legkönnyebben eltévedni tudok.
-Tudod, hogy nem bízok az idegenekben. Soha többet nem mehetsz nélkülem sehová! Nem fogok kockáztatni.
-Mondod te. Itt hagysz hajnalok hajnalán, azzal hogy "majd jövök". Mégis mit csináljak egyedül? Nézzem a négy falat? Most legalább volt egy kis kaland is.
-Jó, igazad van. Nem volt szép tőlem sem, de nagyon aggódtam miattad. És bocsánatot kérek, ha valamivel megbántottalak. De most menjünk ebédelni!-Ebéd közben mindent elmeséltünk nekik. Ren utána még kicsit mérges volt, de megnyugtattam, hogy többet nem fordul elő. A nap többi részét kettesben töltöttük, filmnézéssel. Végigbőgtünk egy szerelmeset, Renbe kapaszkodva végignéztünk-vagyis ő nézett, én meg inkább csak az ölébe bújva vártam a végét-egy horrort, és még egy megnyugtatóbb dorámát. Ha azt nézzük a horror sem volt olyan szörnyű, mivel Renhez bújhattam. Olyan aranyos volt, ahogy próbált megnyugtatni.... És most nem forognak a fejem körül pici Ren fejek, sem szivecskék!
Reggel, mikor felébredtem Ren már nem volt sehol. Az asztalon egy kis cetli volt: "elmentem, majd délben jövök! Ren". Milyen kedves. Még csak tegnap jöttünk, de máris egyedül hagy egy ilyen helyen, ahol még a nyelvet sem beszélem, senkit nem ismerek, sőt-ahogy általában mindenhol-ha kilépek az utcára képes vagyok 2 percen belül eltévedni. Szóval 2 lehetőségem van: vagy nem megyek sehová, vagy valakit viszek magammal, és körülnézünk Szöulban. Felhívtam a lányokat, hátha van kedvük várost nézni. Niki nem vette fel, Pati foglalt, Panni felvette-végre valaki-de ő most valahol JRrel a város túl felén lófrál. Maradt Eszti.
-Te is foglalt vagy ma délelőtt?
-Nem. Min Hyun elment valahová, és nincs semmi programom. Miért?
-Engem is itt hagytak, és a többiek elfoglaltak. van kedved körbenézni a városban?
-Persze. Fél óra múlva gyere le az aulába. Ott várlak!
-Oksi.-Letettük. Felöltöztem, megcsináltam a hajam, és már mentem is le a hatalmas aulába. Eszti már ott várt, és egy fiatal hölggyel beszélgetett.
-Szia!
-Szia! Titi, ő itt Chang Jin Woo. Jin,Titi, a magyar barátnőm.
-Én is örvendek. Remélem csak rosszat meséltek rólunk.
-Nem igaz. Nagyon rendesnek tartalak.-Én meghajoltam. A kiscsaj egész normálisnak tűnt, de fogalmam sincs honnan ismerik egymást.
-Jin a Japán sulimba járt, és osztálytársak voltunk. Én valamennyire megtanítottam magyarul, ő pedig koreaiul. Egy és fél évet jártunk együtt, aztán visszaköltöztek ide, Koreába. Nem is gondoltam volna, hogy itt összefutunk.
-Igen. Mennyi hülyeséget műveltünk mi együtt! Te jó ég! Már nem is merek azokra gondolni. Anya teljesen ki volt akadva, mikor szétszedtük a nappalitokat.
-Az már régen volt, most viszont itt az alkalom újra. Ha már itt vagyunk, megmutatod nekünk Szöult?
-Persze. Mi sem természetesebb. Mit néznétek meg?
-Mit lehet?
-Hát Titi... Felmehetünk a Szöult Tower-be, vagy elmehetünk a belváros kívánságkútjához, vagy sétálhatunk a folyóparton, esetleg megbámulhatjuk a hidakat.
-A toronyban már tegnap jártunk, de a többi mind jöhet.
-Ma úgyis szabadnapom van, szóval mehetünk egész délelőtt.-Elindultunk a kívánságkúthoz.
-És ti mióta ismeritek egymást?
-Hát, még általánosba jártunk egy osztályba, és azóta is nagyon jól kijövünk.
-Pannival mi van? Csak te válaszoltál a leveleimre.
-Ő túlságosan elfoglalt.
-Mi dolga van? Ezt még én sem tudom. Ki vele Eszti!-A fülemhez hajolt, és belesuttogta hogy:-JR túlságosan lefoglalja. De ezt Jin nem tudhatja meg, csak ha már a fiúk is nyilvánosságra hozták.
-Eszti, Titi! Én nem tudhatom meg?
-De, azonnal. Szóval, Panni mostanában...-Kezdtem el, aztán segélykérően Esztire néztem. Egy pillanatig gondolkodott, aztán gyorsan folytatta.
-Sokat olvas. bele van merülve a hercegekbe, meg a vámpírjaiba. gondolom ezért nem írt.-Jin elégedettnek tűnt a válasszal, és nem is firtatta tovább. Nemsokára egy hatalmas térre értünk, a közepén egy szép nagy kúttal. Jin elmagyarázta a legendáját.
-Kár, hogy nem őrzik sárkányok.
-Még csak az kellene. Jövőre majd beépítik egy vulkánba, jó?
-De tényleg! Minek a kívánságkút, ha nem őrzi semmilyen misztikus lény? Nincs sárkány, meg semmilyen manó. A szivárvány végénél is az ír manók őrzik az aranyat. Itt meg semmi nincs.
-Szerintem már túl modern Korea ehhez.
-Eszti, megint elszállt a fantáziád. Ez a 21. század. Itt nincsenek sárkányok, meg manók, meg akármilyen lények, akik a kutakat, meg a kívánságokat valóra váltó izéket őrzik. Ez nem egy mese, vagy Panni könyvei. A legenda meg csak kitalált. Nincs sok jelentősége.
-Szerintem meg kellett küzdenünk azért, hogy idáig eljutottunk. Térdig kopott a lábunk.
-Mondjuk ez igaz Titi. Talán ez a képzeletbeli sárkányunk műve.
-Mehetünk a partra?-A Han folyóhoz csak a parkon kellett átvágnunk, és már ott is voltunk. A hidakra most rásütött a nap, és a víz is szikrázott.-Na, tetszik?
-Mázlista vagy, hogy ezt minden nap látod! otthon a Duna nem nyújt ilyen látványt.
-Nem mázlista, csak...
-Csak?
-Jó, hagyjatok! Felmegyünk oda? Onnan minden sokkal szebb.-Mutatott Jin az egyik hídra.És tényleg. Onnan még szebbnek látszott a város. Ahogy a nap átsütött a toronyházak között, és zúgott a víz. Jó, emellett-mint minden nagyvárosban-az autók zúgása is hallatszott, ami tönkretette a gyönyörű látványt. Ekkor érkezett egy SMS.
-Eszti, mennünk kéne vissza a hotelba. A fiúk már hiányolnak.
-Jaj, de elment az idő! Mennem kell dolgozni! Sziasztok, remélem még összefutunk, vigyázzatok magatokra!
-Szia! Minden jót neked is! Örülök, hogy megismerhettelek!-Jin elsietett, és elindultunk visszafelé. Egy ideje már mentünk, de sehogy sem volt ismerősek azok a házak. Kezdtem félni, hogy eltévedünk.
-Tudod te merre megyünk?
-Igen.
-De ezek a házak nem ismerősek.
-Van jobb ötleted? Szerinted merre menjünk?
-Hát.. Menjünk vissza a hídhoz?
-Ha velem eltévedsz, akkor visszamegyünk. Addig nem.
-Jó, rendben, de ki lesznek akadva, ha nem érünk haza időben.
-Már engem is hívtak. Még kb. fél óra, és ott leszünk.-Furcsa, hogy ennyire tudja az utat. Bárcsak nekem is lenne beépített GPS-em. Akkor talán nem tévednék el. Csak mentem a tömegben, és észre sem vettem, hogy Eszti eltűnt mellőlem. Amikor kijutottam az emberek közül csak akkor vettem észre, hogy nincs sehol. Elkezdtem visszafelé menni, és egyre jobban pánikoltam. Most egyedül, a hatalmas tömegben keresek valakit, aki lehet, hogy észre sem vette, hogy eltűntem, és azt sem tudom hol vagyok, és... Egy kéz ragadta meg a vállam.
-Hol jártál?
-Min Hyun?
-Igen, én vagyok. Mit keresel itt egyedül? Eszti hol van?
-Az előbb még itt volt mellettem, aztán amikor kijöttem a tömegből már nem.-Idegesen előkapta a mobilját, és hívta Esztit.
-Hol a fenében vagy?
-...
-A szökőkút mellett. Szemben van a fagyizóval.
-...
-Okés, itt várunk.
-Egyedül jöttél?
-Igen. Itt volt dolgom, és Ren kérte, hogy keresselek meg benneteket. Már kezdtek aggódni miattatok.-Ekkor a szökőkút másik oldaláról megláttuk Esztit. Min Hyun odarohant hozzá, és magához ölelte.
-Miért mentél előre?
-Mi?
-Szóltam, hogy várjuk meg amíg elmennek, de ezek szerint nem hallottad. Azt hittem figyelsz rám.
-Nem kell veszekedni. A lényeg, hogy mindketten megvagytok.
-nem veszekedtünk, csak elmagyaráztam, hogy miért keveredett el mellőlem.
-Jól van kisasszonyok, indulás haza!
-És mégis merre?-Néztem a nálam legalább egy fejjel magasabb fiúra.
-Hát... A város ezen részét még annyira nem ismerem.
-Mióta laksz te itt?
-Nem itt lakunk, hanem a külvárosban. Te sem ismered egész Budapestet! Pont erre volt dolgom, és Ren hívott, hogy nézzek utánatok.
-Erre.-Mutatott Eszti egy utca felé.
-Biztos vagy benne? Az előbb is...
-Nem tévedtünk el, csak elkeveredtünk a tömegben. Tudom merre kell menni.-Vagy 20 perc gyaloglás után megláttuk a hotelt.
-Honnan tudtad, hogy erre kell jönni?
-Egyszer Jin elmagyarázta, és megjegyeztem.
-Ki az a Jin?
-Egy régi osztálytársam. Vele mentünk el felfedezni a várost.-A kapuban Ren ölelt magához, utána leszidott, hogy miért mentem el, pedig tudom, hogy legkönnyebben eltévedni tudok.
-Tudod, hogy nem bízok az idegenekben. Soha többet nem mehetsz nélkülem sehová! Nem fogok kockáztatni.
-Mondod te. Itt hagysz hajnalok hajnalán, azzal hogy "majd jövök". Mégis mit csináljak egyedül? Nézzem a négy falat? Most legalább volt egy kis kaland is.
-Jó, igazad van. Nem volt szép tőlem sem, de nagyon aggódtam miattad. És bocsánatot kérek, ha valamivel megbántottalak. De most menjünk ebédelni!-Ebéd közben mindent elmeséltünk nekik. Ren utána még kicsit mérges volt, de megnyugtattam, hogy többet nem fordul elő. A nap többi részét kettesben töltöttük, filmnézéssel. Végigbőgtünk egy szerelmeset, Renbe kapaszkodva végignéztünk-vagyis ő nézett, én meg inkább csak az ölébe bújva vártam a végét-egy horrort, és még egy megnyugtatóbb dorámát. Ha azt nézzük a horror sem volt olyan szörnyű, mivel Renhez bújhattam. Olyan aranyos volt, ahogy próbált megnyugtatni.... És most nem forognak a fejem körül pici Ren fejek, sem szivecskék!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)