23. Megnyugtató ölelésben

Pati:
Mikor felnéztem egy ismerős arc mosolygott rám. Aztán szorosan magához ölelt.
-Úgy hiányoztál!-Suttogta.Miután elengedett az arcomból kisimította a tincseket.-Miért sírsz?-Az arcomhoz kaptam. Észre sem vettem a kicsorduló könnycseppeket. Megint átölelt, én pedig a mellkasába temettem az arcom. A hátamat simogatta, aztán kicsit eltolt magától.-Menjünk fel hozzám. Ott mindent elmondhatsz.-Megfogta a kezem, és elindultunk. Szótlanul mentünk a házáig. Bent leültetett a kanapéra, és megint magához ölelt.-Miért nem vetted fel a telefont, és nem reagáltál az üzeneteimre?-Suttogta.
-Elvették. 
-Hogy, és mit?
-Mindent. A laptopom, a telefonom, anyuék gépét, telefonjukat, a kocsikulcsot...
-Kik?
-Ákinéni, meg Zsombor...
-Ki az a Zsombor?
-Áki fia, és ma...-Egy nagyot nyeltem, és felnéztem rá.-Teljesen megzakkant. Áki azt akarja hogy járjak a fiával, és nem is látják rajtam, hogy utálom őket, és nem tűröm el, ha a cuccaimhoz nyúlnak. Tegnap felforgatta az egész szobámat, az az idióta, és állandóan követ, meg rajtam lóg és...és...-A vége zokogásba fulladt. Baek Ho magához szorított, és próbált megnyugtatni. Zokogtam, aztán elaludtam szerelmem karjai közt. Rémálmaim voltak a mai nap után, de valami megmagyarázhatatlan melegség öntött el, és eltűntek a szörnyetegek, Ákinénik, és Zsomborok. 
...
Kint csicseregnek a madarak, és nem Zsombor károgására ébredtem, hanem kellemes simogatásra. Baek Ho az arcomat és a hajamat simogatta.
-Jó reggelt szerelmem!
-Neked is.-A homlokomhoz kaptam. Körbenéztem. Halványsárga falak, az ablakon krémszínű függöny, a falakon K-POP-os poszterek, és egyik sem volt ismerős...-Hol...hol vagyok?
-Nálam. Még nem jártál itt? Azt hittem már voltál itt.
-Ööööm... Talán amikor felelsz vagy merszeztünk, de akkor nem ilyen volt.
-Szóval nem ilyen. Akkor most itt vagy, és látod.-Mosolygott.
-Mit fognak szólni, ha megtudják, hogy eltűntem otthonról?
-Nem tűntél el, csak most itt vagy nálam.
-De otthon ezt nem tudják.
-Akkor addig maradsz míg a nagynénéd el nem megy, és utána nyugodtan hazamehetsz. Addig pedig...
-Veled?
-Aha. Én is erre gondoltam.
-Aggódok anyuék miatt...
-Kibírják. Őket kemény fából faragták, nem?
-Okés, megnyugodtam. Hová megyünk?
-Először is...-Lehajolt, és megcsókolt, aztán újra, és újra. Miután végzett felsegített. Rendbe szedtük magunkat, és felmentünk Budapestre. Az őszi szellő kellemesen simogatott, és az ágakon halkan susogtak a levelek. A fák ugyan még zöldek, de nemsokára majd elkezdenek sárgulni a levelek, és lehullanak. Készülnek a télre. Egész nap sétálgattunk, és közben próbáltam nem anyuékra, Ákira, de főleg nem Zsomborra gondolni. Baek Ho egész nap érezte rajtam az aggódást, de nem mutatta ki, csak este szóvá tette-onnan tudom. Aztán este az ölében aludtam el. Megint rémálmaim voltak, bár néha megjelent egy-egy szép kép is, aztán már nem emlékeztem semmire, és minden rózsaszínné változott körülöttem. Az álmok eltűntek, és mély álomba merültem.