Eszti:
Egy nagy tó partján találtam magam. Egy kis fehér ruhában, mezítláb. A puha fű simogatta a bokám, és a
kék víz tükrében a hegyek és a nap gyönyörűen csillogott. Teljesen
egyedül voltam. Mellettem egy nagy erdő, sűrű fákkal, és ijesztő hangok
szűrődtek ki a hatalmas fenyők közül. Mintha két világ szélén álltam
volna. Az egyik a gyönyörű álomvilág, és a másik, a valóság. A tavon
egyszer csak egy híd keletkezett, és egy fiú jelent meg rajta. magas,
barna hajú, és felém jött. Ekkor valami megragadott, és behúzott az
erdőbe. A gyönyörű tó eltűnt a fiúval, és a sötétségben találtam magam. Elindultam a durva, kavicsos úton valami felé. Először egy hegynek néztem, aztán mikor közelebb értem a pikkelyes monstrum megmozdult. Hatalmas zöld szemek, hosszú éles fogak... Ez a sárkányszerű lény egy ugyan olyan lányt tartott a randa karmai között mint én. Az arcán eltorzult fájdalom, és könnyek látszottak. A hatalmas állat nem is foglalkozott velem, hanem lehajította a földre, és elrepült. Odamentem a földön fekvő lányhoz, és leguggoltam hozzá. Felemeltem a fejét, és a barna szemébe néztem.
-Mi a baj?-Kérdeztem tőle. Kettőt szipogott, aztán belekezdett.
-Ez a sárkány a legjobb barátnőm volt. Aztán egyszer valami nem tetszett neki, és hatalmas szörnyé változott. Aztán elsötétítette az erdőt, ahol eddig laktunk, elszakítva ezzel a családomtól. Mindenféle kis lényeket hozott létre, hogy távol tartson valakit. Tegnap este engem elrabolt, és ide hozott. Az a fiú talán le tudná győzni, de most haragszik rám, és túlságosan el van keseredve. Nem tudom mit tehetnék, hogy az erdő újra szép legyen, és hogy megint mellette lehessek...
-Láttam egy barna fiút a tó partján.-Erre a kislány felnézett.-Barna haja volt, és hozzám képest nagyon magas.
-Ő az! Ide tudod hívni, hogy beszéljek vele?
-Miért nem mész te?
-Ide vagyok láncolva. Nem tudok elmozdulni, míg ő nem segít.
-Egy próbát megér!-Elköszöntem a lánytól, és elindultam visszafelé a kemény kavicsokon. Mentem, mentem, és egyszer csak az útnak vége lett. Mikor körülnéztem mindenhol a sötét erdőt láttam, és furcsa-ijesztő hangokat hallottam. Hirtelen a mögöttem lévő kavicsok eltűntek, és a sűrű erdő közepén találtam magam. Egy sárkányszerű pikkelyes, ronda, vörös szemű lény bukkant ki a fák közül, és egyenesen felém jött. Ijedtemben futni kezdtem be a fák sűrűjébe. Pár percig üldözött, aztán sikerült leráznom. Mikor megálltam, hogy most merre is kellene mennem egy kapu jelent meg előttem, és kijött belőle a fiú. Megfogta a kezem, és puha tenyerébe fektette.
-Hála az égnek, hogy jól vagy...-Mosolygott.
-Én nem az vagyok akinek gondolsz. A lányt, aki rád vár, egy sárkányszerű izé tartja fogva.
-És merre van?
-Hát...-Néztem a rengeteg egyforma fa felé.
-Gyere erre!-Mutatott a fiú a kapura. Mikor beléptünk erős fény villant fel, és a barlang előtt voltuk. A fiú odarohant a lányhoz, és az ölébe vette.
-Panni! Édesem!-Kikerekedtek a szemeim. Panni?! Egyszer csak hatalmas dobbanás, és mögöttem leszállt a zöldszemű sárkány. Egy lendülettel a kőfalhoz vágott. Aztán Panni, és a barna fiú felé indult. A fiú nekiugrott, de a monstrum a kőfalnak vágta, mint engem. Aztán tüzes lávát fújt rá, ami megbilincselte. Pannit felkapta, és ugyancsak a falnak vágta. Aztán a hegyes karmával a lány szívébe nyúlt. Felálltam, és odarohantam a lányhoz. A sárkány újra a falhoz vágott, és minden elsötétült.
...
Kinyitottam a szemem. A hotelszobában találtam magam. Minden ugyan ott, ahol eddig is volt. Sehol egy zöldszemű, vagy vörös szemű lény, vagy a tó, esetleg a sűrű erdő.Odakint már kezdett sötétedni, és az eső is elállt. Odaálltam az ablak elé, és elgondolkodva néztem a tájat. Milyen zagyvaságot álmodtam én össze? Sárkányok, sűrű erő, a valóság és az álomvilág... Mi köze van ennek hozzám? Mögöttem nyílt az ajtó, és valaki bejött. Fel sem figyeltem rá, mert a gondolataim máshol jártak. Még arra sem reagáltam, amikor köszönt. Akkor kaptam fel a fejem amikor a vállamra tette a kezét.
-Jól vagy?
-Hogy? Mi?
-Eszti, hol jártál? Most meg miért sírsz?-Az arcomhoz kaptam. Észere sem vettem a könnyeimet. Min Hyun szorosan magához ölelt. Jól esett a meleg ölelése ezután az álom után, de ha megint rossz kedve lesz nem tudom mit csinálok.
-Sajnálom ha megbántottalak.-Töröltem le egy könnycseppet az arcomról.
-Nem a te hibád.
-Akkor miért vannak ilyen hangulatváltakozásaid? Egyszer kiabálsz mindenkivel, aztán együtt vagyunk 5 évesek, utána meg elmész.. valami baj van?
-Csak ma reggel bal lábbal keltem fel. Ennyi az egész.
-Biztos nem én voltam?
-Nem, ne aggódj. Vannak ilyenek. Bár általában ennyire nem szoktam mindenen kiborulni.
-Értem. Szerinted valóra válnak az álmok?
-Ez most hogy jön ide?
-Csak érdekel.
-Hát... A rémálmok remélem nem, de amit nagyon szeretnél, az lehetséges. Főleg ha teszel is annak érdekében. Miért? Álmodtál valamit?
-Hát, nem a legjobbat.
-Mit?-nagyjából elmagyaráztam neki a rémálmomat, aminek minden egyes pillanata úgy élt bennem, mintha tényleg megtörtént volna.
-Ez lehetséges hogy valóra fog válni?
-Remélem nem. Azt mondod Panninak hívták?
-Erre emlékszek. És pont olyan volt mint én.
-Ne aggódj, ez csak egy álom volt.
-És ha tényleg meg fog történni? Ha mindketten meghalunk?
-Nyugodj meg! Nem fog valóra válni.-Közelebb húzott magához, és egy puszit nyomott a homlokomra, hogy megerősítse a mondókáját. Kicsit megnyugtatott, hogy újra önnmaga, és normálisan tudunk beszélgetni. A nap ezelőtt lévő szakaszát, meg majd elfelejtem. Csak talán az álom kivételével.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése