Reggel, mikor felébredtem Ren már nem volt sehol. Az asztalon egy kis cetli volt: "elmentem, majd délben jövök! Ren". Milyen kedves. Még csak tegnap jöttünk, de máris egyedül hagy egy ilyen helyen, ahol még a nyelvet sem beszélem, senkit nem ismerek, sőt-ahogy általában mindenhol-ha kilépek az utcára képes vagyok 2 percen belül eltévedni. Szóval 2 lehetőségem van: vagy nem megyek sehová, vagy valakit viszek magammal, és körülnézünk Szöulban. Felhívtam a lányokat, hátha van kedvük várost nézni. Niki nem vette fel, Pati foglalt, Panni felvette-végre valaki-de ő most valahol JRrel a város túl felén lófrál. Maradt Eszti.
-Te is foglalt vagy ma délelőtt?
-Nem. Min Hyun elment valahová, és nincs semmi programom. Miért?
-Engem is itt hagytak, és a többiek elfoglaltak. van kedved körbenézni a városban?
-Persze. Fél óra múlva gyere le az aulába. Ott várlak!
-Oksi.-Letettük. Felöltöztem, megcsináltam a hajam, és már mentem is le a hatalmas aulába. Eszti már ott várt, és egy fiatal hölggyel beszélgetett.
-Szia!
-Szia! Titi, ő itt Chang Jin Woo. Jin,Titi, a magyar barátnőm.
-Én is örvendek. Remélem csak rosszat meséltek rólunk.
-Nem igaz. Nagyon rendesnek tartalak.-Én meghajoltam. A kiscsaj egész normálisnak tűnt, de fogalmam sincs honnan ismerik egymást.
-Jin a Japán sulimba járt, és osztálytársak voltunk. Én valamennyire megtanítottam magyarul, ő pedig koreaiul. Egy és fél évet jártunk együtt, aztán visszaköltöztek ide, Koreába. Nem is gondoltam volna, hogy itt összefutunk.
-Igen. Mennyi hülyeséget műveltünk mi együtt! Te jó ég! Már nem is merek azokra gondolni. Anya teljesen ki volt akadva, mikor szétszedtük a nappalitokat.
-Az már régen volt, most viszont itt az alkalom újra. Ha már itt vagyunk, megmutatod nekünk Szöult?
-Persze. Mi sem természetesebb. Mit néznétek meg?
-Mit lehet?
-Hát Titi... Felmehetünk a Szöult Tower-be, vagy elmehetünk a belváros kívánságkútjához, vagy sétálhatunk a folyóparton, esetleg megbámulhatjuk a hidakat.
-A toronyban már tegnap jártunk, de a többi mind jöhet.
-Ma úgyis szabadnapom van, szóval mehetünk egész délelőtt.-Elindultunk a kívánságkúthoz.
-És ti mióta ismeritek egymást?
-Hát, még általánosba jártunk egy osztályba, és azóta is nagyon jól kijövünk.
-Pannival mi van? Csak te válaszoltál a leveleimre.
-Ő túlságosan elfoglalt.
-Mi dolga van? Ezt még én sem tudom. Ki vele Eszti!-A fülemhez hajolt, és belesuttogta hogy:-JR túlságosan lefoglalja. De ezt Jin nem tudhatja meg, csak ha már a fiúk is nyilvánosságra hozták.
-Eszti, Titi! Én nem tudhatom meg?
-De, azonnal. Szóval, Panni mostanában...-Kezdtem el, aztán segélykérően Esztire néztem. Egy pillanatig gondolkodott, aztán gyorsan folytatta.
-Sokat olvas. bele van merülve a hercegekbe, meg a vámpírjaiba. gondolom ezért nem írt.-Jin elégedettnek tűnt a válasszal, és nem is firtatta tovább. Nemsokára egy hatalmas térre értünk, a közepén egy szép nagy kúttal. Jin elmagyarázta a legendáját.
-Kár, hogy nem őrzik sárkányok.
-Még csak az kellene. Jövőre majd beépítik egy vulkánba, jó?
-De tényleg! Minek a kívánságkút, ha nem őrzi semmilyen misztikus lény? Nincs sárkány, meg semmilyen manó. A szivárvány végénél is az ír manók őrzik az aranyat. Itt meg semmi nincs.
-Szerintem már túl modern Korea ehhez.
-Eszti, megint elszállt a fantáziád. Ez a 21. század. Itt nincsenek sárkányok, meg manók, meg akármilyen lények, akik a kutakat, meg a kívánságokat valóra váltó izéket őrzik. Ez nem egy mese, vagy Panni könyvei. A legenda meg csak kitalált. Nincs sok jelentősége.
-Szerintem meg kellett küzdenünk azért, hogy idáig eljutottunk. Térdig kopott a lábunk.
-Mondjuk ez igaz Titi. Talán ez a képzeletbeli sárkányunk műve.
-Mehetünk a partra?-A Han folyóhoz csak a parkon kellett átvágnunk, és már ott is voltunk. A hidakra most rásütött a nap, és a víz is szikrázott.-Na, tetszik?
-Mázlista vagy, hogy ezt minden nap látod! otthon a Duna nem nyújt ilyen látványt.
-Nem mázlista, csak...
-Csak?
-Jó, hagyjatok! Felmegyünk oda? Onnan minden sokkal szebb.-Mutatott Jin az egyik hídra.És tényleg. Onnan még szebbnek látszott a város. Ahogy a nap átsütött a toronyházak között, és zúgott a víz. Jó, emellett-mint minden nagyvárosban-az autók zúgása is hallatszott, ami tönkretette a gyönyörű látványt. Ekkor érkezett egy SMS.
-Eszti, mennünk kéne vissza a hotelba. A fiúk már hiányolnak.
-Jaj, de elment az idő! Mennem kell dolgozni! Sziasztok, remélem még összefutunk, vigyázzatok magatokra!
-Szia! Minden jót neked is! Örülök, hogy megismerhettelek!-Jin elsietett, és elindultunk visszafelé. Egy ideje már mentünk, de sehogy sem volt ismerősek azok a házak. Kezdtem félni, hogy eltévedünk.
-Tudod te merre megyünk?
-Igen.
-De ezek a házak nem ismerősek.
-Van jobb ötleted? Szerinted merre menjünk?
-Hát.. Menjünk vissza a hídhoz?
-Ha velem eltévedsz, akkor visszamegyünk. Addig nem.
-Jó, rendben, de ki lesznek akadva, ha nem érünk haza időben.
-Már engem is hívtak. Még kb. fél óra, és ott leszünk.-Furcsa, hogy ennyire tudja az utat. Bárcsak nekem is lenne beépített GPS-em. Akkor talán nem tévednék el. Csak mentem a tömegben, és észre sem vettem, hogy Eszti eltűnt mellőlem. Amikor kijutottam az emberek közül csak akkor vettem észre, hogy nincs sehol. Elkezdtem visszafelé menni, és egyre jobban pánikoltam. Most egyedül, a hatalmas tömegben keresek valakit, aki lehet, hogy észre sem vette, hogy eltűntem, és azt sem tudom hol vagyok, és... Egy kéz ragadta meg a vállam.
-Hol jártál?
-Min Hyun?
-Igen, én vagyok. Mit keresel itt egyedül? Eszti hol van?
-Az előbb még itt volt mellettem, aztán amikor kijöttem a tömegből már nem.-Idegesen előkapta a mobilját, és hívta Esztit.
-Hol a fenében vagy?
-...
-A szökőkút mellett. Szemben van a fagyizóval.
-...
-Okés, itt várunk.
-Egyedül jöttél?
-Igen. Itt volt dolgom, és Ren kérte, hogy keresselek meg benneteket. Már kezdtek aggódni miattatok.-Ekkor a szökőkút másik oldaláról megláttuk Esztit. Min Hyun odarohant hozzá, és magához ölelte.
-Miért mentél előre?
-Mi?
-Szóltam, hogy várjuk meg amíg elmennek, de ezek szerint nem hallottad. Azt hittem figyelsz rám.
-Nem kell veszekedni. A lényeg, hogy mindketten megvagytok.
-nem veszekedtünk, csak elmagyaráztam, hogy miért keveredett el mellőlem.
-Jól van kisasszonyok, indulás haza!
-És mégis merre?-Néztem a nálam legalább egy fejjel magasabb fiúra.
-Hát... A város ezen részét még annyira nem ismerem.
-Mióta laksz te itt?
-Nem itt lakunk, hanem a külvárosban. Te sem ismered egész Budapestet! Pont erre volt dolgom, és Ren hívott, hogy nézzek utánatok.
-Erre.-Mutatott Eszti egy utca felé.
-Biztos vagy benne? Az előbb is...
-Nem tévedtünk el, csak elkeveredtünk a tömegben. Tudom merre kell menni.-Vagy 20 perc gyaloglás után megláttuk a hotelt.
-Honnan tudtad, hogy erre kell jönni?
-Egyszer Jin elmagyarázta, és megjegyeztem.
-Ki az a Jin?
-Egy régi osztálytársam. Vele mentünk el felfedezni a várost.-A kapuban Ren ölelt magához, utána leszidott, hogy miért mentem el, pedig tudom, hogy legkönnyebben eltévedni tudok.
-Tudod, hogy nem bízok az idegenekben. Soha többet nem mehetsz nélkülem sehová! Nem fogok kockáztatni.
-Mondod te. Itt hagysz hajnalok hajnalán, azzal hogy "majd jövök". Mégis mit csináljak egyedül? Nézzem a négy falat? Most legalább volt egy kis kaland is.
-Jó, igazad van. Nem volt szép tőlem sem, de nagyon aggódtam miattad. És bocsánatot kérek, ha valamivel megbántottalak. De most menjünk ebédelni!-Ebéd közben mindent elmeséltünk nekik. Ren utána még kicsit mérges volt, de megnyugtattam, hogy többet nem fordul elő. A nap többi részét kettesben töltöttük, filmnézéssel. Végigbőgtünk egy szerelmeset, Renbe kapaszkodva végignéztünk-vagyis ő nézett, én meg inkább csak az ölébe bújva vártam a végét-egy horrort, és még egy megnyugtatóbb dorámát. Ha azt nézzük a horror sem volt olyan szörnyű, mivel Renhez bújhattam. Olyan aranyos volt, ahogy próbált megnyugtatni.... És most nem forognak a fejem körül pici Ren fejek, sem szivecskék!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése