Anya minden nap legalább 3x bekente valami csodakotyvalékkal a hátamat, amitől már nem fáj. Ren nem jelentkezett máma (tegnap előtt felhívott, és azt mondta, hogy a szüleinél van Busanban). Pedig annyira szeretném látni. Sokat gondolkodtam azon, amit anya mondott. Ha ennyire akarom hallani a hangját, mellette lenni, vagy bármit, ami vele kapcsolatos... Ő lenne az? Hm...
-Jin, téged keresnek!!!-Kiabált anya fel az előszobából. Ha! Pont olyankor, amikor ilyen fontos dolgokról elmélkedek. Hjaj! Ledobtam a könyvem, amibe belekezdtem ugyan, de a gondolataim valahogy nem bírtak megmaradni a főhősnél, és mindig a másfelé menekültek. Nem tudom, miért, de valahogy nem köt le ez az olvasmány. Letrappoltam a lépcsőn. Hallottam, ahogy a nappaliban anya beszélget valakivel. Ismerős volt a hangja. Olyasmi mint René, de nem voltam benne biztos. Megálltam az ajtónál, mert beakadt a hajam a pulcsim cipzárjába, és nagyon húzta. Lehet, hogy le kéne újra vágatni a hajam... Hm, még át kell gondolnom. Szeretem birizgálni a tincseimet, ha ideges vagyok. Jó kis stresszoldó.
-...Remélem tudod, hogy ez nem játékszer. Nagy felelősséggel jár ez az egész.-Hallottam anya hangját.
-Igen, bár én komolyan veszem. Soha nem csinálok nyilvánosan semmi olyat, amit megbánhatnék. Vagyis... Próbálok nem olyat...-Sikerült kiszabadítanom a hajam, és nem akartam sokat késni sem. Beléptem a nappaliba, mire mindketten elhallgattak. Tudom, hogy nem szép dolog hallgatózni, ezért inkább úgy tettem, mintha megleptek volna. Bár nem hallgatóztam, csak véletlenül hallottam.
-Szia! Nem is szóltál, hogy jössz.-Huppantam le Ren mellé a kanapéra.
-Írtam SMSt.
-Akkor... Huh, bocs, belefeletkeztem a könyvembe.-Húztam el a számat. Vagyis csak majdnem a könyvbe. Na mindegy. Én kérem őt számon, amikor én vagyok a hibás. Hjaj! Mikor leszek valaha normális?
-Nem baj...-Mosolygott rám.
-Jin, te mit gondolsz a sztárokról, vagy az idol életről? Mielőtt ideértél erről beszélgettünk Rennel. Olyan furcsa, hogy idol barátod van. Teljesen más a felfogása egyes dolgokról. Te mit gondolsz?
-Aha... Hát... Nem is tudom...
-Biztos van véleményed.-Szögezte le anyu. Hát ja. Ő ismer, mint a tenyerét. Még sohasem sikerült meglepnem. Még a szülinapján is tudja mire készülök.
-Az van.
-Akkor ki vele!
-Nem akarlak megbántani.-Suttogtam Rennek.
-Nem baj, nyugodtan mondd.Kíváncsi vagyok rá. Mit gondolsz?
-Eddig mindig arra gondoltam, amikor egy idolt láttam, hogy csak teszi az agyát, és...
-Miattam nem kell. Érdekel a véleményed.-Suttogta Ren.
-...beképzelt, és visszaél a hírnevével.
-Visszaél a hírnevével? Ezt hogy érted?
-Mondjuk giga hosszú sor áll valahol, és őket mindenki előre engedik, V.I.P. ajtók... Befolyásolni tudnak bárkit, aki szereti őket....
-Azért nem olyan hiperszuper élet ám!-Szólt közbe Ren.-A hírnévvel visszaélni bunkóság, de a V.I.P. ajtók sokszor jól jönnek. Találkoztam már elmebeteg rajongókkal. Egyébként a tesi is szükséges, ha már itt tartunk. Táncolunk, és néha még futni is kell.
-Vagy bemesélsz egy "á, csak egy haver", vagy az "unokahúgom/öcsém/nővérem, kersztlányom/fiam" szöveget.
-Legvégső esetben ja. Addig sprint.-Anyának csörögni kezdett a mobilja.
-Bocs gyerekek, mennem kell.-Tette le a telefont.-Jó szórakozást!-Anya matatott még a konyhában, mi pedig kimentünk a kertbe, a hintaágyra. Anya még elköszönt, aztán elment. Miután becsukódott az ajtó megöleltem Rent.
-Ezt miért kaptam?
-Jó, hogy itt vagy.-Felnevetett, és egy puszit nyomott a homlokomra.
-Van kedved sétálni?-Döntötte jobbra a fejét, és végigmért. Odakint hirtelen megdörrent az ég. Hatalmas robajjal, mintha ránk akarna szakadni a ház.
-Úr Isten!-Rezzentem össze. Ren először nem értette mi bajom van, aztán meg jól kiröhögött.
-Félsz?-Újra dörgött az ég, és egy villám világította be az eget. Összerezzentem, és próbáltam összehúzni magam minél kisebbre.
 |
| Egy nagy villám, amit a teraszról lehetett látni |
 | |
| A szobám. Kicsinek kicsi, de nekem pont elég. |
-Ren?-Csurgott le egy könnycsepp az arcomon.
-Itt vagyok.-Érintette meg a vállam. Közelebb húzott magához, és a hajam kezdte simogatni.-Miért félsz a viharoktól?
-Mikor kicsi voltam anya szüleinél voltunk. A mama kiment a kertbe valamiért és,...-Most már nem tudtam visszafogni a könnyeimet. Lecsurogtak az arcomon. Milyen szerencse, hogy senki nem lát most.-Nagyon nagy vihar volt... Egy villám belecsapott a kertben lévő nagy fába, és az kidőlt. A mama meg pont ott volt, mert a csizmája beleragadt a sárba, és nem tudott elmenekülni. A fa...-szipogtam egyet-rádőlt a mamára, és mire a mentők odaértek belehalt...
-És azóta félsz?
-Anya családja Yosuban élt. Mikor meghalt a mama, lehettem úgy 7 éves, a papa elköltözött anya unokatestvéreihez Ulsanba. Aztán tavaly ő is meghalt, mert egy vihar után megrázta az áram...
-És te mitől félsz jobban? Megráz az áram, vagy rád dől egy fa?
-Ren!-Szipogtam egyet.-Olyan gonosz vagy!
-Most képzeld el mi lehet a Chejuban. A többiek tutira szétfagynak a nyári cuccaikban.-Elképzeltem, ahogy dideregve beszélgetnek a szállóban...
-Talán ott nincs is vihar.
-Aron úgy 2 órája hívott, és alig hallottuk egymást, mert ott is tombolt a vihar.
-Az ikrek szeretik a vihart.
-Tényleg?
-Fotózták a villámokat.
-Hm... Érdekes.-Egy újabb nagy dörgés összezavart, és megijesztett bennünket, főleg engem. Ren szorosan magához húzott, és próbált megnyugtatni. Valami altatót dúdolt, én meg próbáltam elállítani a könnyeimet.
-A nagyszüleim halála nagyon megrázott. Sokat voltam náluk, és nagyon kedvesek voltak. Mindig segítettek, ha kellett, elmagyarázták, ha valamit nem értettem... Anyának erre akkoriban nem sok ideje volt. Mindig loholnia kellett a munkahelyére.
-Értem.-Észre sem vettem, hogy hangosan gondolkodok. De már mindegy.
-Miért szakítottál Titivel? Utoljára még vele jártál, nem?-Szaladt ki belőlem a kérdés. Tavaly még kútba ugrott volna érte.
-Őszinte leszek, nem az én hibám. A szalagavatóra eljött, de már akkor sem az a lány volt, akibe belezúgtam. Tette az agyát, és mindenkinél okosabb akart lenni. Mint Min Hyun, csak sokkal rosszabb.
-És, mi történt?
-Mikor leutaztunk Magyarországra a Duna parton smárolt egy sráccal, aztán leüvöltötte a barátnőit, és ment a másik barátjához.
-Huh, sajnállak. Ez azért tényleg durva.
-Én voltam hülye.
-Ugyan már!
-Teljesen elvesztettem a fejem miatta.-Emelte fel a hangját.
-Nyugodj meg, vége van.-Simítottam meg a karját.
-De idegesít. Azt hittem őszinte hozzám. Én az voltam.
-Ren...-Suttogtam.
-De ezt nem értheted! Hazudott a szemebe! Ki nem állhatom a hazugságokat, és... Áh! Olyan idegesítő!
-Ren...
-Egy kis picsába voltam a fejem tetejéig belezúgva. Érted ezt? Csak kihasznált, aztán meg eldobott, mint egy kólásüveget!-Fakadt ki teljesen.
-Kérlek! Tudom, hogy ez nagyon rossz neked. Hidd el, én is átéltem. Utána az idő meggyógyítja a sebeket.
-Na persze!
-Volt egy fiú, akivel 1,5 évig jártam. Még 8.-ban. Azt hittem mindent elmond nekem, és úgy szeret, ahogy én őt szerettem. Aztán egyik nap, egy mozi után közölte, hogy túlságosan rá vagyok nőve, és kopjak le. Másnap egy szőke plázacicával feszített az oldalán. 2 hónapig sírva aludtam el miatta. Aztán átköltöztünk Tokióba, ahol találkoztam az ikrekkel, és elfelejtettem. Bár, ha visszagondolok tényleg igaza volt. Rá voltam szinte nőve. Azt hittem, majd elmondja amit akar. És elmondta.
-Fájdalmas lehetett.
-Az idő meggyógyította. Már nem fáj. Néha eszembe jut, de aztán elterelem más valakire a figyelmem, és nem kell depiznem miatta.
-Más valaki?
-Aha. Egy megnyugtató személy.
-Te aztán tudsz!-Nevetett fel. ettől nekem is jobb kedvem lett. Egy fél perc múlva hatalmas égzengés, és villám fénye érte el a szobát. Megint remegni kezdtem. Szorosan Renhez bújtam. Megint altatót, vagy mit dúdolt, és ringatott is egy picit. A mellkasának döntöttem a fejem, és lehunytam a szemem. Hallgattam Ren mély, kedves hangját. Olyan jó volt ilyen közel lenni hozzá. Éreztem a melegét a testének, beszívhattam a parfümje illatát... Míg ezen gondolkodtam befogadott a szürke mélység, aztán már gondolkodni sem tudtam, mert elaludtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése